ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

72. 🔇

FIGYELEM!
A RÉSZ CSALÁDI ERŐSZAKOT TARTALMAZ, ÉS EGY MEGŐRÜLT ANYÁT. CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!
Jó olvasást!
-------------

Jungkook szemszögéből: 

Jimin nálam hagyta véletlenül a zokniját, mert a mosógépbe tettem a többi ruhával, és hala istennek teljesen elfeledkeztünk róla. Így meg is van a tökéletes indok, hogy még ma újra láthassam. 

Egyébként hiába törte össze a telefonomat, a képek már régen mentődtek a felhőbe ahonnan a gépemre könnyű szerrel le tudtam őket menteni, és pont azokat nézegettem, mikor szembe jött velem a zoknija. Jó, ez hülyén hangzik, de értitek. Lejárt a mosógép és ahogyan teregettem megtaláltam. 

A lényeg hogy azonnal el is indultam Jimin után, és mivel kocsival mentem, így azt hittem be is érem útközben, de nem így lett. 
Az első ami furcsaság volt, az a ház lehúzott redőnyei, amik eddig sosem voltak lehúzva napközben mikor jövök. 
Furcsálva a helyzetet nem is kopogtam, csak benyitottam. Azonban a látvány ledermesztett egy pillanatra. 

Jiminen ült egy nő, és a földhöz fogta. 
Futva siettem hozzájuk és lerúgtam a nőt Jiminről, és ahogyan távolabb a földhöz csapódott, majd felkapva fejét rám nézett, végre felismertem. Mrs Park az. De mégse önmaga. 

-Mi ütött magába? -kiáltom, és lepillantok a kezeim közt levőre. A sálat lekapom róla, így megpillantom a nyakán levő, piros és lila foltokat. A folytogatás nyomait. 

Keltegetni akarom de még arra sincs időm, hogy megnézzem lélegzik e, mert Mrs Park rám ront, és karmolva a földre teper. 
Egyből fordítok az álláson, immár én fogom le őt. 

-Fejezze már be! Ez a fia! -ordítom arcába, de mintha el se jutnának hozzá az információk. Üvöltüzik, de egy értelmes szó nem hagyta el egészen eddig a száját.

-Meg kell ölni! Meg kell ölni! Eressssz! Megölööööm! -visítja.

-Nem! -jelentem ki határozottan és hiába egy törékeny nő, ököllel arcon verem, majd feltápászkodom, felrántom a földről és a pincéhez rángatom. 

Kedveskedés nélkül lököm be a sötét helyiségbe, hallom ahogyan a lépcső aljára gurul a tőlem kapott lökettől, és rázárom az ajtót, de kicsit sem bánom. 

A még mindig a földön fekvő Jiminhez rohanok és megrázom vállainál fogva. Csak most veszem észre az alatta gyűlt vértócsát.

-Ne ne ne ne neeee! Jimin, kelj fel, hallod! Itt vagyok, ébredj! -emelem meg a hangom, és fejét óvatosan az ölembe helyezem. A haja ragad a vértől, és a kezemet pirosra festi. Még mindig folyik belőle a vér, ez így nincs rendben. Nagyon nincs. 

Remegő ujjal nyúlok orra elé és várok. 
Kérlek, kérlek, kérek! 
De hiába ismételgetem, nem érzem hogy lélegezne. 

-Jimin az istenit, nem halhatsz meg, hallod!!? -üvöltöm és vissza fektetem a földre, felé helyezkedek és elkezdem az újraélesztést.

-1,2,3,4,..20...25...30! -amint megvan a harminc mellkaskompresszió, és még mindig nem reagál, a feje fölé hajlok és kétszer befújok a száján. A mellkasa pedig megemelkedik a levegő hatására.

-Ébredj! -kiabálom elkeseredetten, de még mindig nem reagál. -Nem hagyhatsz itt! Miért mindig így találok rád, ha? -könnyeim patakokban folynak, de nem hagyom abba. Újra nekilátok és ismét eljutok 30-ig, de semmi. Két befújás majd újra. Fáradt vagyok, de nem hagyhatom abba. Nem hagyhatom meghalni. Nem halhat meg. 

-Jimin ébredj! -immár csak erőből verek mellkasára. Már az első 30 kompresszió közben eltörtem minimum 1 bordáját, és az első pillanattól kezdve remegek. A fejem lüktet, a szívem majd kiugrik a helyéről, az ingemet már teljesen átnedvesítette az izzadtságom, de nem állhatok le. 

-Nem. Nem, neeem! Jimin! -sírom a mellkasára borulva. Túl sok idő telt el, ha eddig nem kelt fel....NEM! Még van esély! 

