ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

70. 🔇

"180 fokos fordulatot veszek és futva megyek vissza a házhoz.
Ha színészkedtél Jeon, halott vagy!"

Benyitok a házba és láss csodát, Jungkook már nincs ott a földön ahol hagytam. 
Színészkedett. Tényleg megőrültem, mert én hülye még aggódtam is érte. Vagyis magamért, nem érte, de nem ez a lényeg.

Már épp el akarom hagyni ismét a házat, mikor Jungkook köhögése csapja meg a fülemet. 
A hang irányába fordulok és meglátom osztálytársamat a kanapé mellett. 
A földön ül, fejét pedig a díványra hajtja. Szemei csukva vannak, de nagy eséllyel ébren van.

Nem csak megjátszotta. Ha így tett volna, nem lenne még mindig a földön mikor már elmentem. Nem tudhatta hogy vissza fogok jönni. Mikor elmentem még én se gondoltam hogy fél perc múlva megint itt kötök ki.

A zoknimat vissza veszem és oda sétálok Jungkookhoz. Leguggolok mellé és a homlokára teszem a kezemet, minek hála hamar meg is állapítom hogy lázas, ezt pedig már nehezen tudná színlelni.
Érintésemre résnyire nyitja a szemét és elmosolyodik. 

-Tudtam, hogy vissza fogsz jönni. -mondja rekedten és a "hogy" után bele is köhög mondatába. Az ő telefonja darabokban, az enyém pedig le van merülve, úgyhogy erre nehéz lenne válaszolnom valami gúnyos megjegyzést, így csak a szememet forgatom és átfut a fejemen, hogy nem késő e itt hagyni. 

Jungkookot a hóna alá nyúlva segítem fel a kanapéra, hogy vízszintbe kerüljön és a következő utam a konyhába vezet. Azt állította hogy csinált ételt, és nem hazudott. Tényleg van két adag kihűlt tükör tojás az asztalon, evőeszközökkel ellátva. Itt már csak az a gond, hogy ilyenkor nem jó tojást enni. Inkább kását kéne csinálnom neki, amiben több a folyadék és kevesebb eséllyel hányja ki. Ráadásul utána innia is kellene, és gyógyszert bevennie amit ha kihány, nem lesz túl jó, mert ha nincs benne, nehezen gyógyítja meg.

Több szó mint 1000, a tojást beteszem a mikróba mert már kihűlt, a gyógyszereket nagy szenvedések árán és több mint fél órás keresés után, de megtalálom, és egy pohárba meleg vizet is töltök. A meleg víz családi szokás. Még a dédnagymamám hozta talán Koreába ezt a "hagyományt". Legalábbis anya elmondása szerint ő kínai volt és azóta generációról generációra tovább adta ezt a kínai szokást, hogy a betegnek meleg vizet kell innia, mert az jót tesz az egészségnek.

Amint készen vagyok, tálcára teszem a tányért, az evőeszközöket, a vizet és a gyógyszereket. Lázcsillapító és hányinger csillapító, hisz végül nem csináltam kását, mert nem találtam hozzávalókat és a tojás lehet vissza jönne neki.

A nappaliba érve egy didergő, magát apróra összehúzott, sápadt fiúval találom szembe magamat. 
Kell lázmérő is. Hogy felejthettem el?

A dohányzó asztalra leteszem a tálcát, és elkezdek keringeni, mint gólyafos a levegőben, hogy valami takarót vagy plédet kerítsek Jungkooknak. Végül találok is egy megfelelő anyagot és betakarom vele, mire felébred. 

Egy ideig csak néz rám mint borjú az újkapura, majd didergő hangon megszólal.

-F-ffázzom. -panaszolja az egyértelműt, mire bólintok és kiegyenesedve elgondolkodom. 

Idelent hidegebb van mint fent, ráadásul a kanapé is kényelmetlen lehet egy idő után. Vagy lehozom fentről a takaróját, vagy Jungkookot viszem fel valahogy. De hogy adjam tudtára, hogy mozduljon meg, vagy hogy mi a terv? Egyáltalán fel tud állni? Én őt biztosan nem bírom el.

