ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

32🔇

"Ittam a srácokkal és kezdtem jól érezni magam, --lehet az alkohol hatására, lehet nem -- de mindez egy pillanat alatt elszállt mikor kimentem a mosdóba és egy elég ismerős alakkal találkoztam össze. Apa..."

Nem. Ez nem lehet...Biztos csak halucinálok.

-Jimin? Mi a faszt keresel itt? Követsz engem? -ragad meg ahogy észrevesz pólómnál fogva. -Válaszolj ha kérdezlek baszd meg! -üvölt egy kis idő után. Tényleg...azóta nem volt nálunk. Nem is tud semmit. De nem is érdekelné ahogy elnézem.

A farzsebemben lévő telefonomért nyúltam hogy legalább leírjam; nem tudok válaszolni, vagy nem is tudom mit terveztem pontosan.

-Mit akarsz azzal? Hívni anyád? Vagy a rendőröket?! -kiált rám és kicsapja a kezemből a telefont, ami nagy koppanással ér földet és törik be egyből képernyője. Szuper, még ez is...

Könnyes szemekkel néztem vissza vér szerinti szülőmre, ki dühöngve ütött ököllel gyomorszájon. Leheletéből áradt az alkohol tömény szaga. Biztosan megint részeg. Bár szinte mindig az.

-Mukkanj meg te büdös kölyök! Anyád küldött utánam, igaz?! -ad egy pofont és dob le a padlóra. Akkora löket volt, hogy fejem a csempézett falba vertem, persze ha ennyi nem lenne elég, a csempe három felé repedt fejemtől és bőröm is felsértette.

Erőtlenül dőltem a piszkos földre. A fülem zúg és kezd homályosodni minden. Nagyon sajog a fejem...

-Mihaszna korcs! Figyelmeztetlek! Többet ne merj követni! Ne gyere utánam! Ott ütöm ki magam ahol csak akarom! -rúg belém újra és újra. A tüdőm össze szorult és fájdalmasan köhögök fel. Nem kapok levegőt.

Fogalmam sincs mennyit rúgott vagy ütött belém apa, de amint elvégzettnek ítélte munkáját, elsétált.

Mindenem sajog és az eddig üvöltő zene elmosódik. Már nem hallom tisztán a zeneszámot, csak fülem zúgását. Nagyon szédülök, a fejemet mintha valami belülről akarná meglékelni...

Óvatosan állok fel a padlóról. Először majdnem vissza esek, de a csapba kapaszkodva végül sikerül felhúznom magam. A tükörbe nézve sápadt valóm vélem felfedezni. Ha szerencsém van a többieknek nem fog feltűnni a villódzó fényekben...

Lassú léptekkel haladok ki a mosdóból. Miért mindig minden itt történik velem?
Ahogy kiérek szemeimmel újdonsült talán barátnak nevezhető, osztály és csoporttársaim kezdtem keresni és lassan meg is találom őket, de a számuk nem stimmel. Egyel többen lettek. Pontosabban egy JungKookkal. Miért van itt? Ennél szerencsétlenebb nap már nem is lehet én azt mondom...

Éppen csak oda értem a fiúkhoz és törött telefonom kezdem szorongatni. Ha kell, akkor meg kéne néznem működik e így is. Tuti nem fogja szó nélkül hagyni azt, hogy itt vagyok a baráti körével...

-Ő meg mit keres itt?! -tesz szóvá egyből, ahogy Taehyung mellé léptem.

-Velünk van! -kiált vissza neki Tae. Olyan fura, hogy itt a zene miatt nem is lehet máshogy kommunikálni.

-Veletek, mi? Jó érzés? Jó érzés vele lógni helyettem, igaz? Nekik még nem csináltál olyat mint velem, igaz? Csavard őket is az ujjad köré ahogy engem, hogy aztán ellökd magadtól őket, ezzel tönkretéve mindent! Gondolom még nem mondtad el nekik azt sem, hogy mit csináltál a suli vécében, vagy mit rejtegetsz a sállal! -szól először a többiekhez, majd az olyan harmadik kérdés után már csak nekem ordít. Annyira fáj... Nem akartam megbántani. Nem is tudtam, hogy ezzel ennyire megbántottam. Csak nem tudtam neki elmondani az igazságot, ahogyan most a többieknek sem tudom... Félek... Nem is tudom mitől pontosan. Talán attól hogy tovább adja, vagy attól, hogy ezért le fog nézni, vagy esetleg attól, hogy csak sajnálatból marad a barátom. Minden esetre még nem merem elmondani neki, se senki másnak. Nagy eséllyel JungKook már nem is fogja megtudni. Neki még mindig csak annyi van meg, hogy a "megfázásom" miatt nem beszéltem vele, azóta meg már megszólaltam... Nem is sejtheti mi a helyzet.

