ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

64.🔇

"-Jimin, adtam neked időt, de már nem bírok tovább várni. Hetek óta halogatod, hogy válassz közülünk és, oké hogy nem akarod Taehyungot megbántani, de baromira idegesít mikor vele vagy"

"Kook, ne most. Nem akarok késni táncról" -pötyögöm be neki gyorsan, és sietségemnek hála, a kezébe nyomott telefonomat nála is hagyom, úgy sietek a terem felé. Tényleg nem akarok késni óráról, de most nagy eséllyel csak a két barátom közti választás elől rohanok olyan sebesen.

-Jimin várj már! A telód! -kiált utánam Jungkook és már hallom lépteit ahogyan futva próbál beérni. Sajnálatos módon --gondolhatjátok mennyire sajnálom, hogy nem kell beszélnem vele-- már csak a tánc teremben ér utol, ahol bent van a tanár és már kezdődik is az óra.

-Jimin ne rohanj el, mikor ... -kezd bele Kook dorgáló beszédébe, azonban a tanár harsány hangja félbeszakítja, és csendre parancsolja.

Számat elhúzom, és mintha nagyon sajnálnám a dolgot, megrántom vállaim, jelezve hogy "hát, ez van, nincs mit tenni".

A dupla tánc óra fél perc múlva már nagyban folyik és próbálom a bemelegítés közben elfelejteni a hülye civakodást, hogy csak a táncra tudjak koncentrálni. Tényleg le vagyok maradva a többiekhez képest, pedig ha háttér táncos válhatna belőlem, márpedig van rá egy minimális esély, ha tudok teljesíteni, az számomra már újabb reményt adna. Ha nem is lehetek Idol, legalább a tánc része... az megmaradhatna. A színpad és a fellépések csak... hang nélkül.

-Rendben! Akkor most improvizálás lesz. Indítok egy zenét és arra kell imprózni. Majd kapcsolok egy másikat és váltanotok kell arra az ütemre. Aki egy pillanatra is egy helyben marad gondolkodni, az kiesik. 5 zeneváltás ötös, 4 négyes és így tovább. Aki még az első váltás előtt kiesik, az két egyest kap! -jelenti be a tanár a bemelegítés után.

-Jimin, itt az esélye javítani. Ha kibírja 6 zeneváltásig, két ötöst kap. -veszi lentebb a hangerőt, hogy csak én halljam az ajánlatot, ami igencsak tetszik. Ha szereznék két ötöst, akkor máris közelebb kerülnék a többieknek levő jegyek számához, hisz év elején nagyon lemaradtam. Ráadásul az átlagomat is jócskán fentebb húzná.

Bólintok és keresek egy üres helyet, hogy ha elkezdődik a zene, ne ütközzek bele senkibe.
Mély levegőt veszek és lehunyom a szemem. Összpontosítok. Elképzelem előre a mozdulataimat. Több forgatókönyvet is levetítek magamban. Lassú dallamra, gyorsabbra, utcai zenére, és azok átvezetésére, majd várok.

Nem kell sok idő, hogy a többiek is megfelelően elhelyezkedjenek és megszólaljon az első szám.
Gyors!

Kezeim és lábaim egyből belekezdenek egy mozdulatba. Ugrok, forgok, többször leguggolok, hogy aztán újra kiegyenesedjek egy másik mozdulathoz. Minden energiám beleadom, majd jön az ütem végén egy váltás.

Rapp hangzik fel a hangszóróból. Ez szintén ütemes, viszont a mozdulatokat váltani kell, hogy illjenek hozzá, és próbálom a szöveget is értelmezni, hogy táncom ahhoz illő érzelmeket adjon át.

Már most kezdek elfáradni, de nem hallom senki nevét, hogy kiesett volna. Én se eshetek ki. Az egyes nem jó. Sőt, még a kettes, a hármas vagy a négyes sem jó. Nekem ötös kell minden áron.
Az újabb váltás hirtelen érkezik, még csak olyan 15 másodperc ment le a másodikból, de szerencsére sikeresen észbe kapok. Az ütem változott csak, és a szöveg most sokkal érzelgősebb, tehát nekem is lágyabban kell táncolnom, az előzőkhöz képest.

