ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

75. 🔇

"-Jiminhez jöttem. -jelenti ki nemes egyszerűséggel."

-Honnan szeded, hogy itt van? -teszek úgy mint aki nem tudja miről van szó.

-Egyik kórházban sincsen, ahogyan otthon sem. Tanárnőnél érdeklődtem de terelt és annyit mondott hogy valószínűleg idén már nem jön vissza a suliba. Téged pedig követtelek. Valahonnan tudod hogy "jól van", mégis mindig haza jössz majd maximum boltba mész. Nem hiszem el, hogy Jimin veled beszélne telefonon, mert látom hogy sosem elérhető. -magyarázza gyilkos tekintettel.

-Te követtél? -kérdezek vissza egy olyan részletre ami a legjobban megfogta a figyelmemet.

-Igen. És most engedj be hogy körül tudjak nézni. -követelőzik.

-Milyen magabiztos valaki, mikor egyik üzenetére se válaszoltak. Ha itt is van, mégis miből gondolod, hogy látni akar? -nevetek fel kérdésem után, amint meglátom Taehyung elgondolkodó arcát. Most megfogtam.

-Lehet nem akar látni, de én akarom őt. Enged be. -ismétli meg önmagát már sokadjára.

-Ez nem így működik. Ez kibaszottul magánterület. A rendőrséget is rád hívhatom ha nem takarodsz el innen! -emelem meg hangomat, de amint rájövök hogy talán így Jimin meghallott, a hangerőm lentebb veszem és úgy folytatom. -Nem mondom el még egyszer: Tűnj el. 

A pszichológus azt mondta, hogy Jiminnek nem tesz jót a kiabálás és ha megemeljük a hangunkat, úgyhogy muszáj kontrolálni magamat még Taehyung közelében is. 

-Én is ugyan úgy rád hívhatom a rendőrséget, mert lehet fogva tartasz egy embert. -próbálkozik Taehyung, mmire elnevetem magamat. 

-Fogva tartok egy embert? -ismétlem meg szavait nevetve. -Nem. Nem tartok fogva senkit. Felőlem menj el a rendőrségre és próbálj csak meg feljelenteni. Az arcodba fognak nevetni. 

-Miért nem hagyod hogy találkozzak Jiminnel? Félsz hogy engem választ? -mér végig tetőtől talpig kérdései közben.

-Nem. Téged senki sem választana. 

-Akkor bizonyítsd be és engedj be.

-Utállak. -jelentem ki és félre állok az ajtóból. Elegem van abból hogy minden nap zaklat azzal hogy mi van Jiminnel. Meguntam. 

Taehyung egyből bejön, mintha attól félne hogy ha nem siet, meggondolom magamat és rá csapom az ajtót mielőtt bejöhetne. Lekapja a cipőit és besiet a nappaliba. 

-Jimiiin! -kiabálja, kezeiből tölcsért formázva, mire leintem. 

-Kussolj már! -suttogom dühösen, mire értetlenül néz rám. -Ne kiabálj csak menj fel baszki. -magyarázom neki, és mivel nem ismeri a házam, így bevállalom hogy mutatom az utat. Lassan és csöndesen jutunk fel az emeletre, majd az ajtóm előtt megállítom Taehyungot. 

Először csak én kukucskálok be a szobába. Jimin rezzeléstelen arccal néz előre, és pont olyan mint amilyen eddig volt. 

-Jimin, ööömm, figyelj. -szólítom meg, mintha tényleg elvárnám tőle hogy rám fog nézni. -Tényleg az emlegetett szamár volt az, szóval én nyeltem a fogadást, és mivel nem bírt lenyugodni...-kezdem elővezetni a dolgokat, de Taehyung félbeszakít. 

-Elég legyen már, csak engedj be. -tolja be az ajtót és leszarva azt hogy előtte állok, befurakszik a szobába. 

-Jimin, úr isten! -rohan a megszólítotthoz Taehyung amint meglátja és átöleli a fiút, majd mivel nem kapja meg az ölelés viszonzását, amire várt, elengedi Jimint, hogy szemügyre vehesse magának. -Mi történt? Mi van veled? Miért nem jössz suliba és miért nem válaszolsz az üzeneteimre? Egyáltalán hogy kerültél Jeonhoz? 

Pont ahogyan várható volt, Jimin nem válaszolt, de még csak nem is reagált Taehyungra, aminek hála nagy kő esett le a szívemről. Féltem hogy ő más hatást vált ki Jiminből, de szerencsére nem. Persze jó lenne ha Jimin újra önmaga lenne, de ne pont Taehyung miatt. 

