Két bátyám van?!

#83 Téged kerestelek

Ryan nem tért vissza, pedig már későre járt az idő. Ma estére vihart is mondtak, úgyhogy elkezdtem aggódni érte. Egy száll semmiben indult útnak kocsi nélkül. A kanapén rágtam a körmöm a kötött pulcsijában és vártam, hogy betoppanjon az ajtón. Persze hiába vártam és amikor meghallottam az első dörgést elhatároztam, hogy megyek és megkeresem. Hülye ötlet sötétben keresni valakit, akiről azt sem tudod hova megy ha baja van, de muszáj volt megtalálnom a vihar előtt. Gyorsan felpattantam a kanapéról és megkerestem a kulcsaimat, majd felvettem a cipőm és elindultam. Telefonnal a kezemben rohantam végig az utcákon mint valami őrült és próbáltam elérni Ryant, de nem vette fel. Miért is venné? Hisz megbántottam. Bár nem értem miért volt ez akkora tragédia, hogy vissza mentem abba a házba, ami nem mellesleg az otthonom. Hisz nem lett nagyobb bajom.

Az ég leszakadt és korom sötétben bolyongtam, hogy megtaláljam Ryant. Sikertelenül. Nem válaszolt a hívásaimra és nem is találtam a környéken. Végig jártam minden éttermet, minden parkot és utcát, de sehol sem találtam. A ruháim csurom vizesek lettek, emiatt mégjobban elkezdtem fázni és arra a döntésre jutottam, hogy haza megyek. Könnyeimmel küszködve próbáltam visszatalálni a házba, ami kemény fél óra elteltével sikerült. Hulla fáradtan nyitottam majd csuktam be magam után az ajtót, de amikor megfordultam egy nem várt személlyel találtam szembe magam. Mozdulatlanul pillantottam szét a házban, amiben eluralkodott a kupi. A kanapéról a párnák a földön hevertek a takarókkal együtt.

- Itt meg mi történt? - tettem fel félve a kérdést. Még mindig sokkos állapotba voltunk.

- Téged kerestelek. - válaszolta ugyan úgy.

- A kanapéban? - mutattam az említett tárgyra, ugyanis fel volt hajtva az ülő része.

- Nem. - lepődött meg a kérdésemtől - És te merre jártál? - váltott vissza sokkos állapotra.

- Téged kerestelek. - válaszoltam.

- Oda kint? - mutatott az ajtóra.

- Ott mentél ki. - mutattam a mögöttem lévő ajtóra.

- Igaz. - esett gondolkozóba - Megáztál? - áh nem..

- A bugyimból is kilehetne csavarni a vizet. - álltam az egyik lábamról a másikra és keresztbe fontam a mellkasom előtt a karom. Komolyan feltette ezt a kérdést?

- Olyan nedves lettél? - Kis gödröcskéiben elbújt a szokásos mosolya.

- Az esővízre gondoltam. - forgattam a szemeimet.

- Hát persze. - mutatott rám, majd az álla alá tette az ujjait. Ez a beszélgetés egyre kínosabb.

- Megyek és átöltözöm. - mutattam a fürdőszoba irányába.

- Jól van. - bólintott. Válaszom a fel nem tett kérdésre egy bólintás volt és elindultam a szobánkba, hogy tiszta ruhát vehessek elő. Miután mindent össze szedtem kimentem a fürdőbe, hogy vegyek egy meleg zuhanyt.

Felfrissülve jöttem ki a pici szobából és hideg levegő érte a meleg bőröm. Kicsit kirázott a hideg, de miután hozzá szoktam már nem volt vészes. Kimentem a konyhába, mert tudtam, hogy ott találom Ryant.

- Kérsz egy teát? - nézett fel a bögréjéből.

- Igen. - bólintottam és odamentem hozzá. Leültem vele szembe az asztalhoz és magamhoz húztam a bögrét, amit teli töltött citromos teával. Belekortyoltam, de egy korty után jött a többi is és nem bírtam abba hagyni. Végül az üres porcelánt csaptam le az asztalra. Ryan arckifejezése és a szemrángása mindent elárult.

- Kérsz még? - tette fel a kérdést miután újraindította a rendszert.

- Igen. - bólintottam. Ryan újra teli töltötte a bögrémet, de most nem ittam ki az egészet, csak a felét.

- Te lefutottad utánam a maratont? - húzta fel az egyik szemöldökét, mire gúnyosan rápillantottam.

- Nem. De fázom. - vontam vállat.

