Két bátyám van?!

#64 Ugye barátok maradunk?

- Victoria! - mondtam erőtlenül. Richárd mögött üldögélt a kanapén, látszólag tök nyugodtan. Bementem Richárd mellett, akit majdnem fellöktem, de most egyáltalán nem érdekelt - Mit keresel te itt? - kérdeztem remegve a könnyeim között.

- Semmit. - vont vállat és felállt. Arcán egy hatalmas mosoly terült el. Nem volt benne gúny. Csak a szokásos "boldog vagyok" mosoly - Egy kis nyugira volt szükségem, így ide jöttem. - mondta vidáman majd kikerült és a konyhába vágtatott. Ledermedve próbáltam utána fordulni.

- Amy.. - jött oda hozzám Richárd, de behunytam a szemem és elfordítottam a fejem.

- Van fogalmad arról, hogy mit éltünk át a napokban? - a hangom elcsuklott, így csak reménykedni tudtam, hogy értette amit mondok - Egész nap, egész éjjel téged kerestünk és te nyugodtan tanyázol itt? - tártam szét a karom. A könnyeim végig potyogtak, de nem igazán izgatott.

- Sajnálom Amy, én csak magányra vágytam. - vont vállat szomorúan.

- Nem Vic. Ez nem magány. - nevettem fel keservesen - Megkaptad volna a magányodat úgy is, ha szólsz nekünk arról, hogy erre van szükséged! És mi hagyni fogunk neked egy kis teret, hogy összeszedd magad. Tudod mennyit rohangáltunk és kerestünk?

- Az emberek csak ilyenkor vesznek komolyan. - mondta komolyan.

- Mégis mikor? - nevettem fel fájdalmasan.

- Mikor hírtelen eltűnsz és nem szólsz senkinek! - akadt ki - Az emberek felfigyelnek a tragédiára és elgondolkoznak azon, hogy miket mondtak vagy tettek veled. Kíváncsi voltam, hogy kik azok, akik észreveszik.. - Vic minden mondatából hallani lehetett a fájdalmat, amit megértettem. Megértettem amit tett és a mértjét is. De nem bírtam megbírkozni vele.

- Vic a barátaid vagyunk. A családod! Tudhattad volna, hogy nekünk bármit elmondhatsz! - bár hangos voltam, mégsem tudtam durva lenni hozzá. Tudtam, hogy bűntudatot keltenék vele és valószínűleg már bűntudata is van - Ez túl sok volt Vic.. - mondtam lemondóan, majd elindultam a kijárat felé.

- Amy! - fogta meg a csuklóm Richárd, de kitéptem a kezéből a kezem.

- Te is hagyj, Richárd! - el sem akartam hinni, hogy mit tett. Nem akartam elhinni, hogy a házában bújtatja Vicet, míg mi napokig aggódtunk. Mivel Nancy nem volt otthon, azt gondoltam ő semmit nem tud erről az egészről. Talán Richárd még bíztatta is, hogy menjen csak nyugodtan, úgy sem lesz itthon.

Dühöngve hagytam el a Martinez házat és hazáig csak szitkozódás hagyta el a számat. Mielőtt beléptem volna a kapun eszembe jutott, hogy fel kell hívnom a többieket, hogy megtaláltam Vicet, aki Richárdnál mereszti a popóját. Beléptem a kapun és kikerülve a házat mentem a teraszhoz, hogy leülhessek a kanapéra. Magamhoz szorítottam az egyik szőrmés párnát és azt kezdtem el simogatni, ameddig kicsengett a telefon.

- Szia Ryan! - köszöntem feszülten és idegesen, de megpróbáltam nyugodt maradni, hiszen egy dolog volt a fontos, mégpedig az, hogy Vic épségben van.

- Szia Amy! Minden rendben? - gondolom hallotta a hangomon, hogy ideges vagyok.

- Megtaláltam Vicet. - sóhajtottam - Jól van, legalábbis testileg. Lelkileg kevésbé gondolnám épnek. Richárdnál volt egész végig. - mondtam el neki szépen nyugodtan az információkat, amikről nem árt tudnia. Ryan nagy megkönnyebbülésnek adott hangot, amin picit elmosolyodtam.

- De mégis mit keres ott? - kérdezte.

- Fogalmam sincs. Az volt a célja, hogy elgondolkoztassa az embereket és kíváncsi volt, hogy kik azok, akiknek feltűnne a hiánya. - mondtam