ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

69. 🔇

Jimin szemszögéből:

A hátsó felem, sőt a szám, és igazából majdnem minden végtagom nyilaló fájdalmára ébredek. A tegnap este teljesen homályos. 
Ahogyan felfogom, hogy éppen pucéran fekszem, mellettem a szintén meztelen Jeon Jungkook szunyókál nyugodtan, egyből elvörösödöm és fel akarok kelni, hogy kipattanjak az ágyból, de a fájdalom végtagjaimba hasít és az erő mintha egy csettintésre elhagyna, vissza huppanok az ágyba.

-Mmmm... -ébredezik a mellettem levő, és álmosan megdörzsöli szemeit. 

Ijedten nézek felé, szemeim tágra nyílnak, ahogyan néhány apró emlék foszlány megjelenik előttem a tegnapot illetően. 
A gyümölcslé után lett melegem és ő... Istenem, nem hiszem el, hogy ezt tette. Komolyan bedrogozott? Mit rakott az italomba és hogy tehette? Sejtette hogy el akarok menni? Áh, dehogy. Megint csak ágyba akart vinni és arra volt jó neki ez az egész. Még hogy felügyelni akar, hogy pihenek e. Nevetséges. Én pedig még azt hittem, hogy komolyan aggódik értem. 

-Jimin. -szólít meg a mellettem fekvő, mire össze rezzenek és hitetlenkedve fordulok felé. A szemeim bekönnyesedtek és a takarót is annyira felhúztam magamon, hogy biztosan minden egyes pontomat takarja. 
Megalázó amit tett. Ki voltam szolgáltatva neki ismét. Leállítottam de nem érdekelte hogy nem akarom. 

-Kérlek ne nézz így rám, rendben? Tegnap csak segítettem neked. -magyarázkodik és úgy kel ki az ágyból, majd kezd készülődni, mintha teljesen természetes lenne amit tett és az én kiakadásom lenne értelmetlen. 

Számat eltátom hitetlenségem közbe, szemöldökeim pedig homlokom közepére szöknek fel.
Gyorsan elveszem a telefonomat az éjjeliszekrényről, és riadtan veszem észre, hogy már csak 13%-on vagyok. 

Nem számít, a lényeg, hogy most még tudom használni. -nyugtázom magamban és a böngészőt megnyitva beírom mondandómat, majd fel is olvastatom a készülékkel. 

-Segítettél? Bedrogoztál. -hangzik a robot hang és sajnálatos módon nem tudja üvöltve elmondani, ahogyan én szeretném szívem szerint. 

-Mi? Dehogy drogoztalak be. -tagad egyből és velem szemben megáll, egy szál pöcsben (azon kívül, hogy felülre már vett fel egy pólót) -Nem tettem semmi ilyesmit. Nagy tévedésben vagy. Mire vissza értem itt vergődtél az ágyamon álló farokkal. Én pedig segítettem neked. Ne rajtam vezesd le a dühöd, csak mert merevedési zavarod van. -hárít továbbra is, mire csak némán tátogni tudtam. 

Nem hiszem el, hogy ezt mondja. Tudom hogy ő tette, erre mégjobban megaláz? Komolyan? Mire jó ez neki? 

Könnyeim vissza tartva, felülkerekedek végtagjaim fájdalmán és kiviharzom a fürdőbe. Csak ott hagyom, hogy kitörjön belőlem a zokogás. Nem akarom hogy lássa, győzött. Nagy eséllyel erre ment ki a játék. Hogy megszégyenítsen. De nem adom meg neki azt a luxust, hogy láthatja az eredményét. 

Magamra zárom az ajtót és a földre csúszom. A falon levő csőről lekapok egy törülközőt és betakarom vele magamat, hogy ne legyek teljesen meztelenül. 
Össze gömbölyödöm és zokogok. Keservesen sírok, és minimum ötször sikítok némán a semmibe, az egészből pedig csak a szipogásom hallatszik. 

UTÁLOM, UTÁLOM, UTÁLOM!!!! SŐT, GYŰLÖLÖM!!! 

Soha többet nem megyek a közelébe! Taehyungot választom! Őt választom! Mellette akarok ülni, vele akarok beszélgetni és soha többé nem akarok találkozni Jeon Jungkookal! Nincs még egy esély! Nem fog leállni! Perverz, undorító, szadista állat! Gyűlölöm! És még tagadni merte! Megerőszakolt, bedrogozott és tagadta! Még engem állított be a betegnek és a szemétnek! Mire számított!? Bűntudatom lesz és többet nem hozom fel? Elszégyenlem magam? Megköszönöm neki? Lesheti! Barom! Egy utolsó rohadék!

