Két bátyám van?!

#73 El kell köszönnöd valakitől

Megsemmisülve álltam vele szemben, egészen addig, ameddig fogta magát és elhúzott. Nem tudom megszámolni, hogy hányszor hagyott magamra egy idegen helyen, de kezdtem azt hinni, hogy ezt élvezi.

- Richárd! - üvöltöttem utána és elkezdtem felé szaladni. Épp a motorját akarta beindítani, de pechjére nem jött össze..

- Mi van? - borult ki Richárd.

- Hová a francba mész nélkülem?! - akadtam ki hisztérikusan

- Mint látod Amy sehova, mivel nem működik ez a szar! - rúgott a motorjába, ami a rúgástól a földön landolt - Fenébe! - fogta a fejét.

- Miért vagy ennyire kiborulva? - tártam szét a karomat.

- Mert megcsókoltalak! - őrjöngött és a haját tépte. Aggódni kezdtem, mert ha így folytatja, akkor kopasz lesz mire hazaér.

- És? Ez ekkora nagy baj? - a sírás küszöbén állni nem annyira jó érzés, főleg, hogy hányinger kerülget mert félek a válaszától.

- Igen Amy, ekkora nagy baj! - csapott a combjára - A barátnőm otthon vár én pedig itt csókolózgatok veled!

- Otthon vár? - kerekedett ki a szemem.

- Igen, otthon. Hozzánk költözött pár napja, mert nem bírta elviselni a szüleit. - mondta halkabban és higgadtabban.

- Micsoda? - kérdeztem és az ájulás kerülgetett. Annyira halkan és akadozva mondtam, hogy reméltem nem hallja meg.

- Megkedveltem. Ő ott volt mellettem, amikor senki más nem. - mondta halkan. Szavai összetörtek.

- Értem. - bólintottam. Richárd velem szemben állt pár méterre tőlem és a füvet bámulta. Nem bírtam tovább ott maradni. Lassan rávettem magam és a testemet is, hogy elmenjek onnan.

- Haza vigyelek? - szólt utánam mire megfordultam. Láttam a szemében a sajnálatot és hogy ő sem így akarta ezt az egészet.

- Nem kell. - vontam vállat - Majd haza megyek busszal. - azzal megfordultam és elsétáltam. Vártam, hogy utánam kiállt vagy hogy utánam rohan, de ha erre akartam volna várni, akkor 80 éves koromig ülhetnék azon a retkes padon, ami nagy valószínűséggel elkorhadna alattam.

Bár azt mondtam, hogy hazatalálok egyedül is és keresek egy busz megállót.. Nos, ez nem ment olyan zökkenő mentesen. Legyalogoltam a lábaimat, de nem találtam buszmegállót, sem egy elhaladó buszt. Második tervemhez érkeztem, ami az volt, hogy felhívok valakit, hogy jöjjön értem. Tudtam, hogy anyára nem számíthatok.. Ezért tárcsáztam Ryant, aki szinte azonnal fel is vette a telefont.

- Baj van? - hangja aggódó volt, amitől nekem mosolyognom kellett.

- Nem. - mondtam vidáman. A hangja annyi megnyugvást nyújtott a számomra, hogy el is felejtettem miért hívtam - Illetve de. - váltottam túl komorra, amivel megijesztettem.

- Micsoda? - hangja még féltőbb volt és gondolom az ágyából is kiugrott, ha épp azon feküdt.

- Ne aggódj, nyugodj meg. Jól vagyok. De azt már nem tudom hol.. - néztem körül, hátha látok egy utca táblát. Elmondtam Ryannek egy címet ő pedig azonnal kocsiba vágta magát azért, hogy értem jöhessen.

Nagyjából húsz perc elteltével elém gurult fekete méregdrága autójával. Imádtam Ryanben, hogy van pénze, de nem vág fel vele. A családja gazdag, hiszen mindig a munkájukban vannak elmerülve a gyereknevelés helyett. A gyerekeik mégsem lettek nagyképű, felpofozni való gyerekek.