Jungkooknak megérintem a vállát, hogy felnézzen rám, majd mintha melegem lenne és a kezemmel legyezném magamat, elkezdek kalimpálni, mondván hogy "gyere". És hogy teljes legyen a dolog, mutatóujjamat feltartva az emelet felé mutatok, ami a "fel"-t akarja jelenteni. "Gyere fel". 

-Mmm. -morogja Kook fáradtan, és lassan elkezd feltápászkodni. Ezek szerint megértette a mondandómat.
Hogy azért mégiscsak segítsek neki és ne essen össze mielőtt felállna, vagy elindulna, bal karját felemelem, átvetem a vállamon, és jobb kezemmel átölelem a derekát. Így tud támaszkodni rám én pedig viszonylag jól meg tudom tartani, hogy ne dőljön el. 

Az emeletre kín szenvedés feljutni, Jungkook minimum háromszor beverte a sípcsontját a lépcső fokaiba, egyszer pedig a falba is a fejét, míg én a könyökömet vertem a korlátba --természetesen nem direkt--. 

Jungkook végül eljutott az ágyába én pedig mehettem vissza le a reggeliéért. A lépcsőn... A sajgó végtagjaimnak komolyan már csak a folytonos lépcsőzés hiányzott amiatt a bolond miatt aki tehet az egészről. Tényleg idióta vagyok hogy itt maradtam ápolni. 

A tálcát felhoztam, Jungkook elé tettem az ételt, a homlokára hűtőtapaszt helyeztem és végre leülhettem kicsit a szoba sarkába. 

-Te is egyél. -szólal meg Jungkook miután végzett az étellel és túl volt egy köhögő sorozaton. 

Nagyot sóhajtva bólintok, feltápászkodom a földről, megfogom a tálcát, óvatosan hogy a félig üres tányér és a pohár le ne essen róla, majd ma már harmadjára lemegyek a földszintre. 
Megmelegítem a másik adag tojást, és már majdnem sikerül elkezdenem enni, mikor lábdübörgést, ajtó csapódást és egy nagy puffanást hallok az emeletről. 

Azonnal, automatikusan felugrok az asztaltól és felszaladok, egyenesen Jungkook szobájába, de ő nincs az ágyában. 
A fürdőben van. 
Az ajtó zárva, de öklendezés hangja szűrődik ki, így kopogok majd be is nyitok a helyiségbe.

Jungkook a földön térdel, kezeivel a wc-n támaszkodik és hány. 
Szemöldököm összeráncolom gondolataimra, miben két lehetőség jelenik meg. Vagy nem volt hatásos a gyógyszer vagy pedig....

Sarkon fordulok és Jungkook ágya felé veszem az irányt, a komódon pedig meg is találom amiért indultam. Nem vette be a gyógyszereket, persze, hogy kihányta a reggelit!

Dühösen kapom fel a két pirulát a bútorról és egyenesen a fürdőbe megyek vele, majd Jungkook orra elé nyomom.

-Menj ki. Nem kell, jól vagyok. -tessékel ki azonnal, mire felvonom a szemöldökömet. Megfogom a fogmosós poharat, vizet töltök bele és leguggolok Jungkook mellé. 

Nem megyek el amíg be nem veszi. 
Minek maradtam itt ha bele akar halni egy náthába? Egész héten nem fogom őt ápolni. Ha bevette volna a gyógyszereket és aludna, már jól lenne délutánra. 

Jungkook egy ideig még húzza a száját, szóval a szájához nyomom a poharat és befogom az orrát. Így kénytelen egy idő után kinyitnia a száját, én pedig amint megtette szájába nyomtam a pirulákat és egyből utána a vizet is. 

Amint végzek a csecsemőként viselkedő Jungkook begyógyszerezésén, ami így elég viccesen hangzik, feltápászkodom, és őt is felsegítem a földről hogy ágyba dugjam. Mármint nem úgy ahogyan ő értelmezi ezt a mondatot hanem úgy ahogyan egy kulturált ember az ágyhoz vezet egy beteget, óvatosan lefekteti és betakarja. 

Eszem megáll. Év elején mikor a tetoválásomat csinálta teljesen más embernek gondoltam. De valójában nem is olyan Jeon Jungkook mint amilyennek a legtöbben elsőre hinnék.