Két bátyám van?!

#36 Hazugságok

Elérkezett az idő, hogy lemenjek. Lesétáltam a lépcsőn és odaálltam az ajtója elé, majd bekopogtam.

- Gyere csak! - kiabálta ki John. Bementem a dolgozó szobájába és körülnéztem. Becsuktam az ajtót és odasétáltam hozzá. Ránézett az órájára, majd rám.

- Késtél. - mondta unottan, mire ránéztem a falon lévő órára és felvont szemöldökkel rámeredtem.

- Kemény két percet. - mondtam vissza gúnyosan, mire hírtelen felállt az asztaltól és rácsapott.

- Ne merj vissza beszélni az apádnak! - mondta idegesen és csak azért nem üvöltözött, mert nem csak mi voltunk a házban.

- Elnézést. - mondtam, mert féltem tőle. Nem akartam vele maradni egy házban, pedig tudtam, ha ő ezt akarja úgyis megtörténik.

- Elnézem, mert tudom, hogy az anyád nem igen volt a képben és nem tanultál semmi jó modort. - köhintett. Próbáltam nyugodt maradni és nem kiakadni a kijelentésén - A kérésem feléd az lenne - könyökölt rá az asztalára -, hogy amennyire csak tudod, kerüld el a fiamat, Jamest. - köpni nyelni nem tudtam erre. A gyomromban és a torkomban dobogott egyszerre a szívem - Szeretném ha nem is beszélnél és nem is néznél rá. Ha ez nem jön össze, akkor sajnos súlyos következmények veszik kezdetét.

- Rajta. Bánts csak. De nem kérheted, hogy szakítsam meg vele a kapcsolatom, amikor egy fedél alatt élünk! - hitetlenkedtem.

- Oh, édes drága kislányom! - nevetett fel jókedvében - Nem téged foglak bántani. Az anyáddal azt csinálhatok amit akarok. Mindent megtenne értem, még veled szemben is. Engem választana. És ha jól tudom, akkor James nagyon fontos személy lett az életedben, szóval ő lesz az első, akit bántani fogok, ha nem teszed azt, amire kérlek a napokban. Úgy gondolom, így már teljesíteni fogod a kérésem, ugye? - üveges szemekkel meredtem rá. Mégis mit mondhatnék? - Én is így gondoltam. - mosolygott rám, majd felállt a székéből és lassan hozzám sétált - Megjutalmazlak érte. - simított végig az arcomon, majd kiment a szobából. Lefagytam. Lehetne ennél rosszabb? El kellene költöznöm, hogy megtehessem azt, amire kér. És vajon mivel jutalmazna meg? Nem akarom tudni.

Másnap reggel remegve ültem le a családi asztalunkhoz. Anya észre sem vette, John pedig tudta, hogy félek, így teljesíteni fogom a kérését. Széles vigyor lepte el az arcát. James természetesen azonnal észrevette, mikor leült velem szembe az asztalhoz. Nem néztem rá, de tudtam, hogy tudja. Tudja, hogy valami nagyon nagy baj van..

Az elkövetkezendő napokban James rengetegszer keresett. Éjjel - nappal csak hívogatott és üzeneteket hagyott, átosont a szobámba és ha elmentem itthonról utánam jött és próbált beszélni velem..

- Amy, várj már egy percre! - ordított utánam James a parkban. Kijöttem, hogy friss levegőt szívjak, azt hittem nincs otthon, így nem fog utánam jönni, de tévedtem.

- Hagyj. - mondtam erőtlenül és kiszedtem a kezem a szorításából.

- Nem! - mondta hisztisen, mint egy kisgyerek - Mit mondott John? - kérdezte, mire a szemébe néztem. Mindketten a sírás határán voltunk. Régóta most néztem először Jamesre és teljesen megrémültem. Arca beesett, szörnyen fáradtnak tűnt és összetörtnek.

