ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

67. 🔇

"De tovább nem tarthat a beszélgetés kettőnk közt, ugyanis hirtelen valaki megragadja a csuklómat és az épület kijárata felé kezd el rángatni. Jungkook az."

Nem mondd semmit, és én sem ellenkezek. Látszik rajta, hogy mindegy mit teszek, ő már elhatározta mi lesz, és nincs beleszólásom. Ez kicsit dühít, mégis tudni akarom, hogy mi a terve, vagy hova rángat. 

Megint meg akar"büntetni"? Vagy Taehyung a baj? Megint azzal fog jönni, hogy válasszak közülük? Még mindig nem tudok és nem bírom megérteni, hogy tudják ennyire utálni egymást, mikor jóban voltak. De ha még utálják is egymást, miért nem bírják elviselni hogy mindkettőjükkel jóban legyek? Tényleg ilyen nehéz felfogni, hogy mindkettőjüket a barátomnak akarom tudni?

Jungkook egy fekete kocsihoz vezet, kinyitja ajtaját és előre beültet. Az ajtó hangos becsapódására összerezzenek. Jungkook elölről kerüli meg az autót és beül a kormány mögé. Nem is tudtam, hogy van kocsija. Vagy ez az apjáé?

Jungkook idegesen túr bele sötét fürtjeibe, majd a kormányra üt. Minden mozdulatát lassított felvételként látom, mégis felfogom hogy pillanatok töredéke alatt történik az egész. Ideges. Nagy levegőt vesz, majd egy szuszra kifújja és felém kapja a fejét.
Végig néz rajtam, és beszédre nyitja ajkait.

-Kösd be magad! -szól rám, majd vissza néz az útra, beköti magát, beindítja az autót és már el is hajt a suli elől.

Egyértelműen nem az én otthonom felé vezet, hanem pont ellentétes irányba, ami azt jelenti, hogy vagy magához visz, vagy valahova máshova, de haza biztos, hogy nem.

-A suli doki megmondta, hogy ne gyere a héten suliba, mégis jöttél. Megírtad azt a hülye dogát, szóval most már boldog lehetsz! Ma nálam alszol, mert én nem tudok nálad, de felügyelni akarom, hogy biztosan pihensz e és nem mész az őrült feltalálóhoz.

Mondatait hallva egyből vissza akarok vágni, hogy:
1. Ő nem őrült feltaláló, hanem egy doki aki megmentette az irhámat, ráadásul segít is.Akkor
2. Nem csak egy "hülye doga" volt amit ma meg kellett írnom, hanem egy előrehozott próba vizsga ami befolyásolja az év végi értékelésemet és felkészít az év végi vizsgára.
3. Miért nem tud ő nálam aludni? Mi az akadálya?
4. Nem vagyok kisgyerek akinek felügyeletet kell biztosítani. Tudok vigyázni magamra és ismerem a határaim.

4 pontban megfogalmazott gondolataim gyorsan be is pötyögöm a telefonomba, és fel is olvastatom vele, hisz Jungkook vezetés közben nehezen tudná elolvasni.

-Nem érdekel, hogy doki vagy sem, akkor se menj hozzá, mert pihenned kell ő meg lefáraszt téged...-kezd bele egyből, amint a robothang minden mondanivalómat felolvasta. -Hogy miért nem tudok nálad aludni? Apám elment otthonról, valami ázsiai tetováló versenyre, Pekingbe és a kutyákra én vigyázom. Mivel a kutyákat nem vihetem hozzátok, így téged viszlek hozzánk. -magyarázza. -Végső soron pedig: NEM. Kurvára nem ismered a határaidat. Ha ismernéd, nem vágnád fel a csuklódat a suli mosdójában, nem erőltetnéd hogy minden nap menj a dokidhoz és főleg nem hajszolnád annyira túl magadat a tánc és egyéb jegyeid miatt, hogy összeess órán. -sorolja érveit, amik így összeszedve, talán azt mutatják, hogy neki van igaza, de én akkor sem értek egyet vele.

A csuklómat nem felvágtam, a doki nem is fáraszt ki annyira, az pedig hogy jó jegyeket szerezzek, igenis fontos! Az egész jövőmet befolyásolja! Az egész ÉLETEMET! Fárasztó de nem léptem át a határaim. Azért vesztettem el az eszméletemet a tánc után, mert fáradt voltam, hisz minden energiám beleadtam a táncba, de ez nem jelenti azt hogy átléptem a határaim.

A beszélgetést már csak a fejemben folytatódik, valójában semmit nem írok be a telefonomba, és el is teszem a készüléket. Tudom, hogy úgyse fogja elfogadni amit mondok neki.

