ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

60.🔇

A fülembe rakom a fülhallgatómat és a zenét maximális hangerőre tekerem.
Könnyeim záporként hullanak a matracra.
Egy héttel ezelőtt azt éreztem hogy minden a helyére kerül. Most meg... Pár nap alatt megint minden összedőlt.

A kórházi minta darab, olyan drága lehet, hogy örök életemre adósa maradok az intézménynek. Csak két barátot bírtam össze szedni több mint fél év alatt, de azok egymás ellen fordultak és ha az egyikhez fordulok akkor a másik fog megsértődni. Nem tudok választani közülük. Közben meg az egész ország engem szid. A suliban kibeszélnek és pletykálnak. Fogalmam sincs mit tegyek vagy kihez fordulhatnék. Rendesen megbeszélni se tudom a dolgokat mert nem tudok megszólalni.
Minden elromlott.
Legszívesebben vissza mennék az időben, vagy inkább eltűnnék a föld felszínéről.

Csak fekszem az arcomat a kezemmel eltakarva és fülembe üvölt a zene. A szövegre próbálok koncentrálni, de hiába. Lelki szemeim előtt újra és újra lepörgetem az eseményeket. Jungkookot amikor azt mondja hogy választanom kell kettejük közt. Taehyung üzenetét, az elromlott kórházi kütyüt és azt a cikket.

Nem akarom ezt. Nekem ez nem megy. Miért romlik el minden körülöttem? Vagy én rontom el őket? Az én hibám az egész?

A zene fél pillanatonként elhalkul, mikor egy újabb üzenetet kapok, és dühömben kihúzom a fülemből a fülhallgatót, a telefonomat pedig a szoba másik felébe hajítom. Csendet akarok, de fejemben üvöltő hangokat a zene sem tudja elnyomni.

Számat nagyra tátom és sírva hagyja el számat egy néma sikoly. Addig "üvöltök" amíg ki nem fogy a levegőm, és fáradtan az ágyam mellé nem csúszok.

Elfáradtam. Nem tudom folytatni. Egyszerűen nem megy.

Fel se tűnik, hogy eldőlök, és beverem a fejemet a padlóba. Csak azt érzékelem egy idő után, hogy zsibbad a kezem, mire rádőltem. A hátamra fordulok a kemény parkettán és a plafont kezdem vizsgálni. Fehér. Pont mint a szobám fala. Emlékszem, mikor anya egy nagyobb veszekedés után elvitt otthonról, mert félt, hogy apa valamelyikőnket bántani fogja.

Nem tudta hova menjünk, és olyan helyre akart elbújni ahol apa nem fog keresni minket, úgyhogy a legközelebbi festék boltba vitt. Azt mondta, hogy a szobám már nagyon régen lett lefestve, és a kék szín nem idolnak való, szóval válasszak egy másik színt. Tudtam, hogy apának nem fog tetszeni, ha rájön, hogy mit vettünk, de valamivel el kellett ütni az időt és belementem. A fehér mellett döntöttem, mert sok live-ot néztem sok sok idoltól, az észrevételem pedig az volt, hogy a házukban fehérek a falak. Innen pedig egyértelmű volt, hogy én is fehéret akarok.

"Tökéletes választás, ez olyan letisztult és bármilyen színű bútor megy hozzá" -helyeselt anya, hazafele menet. Pedig a festékbolt után először nem is vissza a házba indultunk, hanem először sétáltunk össze-vissza a városban, arra várva, hogy apa annyira leigya magát, hogy otthon már csak a kanapéra ájulva találjuk.

A festés nem következett be azonnal. Jó ideig csak rejtegettük és egyszer mikor apa elment otthonról, fogtuk magunkat, felszerelkeztünk és egy délután alatt kipakoltuk és le is festettük a szobát, alatta pedig végig hangosan énekeltem anyával. A hangomat tőle örököltem, de csak akkor énekelhettünk így mikor apa nem volt otthon.

