Már egy hete nem történt semmi az én kis izgalmas életemben.. Semmi veszekedés, semmi bonyodalom.
Richárddal nem is beszéltünk azóta sőt, elkerüljük egymást. Úgy csinálunk mintha semmi nem történt volna, mintha nem is ismernénk egymást. Mindig elvezetem a válla fölött a tekintetemet és ő is pont ugyan ezt teszi. Fáj de azt hiszem így leszek biztonságban. Különben is olyan mint egy hímkurva.. Minden nap más csitrivel látom az oldalán. Egy napig úgy tesznek mintha boldogok lennének, de másnap jön a következő hölgyemény akit tele kell pakolni..
Úgy teszek mintha nem érdekelne de persze hogy érdekel. Mindig is én akartam ott állni mellette a nap végén. De kiderült hogy minimális esélyem sincs erre.
Az iskola minden évben szervez egy nagy bulit az iskola tornacsarnokában. Ez amolyan Halloween féle parti de inkább arról szól hogy ki rúg be jobban. Mindenki talpig kinyalja magát és sajnos enélkül be sem engednek mert azt hiszik egy útszéli csöves vagy. Szóval nekem is oda kell tennem magam hogy beengedjenek, főleg hogy kötelező a részvétel.
Úgy volt hogy Nancyvel készülök el de cserben hagyott így a bulira is egyedül megyek. Próbáltam a szemeimre vinni a hangsúlyt így a fekete és a barna szín mellett döntöttem. Csábító. Felvettem egy fekete combközépig érő bő szoknyát egy fekete elegáns felsővel és egy fekete magassarkút amibe pont kifogom törni a bokámat.
Az iskola csodálatosan fel volt díszítve annak ellenére hogy szappanra nincs pénz. Egyébként mielőtt beléphetnél venned kell egy karszalagot. A befolyt összeggel elméletileg az iskolánk támogat valamit de szerintem az összes zsebbe megy. Elég morci vagyok ma.. Beléptem a torna terembe ahol üvöltött a zene és nem túlzok ha azt mondom vannak olyan emberek is akik már nem egy üveg vodka alját látták ma.. És a buli csak másfél órája kezdődött.
Három órát lézengtem a tömegben a dübörgő zene mellett és a lökdöső tinik között. A sok részeg látványától én is szédülni kezdtem ezért eldöntöttem hogy elhagyom egy kis időre a helységet. Igen, én eldöntöttem. De másnak nem ez volt a döntése.
- Hová szeded a kis őzgida lábaidat aranyom? - kérdezte részegen a töri tanár. Az alkohol bűze hagyta el a száját amitől csak még jobban megerősödött bennem, hogy hánynom kell.
- Semmi köze hozzá. - mondtam lenézően és elindultam. Megnyugodtam amikor felértem az első emeletre hogy elmehessek a mosdóba és pihenjek egy kicsit. Mikor befordultam valaki megragadott hátulról és belökött az egyik terembe amit aztán kulcsra zárt.
- Mi a..?! - akadtam ki.
- Örülök, hogy újra látlak szerelmem. - mondta széttárt karjaival és egyre közelebb lépdelt felém. Én hátráltam de a terem annyira kicsi volt hogy elfogyott a hely és a falhoz értem. - Hová - hová? - kérdezi vicsorogva.
- Nem volt egy kicsit túl sok a pia tanár úr? - kérdezem fintorogva.
- A ruha túl sok ami rajtad van drágám. - kacsintott.
- Befejezné a 'drágám' és a 'szerelmem' használatát? - próbáltam nyugodt maradni és társalogni ameddig ki nem találok valamit hogy hogyan szabaduljak meg tőle.
- Zavar? - csuklott egy nagyot.
- Ami azt illeti igen. Minden zavar ami magához kapcsolódik. - mosolyogtam rá. Megragadta a karomat és ráncigálni kezdett. Torkom szakattából üvöltöttem minden egyes marásánál amit azzal okozott hogy próbálta leszakítani rólam a pólómat. Persze a pofozkodás sem maradhatott el. Az arcomra kaptam kettőt majd megragadta a hajam és hátra húzta hogy a szemébe nézzek. Megragadtam az alkalmat és az arcába köptem amitől megrántotta a hajam és nekivágott az egyik asztal sarkának. Beleszédültem ahogy a halántékom barátságosan találkozott az asztal sarkával.
