Két bátyám van?!

#81 Kínos

Ryan tehát beköltözött mellém a hatalmas francia ágyba. Mire ez megtörtént és mindenki kényelembe helyezte magát, már képtelen voltam a beszélgetésre. Úgy ahogy voltam bealudtam. Már nem tudom mióta vágytam egy normális ágyra, ahol nem fordult meg a fél város, ami új volt, kényelmes és puha. Ryan ágya tökéletes volt. Lehet, hogy csak azért mert őt is benne találtam, de a lényeg az volt, hogy soha nem akartam felkelni onnan.

Amikor felkeltem korom sötétség borította a szobát. Megfordultam, hogy láthassam Ryant, de meglepődtem, amikor nem találtam magam mellett. Ez meg hova a fenébe tűnt?

- Hát végre felébredtél? - hallottam a másik oldalról a hangját, mire morcosan megfordultam.

- Fel. - mondtam rekedtes hangon. Fényeket láttam az ajtón túlról, Ryan pedig egy kis bögrét tartott a kezében.

- Kérsz egy teát? - kérdezte mosolyogva.

- Hány óra? - kérdeztem, mintha ez befolyásolná a kérdését. Amúgy igen, befolyásolja.

- Fél nyolc múlt pár perccel. - nézett a telefonjára egy pillanatra.

- Képes voltál ilyen korán felébreszteni? - mikor meghallottam, hogy hány óra, azt hittem leszakad a fejem a helyéről..

- Drága te keltél fel magadtól. - nevetett fel - És nem mellesleg, este van. Átaludtad az egész napot.

- Micsoda? - teljes éberség költözött a szemeimre.

- Jól hallottad. Gondoltam egy kis tea segítene lenyugodni. - jött be a szobába és letette az éjjeli szekrényre a bögrét, majd leült mellém. Édes volt, hogy nyáron macinaciban topogott az otthonában. Igaz még nem volt annyira meleg és a klíma is ment, de én tökéletesen el voltam egy bugyiban. Meleg tenyerét a combomon nyugtatta és láttam rajta, hogy valamit mondani szeretne, de nem tudja hogyan vágjon bele.

- Figyelj.. Nekem most el kell mennem. - nézett mélyen a szemembe, miután befejezte a mondatot.

- Jól van, de mégis hová? - nem értettem hová akar menni ilyen későn. Illetve nem volt nagyon késő, ha randira vagy buliba megy az ember.

- Találkozom egy lánnyal.

- Oh. - miért volt ez a téma mindkettőnknek kínos?

- Ne aggódj.. Csak a barátom.

- Mi? Én nem aggódom. - nevettem fel halkan. Tényleg? Hiszen remegsz..

- Jól van. - mosolygott rám és megszorította a combomat, majd felállt. Percekig próbáltam helyrehozni a légzésemet, de nem nagyon jött össze. Tényleg ennyire feldúlt, hogy egy lánnyal találkozik? Vagy csak nem akartam egyedül maradni? Talán mindkettő. Mert nagyon jól esett volna, ha vele tölthetem ezt a kis időt. Nem tudom, hogy meddig maradjak itt. Félek hazamenni John miatt, anyára pedig mérges vagyok, de valahogy ki kell űzzem onnan a sátánt. Azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha Derek segítségét kérném. Igazából nincs tervem, de nyugodtabb lennék, ha Derek mindig ott lenne. Nem gondolkoztam sokáig.

- Szia! - hallottam a hangját.

- Szia! - köszöntem idegesen - Megszeretném köszönni neked amit értem tettél.

- Most már elhiszed, hogy nem én vagyok a rosszfiú? - bár nem láttam, tudtam, hogy mosolyog.

- Igen el. Viszont John nagyon rossz helyen van abban a házban. Így nem költözhetek vissza. Ki kell paterolnunk onnan, de nem tudom hogyan.. - rágcsáltam az ajkamat.