ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

34.🔇

Jimin szemszögéből:

-Nem zavarsz, tényleg. Maradj. Kérlek. -kérlel JungKook de ez nem segít sokat. Nem akarok itt maradni. Azt sem értem miért segített.

"Tényleg mennem kell Kook. Ha segíteni szeretnél, segíts azzal, hogy hazajuttatsz." -írom le neki gyorsan.

-Miért nem akarsz maradni? Haragszol rám azok után? -fogja meg kezem, után, de én kicsavarom szorítádából a kézfejem.

"Azok után? Nem írtál semmit. Nem szóltál hozzám és úgy tettél mintha nem is ismernél. Elültél mellőlem." -gépelem iszonyat gyorsasággal és ha nem lenne auto correct, homályos látásom miatt, tele lenne hibákkal. Könnyes szemekkel fordítom felé a telefonját.

-Ezt ugye te se gondolod komolyan? Szerintem ez volt a minimum az után hogy rohadtul nem mondtál el nekem semmit! Mi a fenéért kellett egyáltalán titkolóznod? Most is nyalom ki a segged és engem vádolsz? -háborodik fel teljesen és hangját is felemeli.

Ha a cirkuszt akarja, minek hozott ide? Egyáltalán miért hozta fel ezt a témát?

Nagyot sóhajtva próbálom rendezni lélegzetem, ezzel valamennyire lenyugtatva magamat, hogy ezt követőn felálljak és elhagyjam a szobát.

Az ajtót halkan kinyitva, gyors léptekkel viharzok át a nappalin, de útközben megszédülök és a földre rogyok.

-Jimin! -kiált mögülem JungKook, így gyorsan feltápászkodok és szememmel a kijárati ajtót kezdem keresni. Esküszöm ez a hely akkora mint egy palota.

Mikor végre megtalálom a menekülési útvonalam, arra indulok és a kijárati ajtóban a cipőmet is megtalálom, azt felkapva szaladok tovább.

Kiérve a házból nagy udvar fogad. A kapu is hatalmas, mint itt minden, de szerencsémre nyitva találtam.

A környék számomra teljesen ismeretlen volt. A gazdag negyedbe nem sokszor teheti be a lábát egy magam fajta. Mit is keresnék ott? Csak drága dolgok vannak mindenütt. Egy darab csoki többet ér nálam, ezen a területen. Azért is akartam Idol lenni. Ha híres lehettem volna, alap hogy egy menő villában élhetnék ezen a környéken és anyát is el tudnám látni. Persze erről már le kellett mondanom.

Eltalálni a házunkig nem volt könnyű és nem egyszer meg kellett állnom, kifújni magam, ahogy pedig hazaértem, már a szobámig se volt erőm elhurcolni magam, így a kanapéra dőlve nyomott el egyből az álom.

-------

A házban félhomály uralkodik. Én a kanapén fekszem és alszom. A síri csendben halk neszeket lehet hallani. Valaki lassan lépked le a lépcsőn. A parketta nyikorog alatta. A kint tomboló vihar miatt a szél a bejárati ajtón lévő díszt csapkodja. A padlón elhangzó léptek mégis jól hallhatóak. Az illető nem emeli rendesen lábát. Vonszolja magát egyre közelebb a nappalihoz. A vihar elcsendesedik, de amíg arra figyeltem, a léptek is elhalnak. Hol van? Valahol megállt? Ki az? Mi a szándéka? Ki kell nyitnom a szemem, hogy körül nézzek. De ki tudja mi lesz, ha meglátja, hogy nem alszom? Mégis csak tudnom kéne, mi folyik itt. Meg kell néznem. Lehet csak képzelődök...
Olyan érzésem van, mintha valaki figyelne. Érzem a leheletét az arcomon... Mindjárt hozzám ér.

Szemeim kipattannak, és zihálva ülök fel a kanapén. A helyiségben már félig világos van. Körül nézek, de nincs sehol senki. Csak egy rémálom... Nagyot nyelve nyugtatom magam, és kelek fel eddigi helyemről, azonban mintha minden erőm elszívták volna az este, majdnem vissza is esek a kanapéra.

Alig bírok lépni. Apa tegnapi verése mellé a minimum másfél órás rohanásom is betett. Nem is értem, miért futva jöttem haza. Jungkook valószínűleg a kapun túlra már nem is jött utánam.

Az első utam a fürdőbe vezetett, ahol egyből fájdalom csillapító után kezdek kutatni. Sajog a fejem és igazából az egész testem. Minden végtagom minta ezerszer nehezebb lenne.

A tabletta bevételéhez a csaphoz állok, így észreveszem nyúzott tükörképem. Karikás szemek, sápadt arc... Mintha már halott lennék. Nem mintha nem úgy érezném, hogy féllábbal a sírban vagyok.

