Két bátyám van?!

#29 Vásárlás

Reggel James ébresztegetett, de nincs az az isten, amiért én újra felkelnék.

- Hány óra? - kérdeztem reggeli rekedtes hangomon.

- Fél kilenc. - mondta egy csepp fáradtság sem hallatszódott a hangjában.

- Te megőrültél? A bevásárló központok délután négykor is nyitva vannak, nem rohannak sehová! - mérgelődtem. A kanapén ébredtem, ami azt jelentette, hogy ott is aludtunk és James nem vitt fel.

- Lehet. - adott igazat, de tudtam, hogy még nincs vége a mondandójának - De nagy bevásárlást tartunk, és friss ételekre van szükségünk. Délutánra már egy kenyeret nem fogsz találni a polcokon.

- Ez baromság. - nyűglődtem, miközben a párnába túrtam az arcom. Nem akartam felkelni. Ez az utolsó napom a hétvégéből és semmi kedvem nincs hajnalok hajnalán vásárolgatni. Max éhen halunk. Mi van abban?..

- Gyerünk álomszuszék, így is vissza aludhattál egy órára, most már szedd fel a segged a kanapéról és húzzunk vásárolni, vagy a hátamra doblak és úgy viszlek be az üzletekbe.

- Majd ha fagy! - dünnyögtem vissza, de két erős kar felkapott. Azt hittem ott kapok szívrohamot és köpöm ki a tüdőmet.

- Normális vagy?!- üvöltöttem vele és a hátát kezdtem el püfölni, persze hiába, mert James acélból van.. - Tegyél le! - visongtam.

- Leteszlek, ha végre elkezdesz készülődni és mehetnénk végre. Éhes vagyok. Ha fél órán belül eltudunk indulni, akkor elviszlek máshova is.

- Hova? - fontam keresztbe a kezem magam előtt.

- Meglepetés, de élvezni fogod. - mondta fapofával, mire nagy nehezen elindultam az emeletre gyorsan lezuhanyoztam felvettem valami melegebb holmit megfésülködtem és feltettem egy kis sminket is, csak hogy ne érezzem magam teljesen halottnak. Lekocogtam a lépcsőn felvetem a téli kabátomat és a bakancsomat. Jamesre néztem, amolyan: ‘Mi van már? Mehetünk, rád várok’ nézéssel, amire csak horkantott egy ‘Hihetetlen vagy’ - ot és már kint is voltunk a ház előtt. Beszálltunk a kocsijába, mert természetesen apuci mindent finanszíroz az egyetlen pici fiának. Ezt gondolva rögtön vissza is szívtam volna, hiszen nem James volt az egyetlen fia. Ott van Dominik is, akiről se többet se kevesebbet nem tudtam meg. Ez a téma még mindig képes felkavarni, mert az édes bátyám sose képes róla beszélni. Persze megértem, hogy mély sebeket tépne fel ezzel, de könyörgöm! Akkor fogja be a száját vitatkozás helyett. Még mindig próbálok információkat kihúzni belőle, de sajnos elég gyatrán megy. Máshoz folyamodni nagyon nem tudok hisz kit kérdeznék meg? Bettyt akivel azóta nem is beszéltem és akkor sem tudtam kiszedni belőle semmit? Vagy esetleg Richárdot, aki úgy elhúzta a csíkot ki tudja merre? Talán kémkednem kellene James után, de mégis mit tudnék meg abból? Cikáztak a gondolataim minden egyes nap, ahogy most is a kocsiban, amit természetesen James észrevett.

- Min merengsz ennyire? - pillantott rám fél percre, majd visszavezette tekintetét az útra.

- Csak azon, mit kellene vennünk. - próbáltam jól színészkedni és meggyőzőnek tűnni, de esélyem sem volt. Nyitott könyv voltam előtte, amihez már megkapta a használati utasítást, így mindent tudott rólam. Miért engedtem be?

- Én pedig még szűz vagyok. - vigyorgott rám őrült fejjel, mire szemforgatva nyújtottam rá a nyelvem.

- Ha te szűz vagy, akkor én vagyok az angol királynő. - folytattam a játékát.

- Hát, az egyszer biztos, hogy királynő vagy. - kacsintott rám és ettől az édes megjegyzésétől teljesen megolvadt a szívem - De elég legyen, mond min filóztál? - tért át komolyra.

- Én csak.. Dominikon. Meg úgy mindenről. - vontam vállat, mintha egyáltalán nem érdekelne a dolog, pedig ezen forog éjjel nappal az agyam, és ekörül forog a kis lelki világom is.

- Mindent tudni akarsz, igaz? - vonta fel a szemöldökét én pedig egy apró bólintással jeleztem, hogy jól gondolja. Sóhajtott egyet, de nem mondott semmit, csak nézte tovább az utat.

Jó messzire mentünk vásárolni, amit nem értek, mert a házunk környéken van ezer meg ezer közért.

Bementünk és teli raktunk egy bevásárlókocsit étellel és egyéb élethez szükséges nasit és eszközt. Élveztem, hogy úgy érezhetek, mintha együtt lennénk Jamessel és épp most tartanánk a hétvégi nagy bevásárlást és azon veszekszünk, hogy mi kell és mi nem. Mintha ezek után újra bevágódnánk a kocsiba, hazafurikáznánk a három gyerekeinkhez én csinálnék vacsit míg ő megnézné a foci meccsét egy doboz sör mellett a kicsikkel, akik nyaggatják, hogy a mesék sokkal érdekesebbek és hadd kapcsolják át arra. Érdekes gondolatok nem?

- Megint a Dominikos ügyön agyalsz? - hallottam meg magam mellett James komor és unott hangját, mintha az én hibám lenne minden.

- Nem, megnyugodhatsz. - vágtam rá flegmán.

- Hé, miért támadsz? - tette maga elé védekezés képpen a kezeit.

- Mert engem hibáztatsz, hogy benne ragadtam a történeteidben! - üvöltöztem vele, figyelmen kívül hagyva a sok érdeklődő tekintetet. Nem érdekelt semmi, mert az idegesség újabb szintekre evezett nálam és csak törni zúzni akartam - Nem mondasz el nekem semmit, de eleged van abból, hogy mindig kérdezősködöm és hogy érdekel mi történt a bátyánkkal!

- Csak a tiéddel.. - sütötte le a szemét, mire felvontam a szemöldököm - Gyere, menjünk haza. Otthon mindent elmondok neked. - mosolygott rám erőtlenül és kezébe fogta a kezemet majd távoztunk. A bevásárló kocsit ott hagytuk az út közepén és simán kisétáltunk az ajtón.

Elnézést a rövid részért 🙄