Hosszas dugók és egy csendes kocsikázás után, végre megérkeztünk Jungkookék házához. A nagy épület már ismerős legutóbbi látogatásomból és a házban is kicsit otthonosabban mozgok, mint az első alkalommal, amikor még el is estem talán valahol a nappaliban, úgy menekültem haza. Bár az az este homályos.

-Menj fel a szobámba, én elintézem a kutyákat. -küld fel Jungkook, amint leveszem a cipőmet. 

Úgy teszek ahogyan kért. Felsétálok a lépcsőn, majd egyenesen a szobájába.
Egyből az ágyra telepszem, ami mellé a táskámat gondosan elhelyeztem. Jungkook már a kocsiban egyértelművé tette hogy ma se tudok menni Sanghunhoz, úgyhogy ráírtam és mivel Jungkook még nem érkezett fel, így arra is volt időm, hogy megmagyarázzam szegény dokinak hogy az egyik osztálytársamnak anyáskodni van kedve. Meg persze megígértem neki hogy holnap már megyek.

-Mit csináljunk? Valami jó sorozatba belekezdjünk? -érkezik meg Jungkook és bezárja maga mögött az eddig résnyire nyitott ajtaját. 

Megrázom a fejem. Mindig csak film vagy sorozat. Már unalmas.
Jungkook régen más volt. Az év elején olyan sokat írogattunk. Bókolt nekem, megnevettetett és akkoriban...mintha beleszerettem volna. Elgondolkodtam rajta hogy vonzódom a fiúkhoz, miatta. Majd össze vesztünk, elváltunk egymástól és újra kezdett közeledni hozzám, de már megváltozott. Nem érzem azt amit régen, mégis... nem. Nem lehet több barátnál. Túl birtokló és szabályokat vezet be, mintha egy tárgy lennék.

-Föld hívja Jimint! -integet előttem Jungkook, így kiráz visszaemlékezésemből.

Megrázom a fejem és fel nézek sötétbarna szemeibe. Hiába rázott vissza a való világba, gondolatmenetem nem ért véget.

-Mit szeretnél csinálni? Ha nem döntesz, én fogok.

Megvonom a vállam. Nem tudom mik a lehetőségek, vagy hogy mit választhatnék.

-Rendben, akkor kártyázunk. -dönti el helyettem, hogy mit fogunk csinálni. Már csak az a gond, hogy nem tudom milyen kártyajátékot, de mivel Jungkoook feláll és a szekrényéhez lép, gondolom hamarosan meg fogom tudni.

Felvonom a szemöldökömet mikor elém rakja a fém dobozt. "Sushi go"-olvasom le magamban a feliratot, de életemben nem láttam még ezt a kártyajátékot. Értetlenül nézek fel a velem szemben levőre, aki egyből veszi a lapot és magyarázni kezd.

Csak mondja és mondja, én pedig közben őt figyelem. A kezén húzódó ereket...a néha megfeszülő izmait...a ruha anyagát, mi úgy kiemeli felsőtestét, mintha ráöntötték volna...az arcának élét...a fülében lógó fülbevalót...a sötétbarna szemeit és...és az egyfolytában jártatott száját amiben piercingje ajkai mozgatásának hatására elmozdult.

-Akkor kezdhetjük, vagy megint elkalandozott a figyelmed? -húzza nyuszis mosolyra száját. 

Előveszem a telefonom és beírom a választ: "Elmondanád még egyszer? Most már tényleg figyelek"

Jungkook válaszomra felnevet és újra belekezd, de most már másodpercenként rákérdez, hogy megvagyok e. 

A játék alatt végre megint kezd emlékeztetni régi önmagára és minimum 20 kört lenyomunk egymás után. 

-Kezdők szerencséje! Nem lehet hogy ennyivel jobban menjen neked! -ellenkezik Jungkook.

"Kezdők szerencséje? Minimum 4 órája ezt játsszuk! Már nem vagyok kezdő! Csak fogadd el hogy jobb vagyok nálad!" -írom meg neki vigyorogva, és csak közben veszem észre, hogy a telefonom 69%-ra merült, pedig csak két órája vettem le a töltőről.

"Majd elkérhetem megint a töltődet? 69% és ha így folytatjuk, lemerülök 20 alá." -pötyögöm be gyorsan. 

-69%? Ugye tudod mit jelent ez? -húzza perverz mosolyra ajkait. Megrázom a fejem. -Azt, hogy ma este 69 lesz. -feleli és hogy hamarabb megértsem utalását, leteper a matracon.