ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

62.🔇

"-Park Jimin, kérlek gyere velem, az igazgató beszélni szeretne veled.
Ez valami vicc, ugye?"

Kezem ökölbe szorul és a szememben gyülemlő könnyek miatt kezdek homályosan látni. Nem kapok levegőt, és egy pillanat leforgása alatt lever a víz. Komolyan, én nem akarom ezt. Nem igaz amit írnak rólam, és mindent megtettem, miért? Miért kell az igazgatóiba mennem? Kicsapnak? Behívják a szüleim? Mit kezdenének velük, ők se tudnak mit tenni ez ellen. Főleg, hogy apám nagy eséllyel egy gödörben fekszik valahol tök részegen.

Hirtelen egy hideg kézfejet érzek meg öklöm köré fonódva, szétnyitja fehéredő ujjaim, és összekulcsolja kezünket.

Szemeim tágra nyílnak, és ijedten nézek először kezeinkre, majd Rá, végül pedig végig az osztályon, de akármennyire is próbálom kiszabadítani a kezem ujjai közül, nem sikerül. Megőrült? A végén még arról is pletyka indul, hogy buzi vagyok és biológiai selejt!

-Akarod, hogy veled menjek? -súgja közénk Jungkook, és tettétől, ma már másodjára ráz ki miatta a hideg. Mégis mit képzel, mit csinál?

Értetlenül nézek rá, és legszívesebben a lehető legsebesebben megráznám a fejem, jelezve, hogy "nem", de mégse teszem. Csak állok, nézek rá, és a tanárnő hangja ébreszt rá a helyzetre.

-Jimin, gyere légy szíves!

Én pedig megyek, és már csak az igazgató ajtaja előtt jövök rá, hogy a most már meleg kezet, még mindig szorongatom és azóta se engedtem el... Jungkook velem jött, és most már nem küldhetem el.

Az igazgatói irodába először bekopogok, majd Vele együtt belépek a helyiségbe.

Mivel egyből meghajlással indítok, így sajnálatod módon nem láthatom az igazgató úr meglepődött arcát, de hangját megítélve elég vicces fejet vághat.

-Jungkook! Elnézést, de nem emlékszem rá, hogy egyeztettünk volna a mostani szünetre bármit is. Minek köszönhetem, hogy te is itt vagy?

-Jimint kísértem ide, uram. -magyarázza a mellettem levő, és úgy érzem itt az ideje kiegyenesedni és a szavai megerősítése érdekében bólintani egyet. Így is teszek.

-Nagyon kedves tőled, de amiről Jiminnel  szeretnék beszélni az eléggééé...magánügy. -cikázik tekintete köztünk. Szólásra nyitom a szám, majd gyorsan az asztalon levő táblagépre mutatok, és várom hogy az igazgató engedély adjon a használatára. Egy kézmozdulattal meg is kapom a várt jelet, és kezembe veszem a készüléket.

A tőlem már megszokott gyorsasággal kezdek gépelni... Mármint azután a fél perces elmélkedésem után amíg megfogalmaztam magamban hogy mit akarok és biztosan helyén való e.

"Én kértem, hogy jöjjön velem. Kérem hadd maradjon."

Igazság szerint magam se tudom miért állítok hazugságot az igazgatónak, de iszonyatosan feszült vagyok, és tényleg nyugtató, hogy nem csak ketten vagyunk az irodában, hanem itt van Ő is.

Jungkook a vállam felett átnézve olvassa el amit leírtam, az igazgatónak pedig egyből megjelenik az előtte levő gépen, hisz a két készülék össze van kötve.

Ahogyan hátra nézek a mögöttem álló majom arcán elégedett mosoly húzódik, de ezt próbálom figyelmen kívül hagyni és vissza fordulok a dirihez.

Csend.
A kínos csend majd felemészt.
Lábammal idegesen kezdek rugózni és gondolataimban minden lehetséges rossz kimenetelű beszélgetést játszok le.
A torkomba gombóc nő és a mellkasomba forróság árad szét hullámokban. Nem az a jól eső melegség, hanem az a fajta ami éget és fáj. Ami ha tovább terjed, akkor kezeid és állkapcsod zsibbadni kezd tőle és remegve tudsz csak levegőt venni.