-Jimin, válaszolj! -rázza meg Taehyung a vállainál fogva, mire betelik a pohár, elkapom a csuklójánál fogva és elrángatom az ágytól. -Mi van vele!? Azt mondtad jól van! -emeli meg a hangját miközbenn kirángatom a szobából. 

-Fogd már be! -kiabálok rá suttogva és a falhoz szorítva befogom a száját. -Kurvára fogd be. -Várok egy kicsit, majd folytatom. -Lemegyünk a nappaliba és elmondok mindent ha befogod. -mondom el feltételem és mituán Taehyung rábólint, elveszem a kezemet a szája elől és lesétálok, ő pedig követ. 

-Szóval mi a faszt tettél? -kérdi lejjebb vett hangerővel, de olyan fejet vág hozzá, mintha sorozatgyilkos lennék.

-Semmit! Honnan veszed hogy én voltam? A házamban vagy és ÉN vigyázok Jiminre már egy hónapja, ha ÉN nem lennék, már nem élne. ÉN intéztem hogy biztonságban legyen, és nekem hála láthatod most őt. 

-Mivan? Ne csak menőzz hanem magyarázd is meg. -értetlenkedik Taehyung. 

-Múlt hónapban Mikor lebetegettem, őt meg kiírták egy hétre a suliból, hétvégén hazament. Vasárnap. És az anyja megőrült. -magyarázom.

-Mrs Park?? -nyílnak tágra Taehyung szemei.

-Nem nézted a híreket? -kérdezek vissza.

-Nincs tévénk és magamtól nem keresek rá. -rántja meg vállait. -Szóval mi volt?

-Rátámadt Jiminre. Szerencsére utána mentem mert itt hagyott valamit. Az anyja halálra folytotta, de újra élesztettem és kórházba kerültünk mindketten. Azóta Mrs Jeon egy elmegyógyintézetbe került, én pedig elintéztem hogy apa örökbefogadja Jimint, és azóta nálunk van. Pszichológus jár hozzánk heti kétszer és Jimin az eset óta ilyen de rendbe fog jönni. 

-Biztos vagy ebben? -kételkedik Taehyung, a szörnyülködése közepedte.

-Igen. Mert te nem? -vonom fel a szemöldökömet.

-Nem tudom Jeon. Nem reagált semmire. Olyan mint egy élőhalott. 

-Takarodj a házamból.

-Lehetsz heves, de én legalább nem reménykedem abszurd dolgokban. 

-Mondom takarod. -ismételm ugyan azt, ökölbe szorított kezekkel. Csak Jimin miatt nem ordítottam még le a fejét. 

-Azért viselkedsz így mert bele se gondoltál abba, hogy mi van ha ilyen marad? Vagy talán nem is akarsz belegondolni mert akkor már nem kellene, mi? -kérdezget undorral az arcán. Úgy leütném, de úgy!

-Nem mondom el mégegyszer! -mutatok az ajtó felé.

Taehyung végül nem mondd többet és sarkon fordul, felveszi a cipőjét, majd távozik.
Bolond! Hogy meri azt feltételezni hogy Jimin így már nem kellene nekem!!?  Gondoskodnék róla ennyi ideje ha így már nem kellene?? Beszélnék hozzá ha zavarna hogy most ilyen? Magam is tudom hogy talán sosem lesz a régi. De nem érdekel. Eleinte a kinézete érdekelt és a hangja. Arra gondoltam hogy kurvára az esetem és meg akarom baszni. De mióta megismertem, tudom hogy nem csak a vágyaim kielégítésére jó. Szeretem a mosolyát, és a személyiségét. Beleszerettem és lehet olyan mint egy félholt, de ő ugyan úgy JM, Park Jimin marad. Az ÉN Jiminem!

Taehyung után vissza zárom az ajtót és még a szobám előtt rendezem vonásaimat. Nem akarom hogy ingerültnek lásson.

-Megjötteeem. -lépek be a szobába mosolyogva. -Ne haragudj Taehyungra, elküldtem. Persze nem csúnyán. Rendesen bántam vele. -emelem fel kezeim mentegetőzve. -Nem is néztem az időt. 5 múlt. Éhes vagy? Csinálok vacsit, oké? -sétálok mellé és nyakig betakarom. -Addig 5 perc szellőztetés, de meg ne fázz nekem. 

Az ablakhoz megyek és kinyitom azt, majd ismét lesétálok a földszintre és nekilátok a vacsorának. Napról napra egyre nehezebb a mellkasom. Nagyon nehéz a suli mellett egyfolytában mosolyogni és úgy tenni mintha minden rendben lenne. De bírnom kell Jimin miatt. Nem adhatom fel.