-Ne beszélj így vele, oké?! Jó fej és attól még, hogy nem mond el semmit arról, hogy miért nem beszél, MI befogadjuk! Nem kellene ennyire köcsögnek lenned! -vág vissza most HoSeok, és rohadtul elszólta magát, így ijedten kapom tekintetem JungKookra, hogy vajon mi a reakciója. Nem tehet róla HoSeok, hogy olyat mondott,  amit JungKook nem tud, hisz azt hihette, hogy erről ő is tud, végül is jogosan, mivel Kookal hetekig dumáltunk.

-Mi az, hogy nem szólal meg? Egy torok fájás nem tart eddig! -néz felém számonkérően, mire lesütöm szemeim. -Megint hazudtál, nem igaz?! Erről sem mondtál igazat! Egyáltalán bármi igaz volt abból amit állítottál? -kiabál felém egyre nagyobb dühvel. Miért kapja fel ennyire a vizet ezen? Eddig sem bírt, nem? Akkor minek kell még ezen fennakadni?

-Jimin nem hazug! -áll elém védőn Tae.

-Annyi titkot őrizget, hogy az már gáz! Miért nem beszél? Miért akart öngyilkos lenni!? Miért hagyta abba az éneklést? -teszi fel JungKook kérdéseit dühöngve. Fenébe! Erről a többiek nem tudnak...

-Milyen öngyilkossági kísérlet? -fordul hátra, azaz velem szembe Taehyung. Szemeim ma este már másodjára lábadnak könnybe, és szívem ezerrel kalapál, ahogyan a két fiú felváltva kezd kiabálni felém.

-Még előttük is titkolózol? Mégse olyan jó barátaid, nem igaz? Nekem nem említed, hogy megnémultál valami hülye okból, nekik pedig elfelejted említeni a mosdós esetet és a nyakadat is? -háborodik fel Kook.

-Ez nem a te dolgod Jeon! Mi a fenéért vagy itt egyáltalán? Hogy kötekedj? -száll be a vitába NamJoon is.

Betört képernyőjű telefonom egyre erősebben szorongatom kezemben és érzem, hogy a szilánk felsérti bőröm, de ez nem nagyon zavar. Csak próbálom tartani a fonalat a veszekedőkkel.

-Jimin már a mi barátunk! -kiáltja HoSeok.

-Semmit nem tudtok róla, hogy lehetne így barátnak nevezni! -kiált vissza neki JungKook.

Miért kell ilyen hülyeségen vitázni? Már nem is értem, mi itt a téma? Junkooknak mi ezzel a célja? Az hogy ellenem fordítsa őket, és újra az ő barátai legyenek? Igen...talán ez.

-Egy hazug senki! Csak a figyelem kell neki!

Szédülök...Otthon akarok aludni az ágyamban...Az olyan meleg és puha...

Fáradt vagyok.

-Miért kell ünneprontót játszanod? Csak szállj le róla! Te mondtad hogy inkább vele barátkozzak, mint veled és képzeld, nem bántam meg ezt a döntést! -kiálltja mellőlem valaki.

Érzem, hogy a tarkómon lefolyik valami. Kezem hátra vezetem és megérintem a fájó pontot fejemen.

Kezemre lassan nézek le és piros folyadékot találok rajta. Percekbe kerülhet mire rájövök mi ez; vér... Az én vérem.

Tekintetem felvezetem a többiekre, de nem néznek felém. Talán nem veszik észre azt se, ha eldőlök? Talán ha leülök kicsit, abbamarad a szédülés...

Hátat fordítva Jungkooknak és a többi veszekedőknek akarok megindulni a pulthoz. Ott vannak székek. Azonban ahogy felemelem jobb lábam, hogy azt előre téve meginduljak, dőlni kezdtem hátra felé. Szemeim lehunytam és a sötétségbe engedem magam. Most vagy azért nem éreztem a földbe csapódást, mert valaki elkapott, vagy mert eszméletem vesztettem még előtte, de ez a pillanatban lényegtelennek tűnt, így homályba vész az információ.