Az igazgató szólásra nyitja a száját, hátamnak pedig hirtelen nyomódik neki a pólóm egy foltban. Jungkook a hátamra tette a kezét.

-Láttam a kitett közleményed. -itt mély levegőt vesz és folytatja. -A tegnapit és a mait is. A pletyka lapok teljesen alaptalanul kötöttek beléd és még tegnap tartottunk egy gyors gyűlést az igazgató tanáccsal. -elhallgat. Az előtte levő gép melletti papírokra néz, amin ha jól látom -- az asztal túlsó feléről --, akkor pár cikk kinyomtatott példánya és talán az én közzétett posztom is ott lehet.

-Arra jutottunk, hogy az iskola kiáll melletted. Nem helyén való, hogy egy tinédzser kiforgatott szavaitól hangos az internet. Igaz, hogy nagy rajongótábort sikerült összegyűjtened rövid idő alatt. A hangod... Tényleg sokakat elkápráztatott és ... -keresi a megfelelő szavakat. -nagy tragédia ami történt. Éppen ezért véltük úgy, hogy ki kell állnunk melletted. Sajtótájékoztatót tervezünk holnapra és részt kellene rajta venned. -itt megint elhallgat és keresgélni kezd a papírkupacban. -Ez hivatalos ügy, úgyhogy mivel te még kiskorú vagy, a szüleidnek kellene aláírniuk egy beleegyező nyilatkozatot. Igazából a lapon minden rajta van, úgyhogy most nem kezdeném sorolni. -monológja végére meg is találja a keresett papírokat és átnyújtja nekem.

Ez nem egy és nem is két oldalas kis nyilatkozat, hanem egy 10 oldal tömény szövegű! Ráadásul 2 példányban.

-Azért van kettő belőle, mert egyik példány majd a miénk lesz, egy pedig a tiéd. -magyarázza én meg csak bólogatok és gyorsan átlapozom. Minimum 7 helyen kell majd az én aláírásom is, nem csak anyáéké... Bár a szülői aláírásokkal jobban meg fog gyűlni a bajom. Hiába hamisítottam alá többször is, anyának borzalmas az aláírása. Szinte utánozhatatlan! Nagy szerencse kell ahhoz, hogy ne bukjak le a hamisítással.
Igaz, elmondhatnám anyának, hiszen régen is mindent meg tudtunk beszélni, de most ez más. Nem akarom mégjobban megnehezíteni az életét. Most már nekem kellene segítenem neki. Apa eléggé elbaszott mindent. Anya nem fogja bírni ha minden terhet egyedül neki kell cipelnie.

Az igazgatótól a becsengő után olyan 10 perccel szabadultunk és amint kiléptem a folyosóra --Jungkookal a nyomomban --, megkönnyebbült sóhaj szakad fel a mellkasomból és lassan kiengedem az eddig beszorult levegőt.

-Hé, megyünk órára? -kérdi a mögöttem álló. Amint rájövök, hogy Ő még mindig itt van, 180 fokos fordulatot teszek és mellkasába mélyesztem arcom, karom pedig köré fonom és úgy szorítom magamhoz, mintha félnék hogy eltűnik.

-Chim...-szólal meg Jungkook, egy hosszas hallgatást követően. Gyengéden már Ő is viszonozta ölelésem, de nagy eséllyel nem tudja hogy most mit mondjon. Nem is akarom hogy megtegye. Ha válaszolni akarnék, a telefonom után kellene matatnom, amit lehet magammal se hoztam és elromlana ez a pillanat.

A szívverése megnyugtat és most erre van szükségem. Nem azért mert Őt ölelem. Ha a történelem tanárunk állt volna itt, nagy eséllyel őt ugyan így ölelném.
Túl sokminden történt, és hiába próbáltam egyedül feldolgozni, nem ment. Szükségem van egy szoros kézre ami megtart, hogy ne süllyedjek el, vagy csússzak össze.

-Mi a baj? Jól vagy? -tol el magától egy aprót Jungkook és tetőtől talpig végigmér. Az első kérdést mintha meg se hallottam volna, csak az előbbire bólintok egyet. Gyorsan megdörzsölöm a könnyes szemem és a terem felé indulva indulok Jungkooknak, hogy jöjjön órára.