ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

35.🔇

Az interjú ahhoz képest, hogy nem tudok beszélni, elég jól sikeredett, az étterem tulajdonosa ugyan nagyon sokat vacilált azon, hogy biztosan jó ötlet e felvenni egy néma gyereket, de végül próbára tett és sikeresen megfeleltem. Mint fejben, úgy a valóságban is, nagyon jól sikeredett elképzelésem. Tényleg tudok futárkodni némaként is. Bár lehet csak megsajnált a tulajdonos, de engem már az a része nem érdekel. A lényeg, hogy enyém a meló.

Minden nap délutánján, amint végeztem a suliba, ki kell szállítanom az akkor érkező megrendeléseket, egészen este nyocig. Bár az időpont késői, de ha csak vacsorára rendel a többség főtt kaját, akkor hétre végezhetek is, és anyát annyival elintézem, hogy azt mondom neki, szakkörökbe léptem be, meg a barátaimmal lógok, vagy ilyesmi. Szerintem elég jól sikeredett minden. A fejem is már csak tompán sajog, teljesen elviselhető mértékben.

Ebben a pillanatban pedig kiszállítok egy házhoz. Vagyis nem csak egyhez, hanem vagy öthöz. Vasárnap este van, tehát minden ember ezen a környéken gyorsan és egyszerűen, finom vacsorához akar jutni. Anyának azt mondtam, hogy elmegyek a könyvtárba, mert egy iskolai feladathoz csak ott találhatok anyagot.

Az utcákat egy biciklit tekerve járom, a címeket leolvasom a telefonomra érkezett rendelésekről és kiszállítom az adott házakhoz a rendelt ételt. A velem egykorúak többsége már kismotorral teszi meg a távokat, de nekem se időm, se pénzem nem volt eddig, hogy megszerezzem rá a jogosítványom, sőt. Ha őszinte akarok lenni, eddig fel se merült bennem, hogy jogosítvány kellene bármi okból is. Anya mindig fuvarozott a suliba, most pedig metróval járok. Jó nekem ez a biciklizés. A jármű a tulajé, és így is elég gyors vagyok.

Az ételeket elég gyorsan kiszállítottam. Bár több időbe telt, mint terveztem, de így is majdnem hét órára, haza is értem.

-Sikerült megtaláltad amit kerestél? Holnap már iskola és nagyon sokáig oda voltál. Miért hagytad az utolsó percre? -köszönt anya kérdéseivel és számonkérésével, amit először nem értek, de aztán beugrik, hogy mit hazudtam neki, így gyorsan bólintottam egyet és bocsánat kérés képen  meghajoltam.

-A turmix az asztalon, ha már éhes vagy és ne maradj fenn sokáig. -köszön el végül, felmenve az emeletre. Nem tudom miért, de fura érzésem van anyával kapcsolatban. Egyre többet van bezárkózva a szobájába és valahogyan a szeme is másmilyen. Mármint...nem változott a színe, vagy a formája sem, csak a ragyogása veszett el. A modora ugyan olyan amilyen eddig, mégis olyan üres a tekintete, de meg nem tudnám magyarázni, hogy mi változott pontosan.

Először a konyhába mentem, és turmixom, ami a vacsorámat képviseli, kezembe véve, mentem a szobámba.

Ideje tanulni. Egész hétvégén melót kerestem, interjún voltam és a kiszállításon agyaltam, nem volt időm a sulira gondolni, de anya nagy szerencsémre emlékeztetett rá, hogy holnap bizony hétfő van.

Matek témazáró, japán esszé, angol röpdoga és történelem házi. Ez mind csak holnapra. Mikor fogok én ezzel végezni? A jegyeim nem romolhatnak. Illendő lenne szépen teljesítenem, még ha nem is idolnak készülök.

Éjfél elmúlt mikor végre lefeküdtem, mert már fájt a fejem, így hiába maradtam volna még fenn, a fejfájás miatt nem tudtam volna koncentrálni. Az alvás mindent megold, tehát a fejfájásom is enyhíti. Legalábbis ez volt az elképzelés, azonban mikor reggel felkeltem ugyanúgy hasogatott, főleg miután szerencsétlenül bevertem az ágyam végébe. 