-Bolond! Ne gondolj ilyenekre! -kelek fel és pofozom fel magamat. Újra Jimin felé helyezkedem. Nem adhatom fel.

Csak egy kompressziót csinálok, és a szemei tágra nyílnak, a szája óriásra tágul és egy nagy levegőt vesz, majd rögtön utána szaporábban kezd lélegezni. 

Él. 
Életben van. 

A földre rogyok, felkeltem Jimint fekvő helyzetéből és magamhoz szorítom.

-Minden rendben van. Itt vagyok. -suttogom füleibe, sebes fejét tartva.

Mentők...mentőket kell hívni és a rendőrséget. -jut eszembe amint Jimin légzése egyenletessé válik és ismét lehunyja szemeit. Most nem állt meg a szíve és a mellkasa is emelkedik. Csak elvesztette az eszméletét, de ÉL.

A hangom fárad a telefonba beszélve. Jimin mellé dőlök, úgy mesélek el mindent a vonal túloldalán levő nőnek. A hangja emlékeztet anyáéra. 

-Rendben van, kérem tartson ki, úton van a segítség. Maradjon vonalban addig. -figyelmeztet, de ezt már csak halkan hallom, a távolból. 

Szabad kezemet Jiminre helyezem, így érzem szívének dobogását. 
Rám tört a fáradtság. 

-Uram! Válaszoljon! -szól a női hang, de én már lehunyt szemmel anyámat látom magam előtt. Mintha ő mondaná ezeket nekem, majd sötétség.

A kórházban térek magamhoz, egy nővér éppen a karmolásokat vizsgálja a karomon.

-Hol van? -nézek körül a fehér szobában.

-Jó hogy ébren vagy Jungkook. -köszönt mosolyogva a nővér.

-Oh. Minjun. -ismerem fel a nőt, aki anya munkatársa volt mikor...mikor még élt. -Hol van Jimin? -ismétlem meg kérdésem és már fel is kelek. -Mrs Parkot a pincébe zártam és...

-Nyugodj meg, minden rendben van. Mrs Parkról sajnos nincs információm, hogy mi történt vele, de valószínűleg a város elmegyógyintézetébe viszik majd kivizsgálásra amint a rendőrség végez a vallatásával. Jimin pedig rendben van. Stabilizáltuk az állapotát. Agyrázkódása van, széthasadt a bőr a fején, amit 5 öltéssel összevarrt az orvos, és 4 bordája eltört, egy pedig megrepedt. Ezeken kívül apróbb zúzódásai vannak és karmolás nyomok rajta is. Nagyon hősiesen viselkedtél és neked hála most jól van. -fejezi be mondandóját. 

-Jól van? -kérdezek vissza, de inkább csak azért, hogy feldolgozzam az információkat. - Akkor jó. -teszem hozzá gyorsan. A fejemben újra lepörgetem az eseményeket, hogy végre sikerüljön felfognom mindent, de minden részlet olyan...homályos. 

-Sokkot kaptál. Az emlékeid idővel erősödhetnek és vissza jöhetnek teljes mértékben. -mondja Minjun, mintha tudná mi zajlik le a fejemben. Hát igen. A sürgősségi osztályon nővérnek lenni...van rutinja ebben, az biztos. De akkor mit keres nálam? 

-Miért itt vagy? -vonom össze a szemöldökömet. Biztos vagyok benne hogy őt nem ide osztották be, hisz a sürgősségi osztályon a helye, én pedig biztosan el lettem onnan hozva. Én szinte néhány karcolással megúsztam. 

-Mármint melletted vagy ezen az osztályon? -nevet fel a nő. 

-Is... -válaszolom végül bizonytalanul.

-Meg akartam nézni, hogy hogy vagy. Anyukáddal te is tudod hogy jóban voltunk sok sok éven át. Te is fontos vagy nekem, hisz megígértem neki, hogy vigyázok rád. Egyépként apukádat már értesítettük is hogy itt vagy és a történtekről. -magyarázza. 

-Láthatom Jimint? -jön az utolsó kérdésem. Azonnal látni akarom.

-Még műtik, és utána valószínűleg meg lesz tiltva a látogatása holnapig. 

-Legalább a szobát mondd meg. -erősködöm.

-Hogy beszökj hozzá? Biztos hogy nem. -nevet fel Minjun. Túl jól ismer.

-Oké. -rántom meg vállaim és vissza fekszem az ágyba, majd megvárom hogy kimenjen. Addig nem indulhatok Jimin megkeresésére amíg itt van.