- Feküdj le. Holnap hazaviszlek. - sóhajtott és kiment a konyhába, majd kiöntötte a teáját a mosogatóba. Szótlanul felálltam és bementem a szobába.

Egész este vártam, hogy bejöjjön, de nem tette. Nem jött be és nem aludt velem én pedig nem akartam kimenni hozzá. Nem tudtam mit csinál ennyi ideig, de a végén bealudtam.

Reggel sem találtam magam mellett, ami elrontotta az ébredésem pillanatát. Minél többet feküdtem abban az ágyban annál rosszabbul éreztem magam. Hiányzott valami. Így hát kicsoszogtam a nappaliba és észrevettem a kanapén fetrengő Ryant. Kezei szétdobálva hevertek és egy légy körözött a tárva nyitott szája körül. Vicces összképet alkotott, ahogyan egy nagy férfi kisgyerekként terül szét egy kicsi kanapén. Én bőven elfértem volna rajta nyolcszor is, ám ő még egyszer sem.

Csak néztem, ahogyan alszik. Még így is tökéletesen nézett ki. Az arca annyira karakteres és férfias. Annyira különleges.

- Miért bámulsz? - dörmögte az orra alatt, mire elmosolyodtam.

- Miért nem aludtál velem? - hagytam figyelmen kívül a kérdését.

- Össze pakoltál már? - nyitotta ki félig az egyik szemét és egy huncut mosolyt engedett magának. Nem tudtam nem elmosolyodni azon a gyerekes játékon, amit leműveltünk tegnap este óta. Valahol vicces volt és különleges ez a kapcsolat közöttünk. Valahol pedig végtelenül szomorúnak éreztem..

Ryan megállt a házunk előtt és mindketten csak magunk elé meredtünk. Úgy éreztem, mintha kidobtak volna otthonról. Pedig saját magamat dobattam ki. Próbáltam nyugodt maradni és mély levegőt venni úgy, hogy ne látszódjon rajtam az idegesség, de Ryan előtt nem tudok álruhába bújni. Mindig tudja, hogy érzek és mit próbálok elrejteni egy mosoly mögé. Most sem volt másképp.

- Még vissza fordulhatunk. - nézett rám gúnyos arckifejezéssel.

- Nem. - ingattam meg lassan a fejemet - Muszáj vissza mennem. - rágcsáltam az alsó ajkamat.

- Ugye tudod, hogy bármikor vissza jöhetsz. - fordult oda hozzám és hírtelen túl közel éreztem magamhoz - Bármikor felhívhatsz. Négy percen belül itt leszek a házatok előtt és hazaviszlek. - Vettem mély levegőt, legalábbis megpróbáltam - Mert ez nem az otthonod! - mutatott a mellettünk lévő házra. Valamiért nem kaptam levegőt a közelében. Éreztem a feszítő érzést a mellkasomban és hogy fegyelmeznem kell a légzésemet, ha nem akarok itt elpatkolni levegő hiány miatt.

Az autóban hirtelen nagy csend lett. Nem lehetett mást hallani, csak a szapora légzésemet, aminél már csak Ryan nyelése volt hangosabb és a mocorgása. Az arcunk többször volt már közelebb egymáshoz, sőt volt hogy össze is érintettük a homlokunkat. De ez még annál is közelebb volt, pedig semmink nem ért össze. Az ajkaimon éreztem meleg leheletét és elvesztem a csokibarna szemeiben. Azt hiszem ez fordítva is így volt, mivel Ryan nem tudta elvenni a tekintetét a szemeimről. A második dolog amire figyelni tudtunk, azok az ajkak voltak. Tekintetünk e között a kettő között cikázott egész végig. A levegő feszülté vállt és vártam azt a pillanatot, amikor az ajkai az enyéimhez érnek. Amikor végre megtudhatom, hogy milyen Ryan Argenttel csókolózni.

Sziasztok! 😇☀

Sajnálom, hogy nem tudtam rendszeresen hozni nektek a részeket, de rengeteg dolgom volt és lesz még egy kis ideig, de remélhetőleg hamarosan ez megoldódik.
Sokat gondolkozom azon is, hogy csinálok például egy insta fiókot ehhez a könyvhöz ahol érdekességeket osztanék meg veletek és elmesélném ennek a könyvnek a történetét, nem tudom, hogy ez mennyire érdekelne titeket, de úgy gondolom egy próbát megér. 🙄😊

Köszönöm nektek az összes vote-ot és a kommenteket, üzeneteket, nagyon aranyosak vagytok! 😍 A legrosszabb napjaimat is képesek vagytok beragyogni! Imádlak titeket!! 💖☀