Két bátyám van?!

#75 Talán normális

Az iskola egyre jobban megy. Muszáj oda tennem magam, hiszen itt az év vége és igencsak rosszul állok. Sok kétes jegyem van és annyi a szerencsém, hogy a tanárok jószívűek voltak velem. Most is azon vannak, hogy segítsenek átlendülni a jobb jegyek világába és mivel jól fog az agyam sikerülni is fog. Ez idő alatt repültek és összeolvadtak a napjaim. Miután hazaértem kiöntöttem a táskát és jegyzeteket írtam, majd lementem a konyhába valami egészséges kaja után kutatni. Az élet mindig össze hozza neked a dolgokat és neked meg kell tanulnod túllépni rajtuk és tovább élned. A suli tökéletes volt most nekem arra, hogy eltereljem a figyelmemet mindenről és mindenkiről.
Szépen teltek a napok és az átlagom egyre szebb lett. Büszke voltam magamra és arra, hogy sikerült ezt elérnem.
Az utolsó 2-3 hétben nem tanulunk már csak elpazaroljuk az időnket a padok mögött. Szabad elfoglaltságot kapunk és minden percben ránézünk az órára, hogy mikor lesz már vége. Esküszöm inkább tanulnánk vagy beszélgetnénk valami érdekes dologról, mert ez a 3 hétnyi semmit tevés lefáraszt..

Mindig Nancyt néztem, mert ő mindig feltudta találni magát. Apropó Nancy. Már nem ugyanolyan jó a kapcsolatunk. Sőt. Már nem beszélünk. Eltávolodtunk egymástól és úgy csinál, mintha nem is léteznék. Próbáltam az elején újra fényt vinni a kapcsolatunkba, de én egyedül ehhez kevés vagyok. Fájt, hogy mással látom és fájt, hogy nélkülem is boldog. De mit tehettem volna? Nem tarthatom vissza, én pedig megpróbáltam összeszedni a maradék darabkáinkat. De talán annyira összetörtek, hogy a ragasztó már nem segít rajta. Így hát összekapartam és eltettem emlékbe.
Eléggé egyedül éreztem magam azok után, hogy már nem kellett a tanulással foglalkozzak. Nem beszéltem senkivel csak ültem a helyemen és néztem ki a fejemből. Persze bárkihez odamehettem volna, de nem bírtam. Nem voltam képes felépíteni egy újabb kapcsolatot. Nem maradt erőm hozzá.. Pár nappal később már nem is agyaltam ezen annyit. Elfogadtam, hogy nem vagyok képes barátokat szerezni a régiek pedig eltávolodtak tőlem. Próbáltam az agyamba vésni, hogy már csak pár napot kell kibírjak. Már csak pár napom megy el azzal, hogy feleslegesen ülök a piszkos termekben és várom, hogy megszólaljon a csengő és haza engedjen..

Haza érve csak Jamest találtam a nappaliban, aki egy nagy bőröndöt pakolt teli sörrel és vodkával.

- Te meg hova a francba készülsz? - nevettem fel.

- Kirándulni megyünk a srácokkal. - fejét vakargatva gondolkozott azon, hogy hova rakja az utolsó üveget.

- Ruhát is viszel vagy csak a piának hagytál helyet? - léptem oda hozzá.

- Nyugi. Beraktam egy alsót. - kacsintott.

- Hány napra is mész? - fintorogtam.

- Egy hétre.

- És gondolod, hogy egy alsó elég lesz? - kuncogtam.

- Persze. Még sok is. - nevetett, majd eltűnt a fürdőbe. Tudtam, hogy csak szórakozik és a sok pia alatt ott az összes ruhája, amik alatt még egy réteg vodka húzódik. Leültem a kanapé szélére és szomorúan figyeltem, ahogyan bepakol és rendezkedik.

- Hé. Mi a baj? - jött oda hozzám, amikor észre vette, hogy valami nincs rendben. Ujjaival az állam alá nyúlt, hogy feljebb emelje a fejem és a szemébe nézhessek.

- Semmi. - mosolyogtam, majd belenéztem az aggódó szempárba. Egy morcos tekintet után felsóhajtottam és beszédre nyitottam a szám - Csak hogy itt hagysz. - vontam fel a vállam.

- Dehogy hagylak. - nevetett fel halkan - Elmegyek egy kis időre, de ez nem azt jelenti, hogy nem jövök vissza. - válaszul csak bólintottam egyet. Nem akartam elmondani neki, hogy félek Johntól. Végig simított az arcomon, majd vissza ment pakolászni a cuccait. Hátra dőltem a kanapén és hagytam, hogy rám telepedjen az álom.