- James. John nem mondott semmit. Csak már nem érzem azt mint régen. - vontam vállat és úgy csináltam, mintha semmiség lenne és nem fájna - Már nem érdekelsz. - néztem mélyen a szemébe és meg sem rezzentem. Hatásos volt, mert James mindent elhitt. Könnyek folytak végig az arcán, én pedig gyorsan elindultam, hogy ne omoljak az ölelésébe, mert akkor rájönne, hogy hazudtam neki és tudná, hogy John mondott valamit.

Elsétáltam. Magára hagytam a parkban összetörni és összeesni. Hazáig csak sírtam és próbáltam levegőért kapkodni, de ez túl fájdalmas volt ahhoz. Muszáj volt ezt megtennem érte. Miatta tettem mindent, hogy John ne bántsa. Hogy megmentsem.. De ezzel megmentettem vagy pont én voltam az, aki megölte?..

A szobámban ücsörögtem az ágyamban, laptoppal a kezemben és fejhallgatóval, mikor óvatosan nyílni kezdett az ajtó. Amikor megláttam James arcát, azonnal letéptem a fejemről a fejhallgatót és arrébb löktem a laptopot.

- Menj ki azonnal! - álltam fel és löktem volna kifelé, de nem tudtam, mivel becsukta az ajtót maga mögött.

- Nem! - fogta meg a karom és hátrébb tolt, ezzel azt jelezve, hogy most befogom és figyelek rá.. Mit is tehetnék.. - Nem hiszek neked. Nem hiszem el a kis színjátékodat. Mindenki elhiheti, de én nem fogom. - erősködött.

- Pedig jobb lenne ha..

- Nem! - vágott közbe - Nem, mert tudom, hogy nem igaz. Hazudtál nekem. - nézett rám mérgesen.

- Nem tudom mire gondolsz. - sóhajtottam - Szóval jobb lenne, ha most azonnal kimennél azon az ajtón amin bejöttél. - mutattam az ajtóra és a tekintetem olyan parancsolóra váltott, amennyire csak tudtam.

- Azon az ajtón már nincs vissza út. Soha nem is volt Amy. Szóval ne kényszeríts rá. - mondta nyugodtan üveges szemekkel.

- James. Menj. - mondtam lesütött szemekkel.

- Tudom, hogy hazudsz. - fogta meg az állam, hogy belenézzek gyönyörű szemeibe - Látom azokban a csodaszép zöld szemekben. - nézett egyik szememről a másikra - Mindig is szeretni fogsz. - mondta és nyelt egy nagyot. A számra meredt és tudtam, hogy megakar majd csókolni, ezért megfogtam a kezét, hogy elemeljem az államtól és elfordítottam a fejem.

- Többé már nincs olyan, hogy "Mi" James. - néztem a szemébe hidegen.

- Amy. - könyörgő tekintetét az enyémbe fúrta.

- James. - mondtam nemlegesen. Közelebb léptem hozzá és az ajkához hajoltam. Tudtam, hogy azt hiszi, most megcsókolom, viszont ha megcsókolnám, rájönne, hogy mennyire szeretem őt és mennyire nagy baromságot hazudok neki - Menj. - suttogtam a szájára, mint valami sötét varázslatot. Óvatosan hátrálni kezdett és elhagyta a szobámat.

Úgy éreztem tényleg ennyi volt. Nem fog többet értem küzdeni. Elvesztettem azért, hogy megmentsem, most mégis miattam szenved.

Sziasztook!
Sajnálom, hogy kicsit lassabban hozom a részeket, vagy nem találjátok elég izgalmasnak őket, de sajnos elég zavaros hónapon vagyok túl.. A kedvem sem a legjobb és az írás sem megy úgy, ahogy szeretném. Remélem ezek ellenére is velem tartotok, mert igyekszem összeszedni magam és koncentrálni erre a történetre.
Puszi nektek 😘😇