Akkor még nem tudtam, hogy az eredetileg kék falakat a fehér elsőre nem fogja teljesen lefedni. Egy csomó ideig halványkék szobám volt, aztán apám egy nagyobb kiborulása után megint elmenekültünk anyával és akkor vettünk még egy adag fehér festéket.
Akkor még azt sem tudtam, hogy felesleges és csak pénzkidobás az egész. Nem lett belőlem idol, és nagyobb koromra rájöttem, hogy nem a fal színe határozza meg azt, hogy ki vagy.

Gondolataim a múltba vittek, egészen, míg el nem aludtam.

Este 11 volt, mikor felriadtam egy rémálomnak hála, és mivel a sötétben nem volt jobb dolgom, összeszedtem a lomokat a szobámban, amiket már biztosan nem fogok használni, bedobozoltam és kivittem a szobám ajtaja elé. "Majd holnap világosban elég lesz felvinni a padlásra"-gondoltam.

Amint végzek, az ablakomba telepedek, és egy pulcsit magamra véve a csillagokat kezdem figyelni. A fejem már viszonylag kitisztult, így higgadtan tudok azon agyalni, hogy mihez kezdjek ha feljön a Nap.

A botrányt mindenképp rendeznem kell valahogyan, de hogyan? Írjak ki egy bocsánatkérést? De mégis miért kérjek bocsánatot? Kiforgatták a szavaim! Nem is akartam kitenni azt a posztot! Véletlen volt!

A napközben elhajított telefonomat előveszem és gépelni kezdem belé a bocsánat kérő üzenetet. Most jut eszembe, hogy nem néztem rá az eddig érkező értesítésekre se, így arra is sort kerítek.

"Helló mindenki! Az előző posztom megírásánál nagyon ideges voltam és nem tudtam jól kifejezni magamat. Tudom, sértő szavakat használtam, de én is megbántam amint leírtam. Véletlen tettem ki ezt a változatot és tudom, hogy furán hangzik de nem vettem észre, hogy kiraktam csak mikor már késő volt. Elnézést kérek azoktól akiket ezzel megbántottam. Legközelebb ügyelek a fogalmazás módomra és beszéd stílusomra. Minden rajongómat tisztelem és szeretem, remélem megértetek és megbocsátotok"

A megírt sorokat újra és újra átolvasom, de mivel semmi gondot nem találok, így nagy hezitálások után hajnali 4-kor ki is posztolom.

Az üzeneteim nagy része Taehyungtól érkezett, de Jungkook se keveset írt. Rajtuk kívül több ezer rajongóm írt a posztom alá hozzászólást ahol elég nagy botrány alakult ki a kommentszekcióban. Emellett pár osztálytársam és évfolyamtársam is küldött pár sort. Leginkább a cikkek linkjét küldték amik rólam szóltak, és mellé írtak még néhány üzenetet. Természetesen nem sikerült mindet elolvasnom reggel hatig, a válaszokról nem is beszélve.

A komment szekciót csak végig görgetem és olvasok belőle néhány jobban like-olt kommentet. Az üzeneteket pedig mindet elolvasom, válaszolni viszont senkiére se válaszolok. Minek írnék nekik bármit is? A többséggel sose dumáltam még és csak a botrány érdekli őket. Taehyung és Jungkook is...ki tudja miért barátkoznak velem valójában.

Ahogy ledobtam a telefonom az asztalomra, úgy szólalt meg rajta az első ébresztőm, ami azt jelzi, hogy ideje készülődni mert ma suli van.
A tanév kezdetekor elég volt egy ébresztő és egy teljes órát hagytam magamnak hogy elkészüljek. Az idő elteltével viszont egyre később keltem és egyre több ébresztőre volt szükségem hogy biztosan ne aludjak vissza. Most elkészülni 20 percem van, emellett még 4-szer fog jelezni a telefonom egymás után az elkövetkezendő 10 percben hogy 100% legyen az ébren maradásom.

Ideje készülődni és legalább a suli miatt már egyáltalán nem aggódom. Mit veszíthetnék még ezek után?