Két bátyám van?!

#45 Séta egy új baráttal

 - Mi? Folyóba fulladt? De hisz én azt hittem, hogy motorbalesetben vesztette az életét. - értetlenkedtem és minél előbb válaszokat akartam.

- Valahol a kettő között. - mosolygott egy aprót - Dominik egy motorversenyen vett részt, amikor elvesztette a motor felett az irányítást és a folyóba repült. James nem igazán ment oda, hogy megmentse. Lehet, hogy csak sokkot kapott és nem tudott azonnal reagálni, de az is kiderült, hogy valaki megbuherálta a fékeket. Dominikot a halálba vezették. - mondta letörten, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe - Nem tudom, hogy Jamesnek van -e köze hozzá, vagy sem. De jobb, ha vigyázol magadra, ha a közeledben vannak. - nézett rám aggódva és bólintottam egyet.

Másnap együtt mentünk a suliba. Richárd vezetett, én pedig mellette foglaltam helyet, míg Nancy középen énekelgette a kedvenc számát, amit a rádióban adtak. A telefonomat forgattam a kezemben és csak gondolkoztam. Fel kellene hívjam? Vagy hagynom kellene neki egy üzenetet? Fogalmam sem volt róla, hogy merre van James és aggódtam. A másik dolog amire gondolni tudtam, az a házasság. Az angyal hozzá megy az ördöghöz.

Mikor beértünk a terembe, helyet foglaltunk az egyik üres asztalnál az ablak mellett.

- Képzeld, ma jön az új irodalom tanárunk! - ujjongott Nancy.

- Ahj Nanc.. Kérlek ne mássz rá azonnal. Sőt. Hagyd ki a tanárokat az életedből és más ruhadarabodból.. - céloztam a szexuális életére.

- Ne aggódj értem. - kacsintott és megráztam a fejem.

- Nem foglak újra összeszedni, ha mást visz a szertárba helyetted. - mondtam komolyan.

- Ne aggódj már ennyit. - nyavalygott. Csengetés után azonnal belépett a terembe az új irodalom tanárunk. Sötét haja kissé felzselézve és a borostája is rendben volt. Akta táska volt nála és a legelegánsabb szettet választhatta ki a szekrényéből. Valószínüleg ő sem a tanári fizetésből él. A kis bőrkötéses füzete többet ér mint mindenki élete ebben a teremben. A tollról meg ne is beszéljünk..

- Jó reggelt gyerekek! - köszöntött minket és a legtöbb lány már ettől elázott odalent.. - Paul vagyok és nem rég érkeztem ebbe az iskolába, hogy taníthassak.. - Innentől már senki nem figyelt rá. A lányok azzal voltak elfoglalva, hogy melyik szünetbe adják maguk oda Paulnak, a fiúk meg azon, hogy milyen jó stílusa van az öregnek.

- Ön hány éves, Mr. Paul? - kérdezte a tanár szavába vágva a barátnőm, mire kikerekedett szemekkel meredtem rá. A tanár felnevetett és megnyalta a szája szélét. Körbe nézett a diákokon és megrázta a fejét.

- Szeretném, ha tudnánk ebben az osztályban tanulni is. Nem szeretném elvenni a lányok figyelmét és hálás lennék, ha tudnánk a fontos dolgokra koncentrálni. - csapta össze két kezét, mondván folytassuk az órát, ami igazából csak róla szólt..

Óra után betettem a felesleges könyveimet a szekrénybe és kivettem azokat, amikre még szükségem lehet a tanuláshoz. Egy kezet éreztem meg a vállamon, amire hírtelen megugrottam és megfordultam. Richárd állt előttem és nézett gyönyörű szemeivel az enyémbe.

- Hé! Szia! - mondtam neki vidáman.

- Szia! - mosolygott hófehér fogaival - Arra gondoltam, hogy ha van kedved haza vihetnélek.

- Persze az remek lenne, csak szólok Nancynek. - indultam volna el, de megragadta a csuklómat és visszafordított magával szembe.

- Csak mi ketten. Nancy bandázni megy egy szőke ribanccal, szóval.. Arra gondoltam tölthetnénk együtt a napot. - húzott még közelebb magához.

- Rendben van.

Elindultunk az autójához és kinyitotta nekem az ajtót, hogy beszálljak. Aranyos gesztus. Mire készülsz Richárd?