Izmaim elengedem és lágyabb formát öltenek mozdulataim. Már majdnem az egész szám lement, mikor újabb váltás jött. Gondolom a tanárunk szerette volna tudni, hogy milyen változatosan használjuk a mozdulatokat ha majdnem 3 percig kényszerülünk rá.

A következő váltás még egyszerűbb viszont a 4. már olyan hirtelen jön, hogy az ütem közepén, sőt nekem a mozdulatom kellős közepén érkezik. Gyerünk! Még csak 4. váltás volt!

Az újabb zene iszonyat lassú, érzéki, én pedig egyből elengedem magam, az előző keményebb ütemhez képest.

Hallom, hogy most többen is kiestek és 4-essel le lettek ültetve, de nem rázódom ki. Folytatom amit elkezdtem. Az otthon gyakorolt mozdulatokból is sikerül többet felhasználnom, és már rég gyakorolt ugrásos fordulatom közepén vált a zene.

Amint leérkezem, már egy sokkal gyorsabb tempóban kell helyt állnom, szaggatott mozdulatokkal, de nem hangzik el a nevem, úgyhogy újult erővel élem bele magam a helyzetbe. Minden kis izmomban érzem a zenét. Átjár az ütem és gondolkodás nélkül folytatom, pedig már rajtam kívül mindenki abbahagyta. Hisz megvolt az öt váltás. Megvan az ötösük. Csak én küzdök tovább.

Teljesen beleélem magam a mozdulataimba, de fel vagyok rá készülve, hogy bármikor bekövetkezhet a váltás.

Az eddig titkos mozdulataim mindegyikét felhasználom és a zene már 2 perce minimum szól, mikor úgy döntök, hogy megcsinálom azt a mozdulatot amit még több mint egy éve tanultam meg az udvarban. Nagy nekifutás kell és már rég nem gyakoroltam a kéz nélküli cigánykereket, de tudom hogy menni fog.

Nagy lendületet veszek, elrugaszkodom és a levegőben átfordulok. Leérkezésem pillanatában kicsit megingok, de folytatom amit elkezdtem. A 6. váltás ismét váratlanul ér, de nem adom fel. Mindjárt vége...

Mozdulataim felgyorsulnak és ahogyan tekintetemmel keresem a tanárt kirázódom és megakadok a mozgásban. Értetlen tekinteteket látok magam körül. A zene leáll, én pedig megérzem a szívem gyors dobogását, a remegő végtagjaim és lábaimból egy szempillantás alatt kifut minden erőm.

A földre rogyok.

-Szép volt Park. Megvan a két ötös. -lép előre a tanár, és a kezében tartott noteszébe már fel is jegyzeteli a mondott eredményt.

Sikerült. Megvan.

Fáradtan fújom ki a levegőt, de a torkomat égeti az újonnan beszívott oxigén. Köhögve kapom nyakamhoz a kezem. Az ugrásnál leesett a sálam...
A hegre szorítom a kezem, hogy senki se lássa, és fáradtan támaszkodom szabad tenyeremen. Tekintetemmel a fekete padlót nézem, amin néhol fehér foltokat fedezek fel. Szédülök.

Lassan felnézek a többiekre akik teljes homályban úsznak. Egy kéz nyújt felém valamit, és ahogyan felemelem a kezem, megérzem a sálam anyagát. Aprót bólintok, hogy megköszönjem és egy félmosolyt eleresztve nyakamra tekerem a sálam.

-Jimin. -guggol be elém egy homályos alak, akit nem csak a hangja, de illata alapján is könnyen be tudok azonosítani. Kezét a vállamra teszi és úgy folytatja. -Jól vagy? Minek táncoltál tovább ha nem bírtad? Fel tudsz állni? -tesz fel egyszerre több kérdést, de az utolsót már alig hallom. Mintha nem előttem lenne, hanem a terem másik felében. Olyan távoli.

Hogy megnyugtassam, mosolyra húzom számat, de többre nincs energiám. Elengedem magam, hogy a földre érkezzek. Fáradt vagyok. Csak egy kicsit ... hadd legyek vízszintben...