Körülbelül két órán keresztül voltam bezárkózva a fürdőbe, és csak sírtam, és szitkoztam Jungkookot. Mikor pedig már megnyugodtam, még 20 percig füleltem, mert nem akartam kimenni úgy, hogy ő a szobájában van, hisz akkor találkoznánk. De én nem tudnék szembe nézni vele. Gyűlölöm őt. 

Mikor biztos voltam abban, hogy nincs a szobában, halkan kijöttem a fürdőből, a törülközőt magamon hagyva, és megkerestem a ruháim, hogy felöltözzek. 
Amilyen halkan csak tudtam össze szedtem a cuccaim és óvatosan megindultam az emeleti folyosón. A földszintre érve azonban hiába próbáltam csendben távozni, Jungkook pont akkor jött ki a konyhából, amikor én a cipőm után kutattam.

-Gyere, egyél valamit. Csináltam reggelit. -invitál, de semmi kedvem itt maradni. Rá se nézek, csak előveszem a telefonomat és meg akarom írni neki, hogy "hol a cipőm", azonban mire megmutatnám neki a kérdésem, a telefonom képernyője elsötétül. Lemerültem. 

-Meghalt a telőd? Add, felteszem töltőre. -nyúl érte Jungkook, de én elhúzom a kezemet. 

-Jó, akkor tessék, itt az enyém. -nyújtja felém az ő készülékét, amit végül kénytelen vagyok elvenni tőle, mert a cipőm nincs meg, és biztos vagyok benne, hogy ebben is az ő keze van. 

Ahogyan bekapcsolom a telóját, a hátterén az én arcom köszön vissza. Teljesen meztelen vagyok a képen, a hátam ívbe van feszülve, és ...

Kikapcsolom a telefont és ismét a sírás határán vagyok. Felkapom a fejem Jungkokra, a telóját pedig a földhöz csapom. Remélhetőleg pedig el is tört annyira, hogy elvesszen a képe rólam.
Újra és újra az a kérdés megy évig a fejemben, hogy "hogy tehette", de már meg se kellene ezen lepődnöm a tegnapiak és a ma reggel után. 

Könnyeimmel küszködve sarkon fordulok és zokniban indulok az ajtó felé, de Jungkook utánam kap és megragadja a csuklómat. Olyan erősen szorítja, hogy felszisszenek. 
Próbálok erős maradni és szúrós szemekkel felnézek rá. Sötét szemeibe ha pár nappal ezelőtt lenne, elvesznék, de most undorodva nézek üres tekintetébe. 

-Ne me..-Jungkook nem tudja befejezni a mondandóját, mert az köhögésbe torkol nem sokkal később pedig a szorítása alább hagy, ő maga pedig a földre rogy. 

Kihasználva a helyzetet azonnal hátrébb lépek két lépést és furcsálva nézek Jungkookra. Mi baja? Színleli? Az előbb még kutya baja se volt. Biztos csak megjátssza. Kész röhej, hogy megtorpantam egy pillanatra. De ha nem is hazudik ismét, akkor is, minek kellene segítenem neki? Megérdemli a rosszul létet. 

Kisétálok a lakásból és mielőtt lelépnék a betonra, leveszem a zoknimat. Nem akarom hogy kilyukadjon és piszkolódjon. Már nincs olyan hideg, mezítláb is tökéletesen haza tudok jutni. A cipőmet meg majd vissza szerzem tőle. 

Majd a kutyái felfalják ha kidől napokra. Az apja úgysincsen itthon. Ha más nem, majd a postás rá talál a holttestére. 

Megtorpanok. 

Mi van ha tényleg beteg és nem tud gondoskodni magáról? Ha belehal az én lelkemen fog száradni a dolog. Lehet egy őrült faszkalap, de én nem vagyok gyilkos. Én nem ő vagyok. 

Újra, és újra hátra nézek Jungkook háza irányába. 
Nem hiszem el! Az Isten verne meg te szerencsétlen! Én meg megőrültem?
180 fokos fordulatot veszek és futva megyek vissza a házhoz.
Ha színészkedtél Jeon, halott vagy!