A kezembe vizet eresztek, és lenyelem a gyógyszert, majd kicsit elhátrálok a csaptól és leveszem a pólóm. Testem kék-zöld foltok borítják. Hol nagyobb, hol kisebb. Csoda ha nem repedt meg a bordám. Látványomtól eszembe jut a csempe, és ahogyan neki csapódik a fejem. A kezemet ahhoz a ponthoz vezetem, és ugyan nem vérzik már, de a hajam alvadt véremtől csomósan áll. Muszáj megmosnom, mert szó szerinti mosott szarnak fogják titulálni a suliban. Ráadásul anyának se kellene tudomást szereznie erről az egészről. Nem akarom mégjobban terhelni. Elég ha annyit tud, hogy tegnap a barátaimmal buliztam és keveset aludtam, azért nézek ki így. A többit a ruhám és a hajam úgyis eltakarja.

A zuhany alá állva hideg helyett, meleg vizet engedek magamra. Általában nem vagyok híve a forró zuhanynak, most viszont fázom és szeretnék legalább egy kicsit jobb közérzetet teremteni magamnak. Azt se tudom, hogy honnan lesz új telefonom. Ezt a kérdést, mosakodásom közben tárgyaltam magamban. Elvállalok valami egyszerűbb melót és egy hónap után, amint fizetnek, vehetek magamnak egy újat, a maradékot pedig anyának tudom adni.

Van két napom, amíg itthon vagyok. Addig csak találok valami részmunkaidős diák melót.

A szobámba érve felveszek valami göncöt és keresgélni kezdek a gépen valami közelben lévő állásajánlat után. Anya még alszik, így nyugodtan van időm kitalálni mi a legmegfelelőbb.

Már 10 múlhatott, mikor anya benyitott hozzám.

-Oh, már ébren vagy? Jó reggelt. -mosolyog kedvesen. -Mikor értél haza tegnap? Ne haragudj, hogy nem vártalak meg, nagyon fáradt voltam. -magyarázkodik, mire megrázom a fejem, hogy semmi gond, és elkezdem mutogatni neki, hogy én (magamra mutatva) 10-kor (ujjaimat felmutatva) lefeküdtem itthon (az ágyamra mutatva). Persze ez hazugság, mert olyan hajnali három is elmúlhatott, mire hazaértem és az ágyamig se tudtam felvonszolni magam, de ez lényegtelen. Anya úgyis aludt valószínűleg amint hazaért, olyan 8 körül.

-Hogy hogy mutogatsz? Mi van a telefonoddal? -csodálkozik. Nem emelte fel a hangját, és nem látszott dühösnek sem, kérdésére mégis lesütöttem a szemem és kisvártatva az asztalomról kerestem egy papírt amire ráírtam, hogy "a suliban felejtettem". Nem szeretek hazudni, mert egyszer minden hazugság kiderül, de nem akarom, hogy új telefonra költse a pénzét, azt pedig hogy dolgozzak, biztosan nem engedné.

-Akkor majd hétfőn keresd meg. Így legalább nem fog zavarni a tanulásban. -fogja fel pozitívan a helyzetet. -Megyek, csinálok neked reggelit. Vagy inkább ebédnek nevezzem? -utolsó kérdését inkább már csak magának tette fel a tréfa kedvéért, ahogyan kisétált a szobámból, ezzel magamra hagyva. Eszembe se jutott, hogy nem ettem, semmit. Csak a munka találással voltam elfoglalva az utóbbi órákban. Még azt is figyelmen kívül hagytam, hogy mennyire fáj a fejem és alhatnékom van.

Szerencsére nem kellett már olyan sok idő, hogy találjak egy számomra tökéletes ajánlatot és miután ráírtam a hirdetést feltöltő személyre, a reggeli-ebédem meg se várva terültem szét az ágyamon.

Ha minden jól megy még ma délután elmehetek az állás ajánlást feltevőhöz, és ha megfelelek neki, akkor már holnap kezdhetek futárként. Igaz, nem tudok beszélni, és ezt meg is írtam a --pozitívan nézve-- leendő főnökömnek, de meg tudom oldani. A csomagra, vagy a papíromra úgyis rá lesz írva, hogy mennyibe kerül a kiszállított csomag. Ha aláírás kell, csak átnyújtom neki a papírt, a tollat és megmutatom neki a helyet. Menni fog ez. Ráadásul az a lényeg, hogy suli után kézbesítsem a csomagokat. Ha elég gyors vagyok, pár óra alatt megjárom. Fel se fog tűnni anyának, utána pedig egyből hazajövök és tanulni is lesz időm.