Még törölgette az arcát a nyálamtól ezért hátra futottam a terem másik végébe hogy megfogjak egy fa vonalzót. Mikor már olyan távolságba ért elkezdtem püfölni a vonalzóval majd a férfiasságát is megcéloztam és megtérdeltem. Ettől az ütéstől leereszkedett a földre így kitudtam szedni a nadrágzsebéből kilógó kulcs csomóját. Szerencsétlenkedtem a zárnál de végül sikerült kinyitnom. Kirohantam és elkezdtem futni ahogy csak tudtam a torna terembe. Elég kevesen maradtak mégis egy órát töltöttem a tömegben Nancyt keresve.. Feladtam. Nem vette fel a telefonját sem és mivel pasi szerzési hírében áll azt gondoltam hogy valamelyik termet avatják fel. Összetörten és fáradtan hagytam el a tornacsarnokot és mentem végig a folyosón hogy kiérjek a levegőre de ekkor meghallottam Nancy kiáltását az egyik teremből. Berontottam az ajtót és sokkot kaptam a látottaktól. Nekem nem szabad ajtókat nyitogatnom mert biztos hogy valami sokkos dolog vár a túl oldalon. De ez most vitt mindent..
A barátnőm épp a töri tanárt ápolgatta pont ugyan azon a helyen ahol én megsebeztem. A férfiasságát. Nancy úgy falta mint más emberek a csokit.
- Miért térdelsz Nanc? - kérdeztem keresztbe tett kezekkel. - Ettől jobb jegyet kapsz majd? - kérdeztem barátnőm aki teljesen lefagyva nézett rám.
- Úr Isten Amy annyira sajnálom. - nyújtotta felém a kezeit amitől grimaszolni kezdtem.
- Azokkal a kezekkel biztos nem érsz hozzám. - mondtam undorodva. Nancy szeméből folytak a könnyek én pedig nem bírtam elhinni hogy tényleg így akarja megoldani a problémáit.
- Tényleg Nanc? - nevettem fel kínosan. - Ezzel az undorító alakkal? - fakadtam ki.
- Kellett a jobb jegy, Amy kérlek.. - sírt - És megkedveltem. - lágyult el a hangja de erre a válaszra még én se számítottam..
Gondoltam hogy azért térdelt le egy tanár elé hogy átmenjen a teszteken de hogy kedvelje is. Hánynom kell.
- Mégis mióta tart ez? - üvöltöztem.
- Úgy pár hete. - szégyellte el magát. - Ő segít nekem.
- Azt látom.. - mondtam csalódottan. - Segít hogy ne bukj meg ezért inkább letérdelsz előtte sőt gondolom az ő nyelve is megfordult benned. - gúnyolódtam. - Arról ne is beszéljünk mi lesz érettségin. Az egész tanári kart ilyen kényeztetésben fogod részesíteni? - nevettem fel.
- Amy én csak.. - próbálkozott de nem tudta mit mondjon. Mr. Williams csak ült az asztalon és várta a folytatást.
- Szívem ez így csak hármas. - mondta és megsimogatta Nancy haját aki újra letérdelt de még nem fordult meg.
- Ribanc vagy Nancy. Hányingerem van tőled. - remegett meg a hangom. Sarkon fordultam és kisiettem az iskolából. Végig futottam egy kis ösvényen hogy lerövidítsem az utam hazáig. Úgy futottam ahogy csak bírtam. Nehéz volt mert a könnyeim mindent elleptek és nem láttam semmit, na meg persze én hülye elkezdtem futni magassarkúban a nedves talajon.. Szédültem és csak hányni akartam. Megakartam szabadulni az imént történtekről.
A lábam nem bírta tovább és összerogytam az ösvény kellős közepén és csak sírtam mint Hófehérke. Az erdő közepén adtam fel mindent és engedtem hogy végleg elgyengüljek.
Próbáltam minden energiám összeszedni amikor egy lövést hallottam amitől nem kicsit ijedtem meg. Francba.
Nem tudtam hogy a futást válasszam vagy hogy ott maradok csöndben és hátha nem halok meg. Csak vártam vérbefagyva a földön mikor újabb dörrenést hallok. Ez után a futást választom és torpedó sebességben futok a legközelebbi kis falu felé amikor belebotlok valakibe. Ryan volt az.
![](https://img.wattpad.com/cover/92367413-288-k109217.jpg)
YOU ARE READING
Két bátyám van?!
RomanceMi van akkor ha a legjobb barátod több lesz mint barát? És mi van akkor amikor a volt barátod megjelenik az ajtótokban és kiderül, hogy rokonok vagytok? Két tűz közé kerülsz és senki sem az, akinek mondja magát és mindenki mást akar, mint amit...