Beléptünk a bejárati ajtón és ameddig Richárd babrált a kulcsokkal, valami hihetetlenül furcsa érzés kerített magába. A ház annyira üres volt és rideg. Érezni lehetett, hogy nem sok figyelem és szeretet maradt itt, miután Richárd anyukája elhunyt. Sötét volt és hideg. Kupi uralkodott szinte mindenhol és ezek miatt el is hiszem, hogy nem lehet boldognak lenni öt percre sem.

- Ülj csak le nyugodtan, hozok forró csokit és sütit. - mondta és elrohant a konyhába. Nem bírtam ezt a szívszorító látványt, ezért úgy gondoltam kicsit rendbe rakom a házat, ameddig Richárd nem figyel. Felhúztam a redőnyöket, megigazítottam a kanapét, kidobtam a szemetet stb.. Nem tudtam sok életet vinni a szobába, mégis nyugodtabban ültem le a kanapéra, mire Richárd visszatért a forró csokival és a sütikkel.

- Wáow. - mondta és megállt a nappali ajtajában.

- Csak nem bírtam a sötétséget és a rumlit. - mosolyogtam mire egy szomorú mosolyt villantott.

- Megértem. - kezembe nyomta az egyik bögrét és leült mellém a kanapéra. Magához húzott és magunkra terített egy meleg fehér paplant is. Jó érzés volt kicsit megnyugodni.

- A ház. Olyan mintha..

- Mintha még itt lenne. - fejezte be helyettem a mondatom. - Nem tudom miért. Napról napra egyre nagyobb kupi uralja a szobákat, pedig szinte nem is vagyunk itthon. Hideg van és büdös. - mondta mérgesen.

- Nem a te hibád, remélem tudod. - néztem fel rá.

- Pedig úgy érzem. Olyan, mintha minden lépésünket figyelné és ettől ideges leszek. Nem szívhatok el egy cigit, mert tudom, hogy utálta. Nem járhatok motor versenyekre, mert tudom, hogy féltett.. Amikor élt megtudtam tenni. Most viszont mindenhol ott látom, hogy figyel és mutogat. Ezért hívtalak ki cigizni múltkor.

- Mert csak akkor érzed a jelenlétét, ha egyedül vagy. - suttogtam, mire bólintott.

- Csak azt nem tudom, hogy Nancy is érzi -e a jelenlétét.

- Miért nem kérdezed meg tőle? - kérdeztem még mindig őt nézve, ahogy mered maga elé.

- Nem tudom. Talán nem akarom felzaklatni. Talán félek a válaszától is. Nem tudom, mit kezdenék vele, bármit is mondana.

- El kellene engedned. Annyit üldögélsz itt kint egyedül, nem csoda, hogy azt érzed figyel téged. - próbáltam kicsit vidámabb hangsúllyal mondani és beválhatott, mivel egy apró mosoly jelent meg az arcán.

- Tudod mit? Nem is akarok erre gondolni. Most itt pihensz a karjaim között és nem is kérhetnék ennél többet. - szuszogott bele a nyakamba és közelebb húzott magához.

Pár óra pihengetés után úgy gondoltam, hogy ideje lenne haza tévednem, főleg, hogy nem tudom mi történik Jamessel. Megmondtam Richárdnak, hogy nem kell hazavinnie, haza sétálok egyedül. Nem akarok újabb botrányt ebből otthon. Miközben lefelé sétáltam az utcán, észrevettem Ryant, ahogy kidob két zsákot a kukába.

- Szia! - mosolyogtam rá és megálltam vele szembe.

- Szia! - lepődött meg - Hát te? - kérdezte és hunyorogva nézett rám a lemenő nap miatt. nagyon jól megvilágította nagy barna szemeit.

- Én csak egy barátomtól jövök. - nevettem fel - Éppen haza felé sétálok.

- Mindent értek. - tette csípőjére a kezét és iszonyú jól nézett ki így.

- Szuper! Akkor én most megyek. - mutattam abba az irányba, amerre indulni készültem és elindultam. Elég messze jártam már, amikor valaki hírtelen megfogta a vállam. Megfordultam és Ryan állt velem szemben, teljesen kifáradva.

- Veled meg mi történt? - kérdeztem ijedten.

- Le futottam a maratont utánad. - lihegte. Gondolom egész idáig futott utánam, pedig nem is hallottam, hogy trappol mögöttem, úgy elnyeltek a gondolataim - Csak gondoltam sétálok veled egyet. - mondta két szusszanás között, mire felnevettem.

Tovább mentünk az úton a fák között és semleges dolgokról beszélgettünk. A nap gyenge sugarai beragyogták az arcunkat és amennyire lehetett még melegen tartottak. Csodás idő volt egy kis séta egy új baráttal.