Ez az én szerencsém. -masszírozom fejbőröm miközben gondolatban ötször elátkozom az ágyam és az azt készítő mesterembert. Olyan ágy kéne amin nincs kemény rész.

Az eleve fájó fejem beverése megalapozta napom hangulatát. Félhalottként értem be a suliba és amint leültem, kezdhettem átolvasni az anyagokat.

Már a matek közben se tudtam jól koncentrálni, nem hogy még a történelmen. A koncentrációm szörnyű. Émelygek és egyre távolabbi a tanár hangja.

Táskámra nézek, aminek oldalából kilóg a kulacsom. Nem ittam meg a reggeli turmixot sem, de van fájdalomcsillapító a táskámban, így most tartogatom. Óra után azzal tudom majd bevenni a kapszulát.

-Hé, jól vagy? -súgja nekem Taehyung. A srácok nagyon sokat kérdezgettek reggel óta, hogy mi történt Jungkookal miután elvitt. Telefonon nem tudtak írni, de ma odaadták az összetört készüléket amit még a bárban ejthettem el. Csak annyit írtam nekik, hogy nem történt semmi és hogy Kook nem volt akkora szemét.

Kérdésére bólintva válaszolok. Nem kell tudnia mindenről.

Óra után amint iszok egy kicsit, jobban leszek....

Vagy...

Ne most...

Látásom előtt kezdenek fekete foltok kergetőzni és fejembe nyilal a fájdalom. Reggel amikor bevertem az ágyba, felszakadt a pénteki sebem. Amennyire tudtam lekezeltem és eltakarja a hajam, de bekötni nem kötöttem, hisz az nagyon feltűnő lenne. Lehet jobb ötlet lett volna...
Megint vérzik... Egyre jobban körülvesz a sötétség és...

Képszakadás...

Nem érzek semmit, csak fáradtságot...
A szemeim nehezen nyitom fel, mire a suli orvossal találom szemben magamat. Hogy kerültem ide? Mennyi ideig lehettem eszméletlen? Mindenki előtt elájultam? Már megint?.... Istenem mennyire betegesnek gondolhat most mindenki. A fiú aki melegben is sálba jár és folyton az orvoshoz kell hurcolni. Ráadásul ismeretlen okokból meg se szólal, pedig az egyik legismertebb énekesnek és legrendesebb srácnak hitték. Csalódás vagyok.

-Felkeltél végre? -mosolyog rám a nő. -Ha szabad kérdeznem, mi történt a fejeddel? -érdeklődik egyből, mire oda kapom a kezem. Már nem fáj... -Fájdalomcsillapító. Elég erős. -magyarázza a nő csodálkozásomra, mintha fejemben tudna olvasni.

Körülnézek, hogy találjak valami kommunikáló eszközt, és mivel más nem volt a közelbe, így a doki papírjaira kezdtem írni.

"Megcsúsztam tegnap este a fürdőben, és elég csúnyán bevertem...Meg ma reggel is az ágy végébe, de próbáltam lekezelni" -mutatom felé, miután az általam szerintem elég jól kifundált hazugságot ráírtam a lapra.

-És az hogy nem beszélsz gondolom a nyakadon lévő óriás hegnek köszönhetjük, igaz? -mutat az említett testrészemre. Észre se vettem, hogy a sálam nem rajtam, hanem az ágy végébe van szépen összehajtogatva.

"Autóbaleset..."-írom meg válaszom. Ebben nem hazudhatok egy orvosnak.

-És ennek ellenére is belevágtál EBBE a suliba? Az igen. Úgy látszik téged semmi sem tántorít meg, de jobb lett volna ha orvoshoz mész a fejeddel, ahelyett, hogy ma iskolába jöttél. -magyarázza. Kedves hölgynek tűnik, de ő sem érthet mindent.

-Egyébként...Melyik kórházban kezelték a nyakad? Ne haragudj, hogy ennyi kérdéssel zaklatlak, és ígérem, hogy ez után tényleg hagylak még egy kicsit pihenni. -szabadkozik a közvetlen kérdései miatt. Oké, most már mégse olyan szimpi mint eddig... Túl kíváncsiskodó.