Két bátyám van?!

#82 Elszúrtam?

Eltelt pár nap és kihasználtam a lehetőséget, hogy elszökjek egy kicsit itthonról, ugyanis Ryan elment dolgozni. Én gyorsan összeszedtem magam, mint testileg mint lelkileg és elindultam a buszmegállóba. Idegesen vártam a buszt és remegve szálltam fel rá, mikor megérkezett. Őszintén szólva fogalmam sincs arról, hogy mi a terv azon kívül, hogy elmegyek hozzá és a képébe olvasok. Nem tudom, hogy még működnek -e a kamerák, vagy hogy egyáltalán ott vannak a helyükön. Talán csak elhiszem, hogy egy "menj innen" majd elég lesz és elhúz a világ másik felére. Viszont úgy gondoltam, hogyha baj történne, akkor muszáj, hogy legyen bizonyítékom. Tehát a terv a következő. Amikor nem figyel el kell rejtenem a telefonomat valami mögött és el kell kezdenem provokálnom őt. Nem érdekel, ha újra a kórházban kötök ki, de ennek véget kell vetnem!

Halkan beléptem a házba és körülnéztem. Nem láttam senkit sem, ezért gyorsan elrejtettem a telefonomat egy olyan helyre, ahonnan belátni az egész nappalit. A kezeim remegtek ezért elég sokat zörögtem vele. Reménykedtem, hogy John nem kap rajta és végig vihetem a kis tervemet. Tényleg reménykedtem benne. Miután végeztem gyorsan kiszaladtam a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet és a konyhában vártam Johnt. Nem kellett sokat egyedül álldogálnom.

- Hát te? Mit hagytál itthon? - kérdezte boldogan, miközben a tenyerét dörzsölgette.

- El kell menned innen! - bukott ki belőlem monoton hangzásban. Valószínüleg így nem ijesztettem rá eléggé és nem fogja elhúzni a csíkot.

- Micsoda? - nevetett ki és megállt velem szemben egy pillanatra - Nem, nem én jól el vagyok itt. Ne aggódj. Mióta elmentél minden csodásan alakul. - mosolygott rám, majd tovább ment a pulthoz, hogy elvegyen a gyümölcsös tálból egy zöld almát.

- Tényleg John. Haza akarok jönni és nem akarom, hogy te is itt legyél. - mondtam neki komolyan. Keresztbe fontam magam előtt a karomat és figyeltem, ahogyan beleharap az almába.

- Jól van, semmi akadálya. - mosolygott.

- Tényleg? - tudtam, hogy nem így gondolja.

- Igen tényleg. - bólintott - Illetve csak az első része megoldható, a második nem igazán. - kapta fel hírtelen a fejét.

- Mit akarsz itt? Miért jöttél egyáltalán vissza? - tártam szét a karomat

- Miért ne? - vont vállat és egy újabb hatalmas harapással vetett véget az almának, amit utána ki is hajított a kukába.

- Felborítottál mindent. - néztem rá mérgesen.

- Mindig visszatérek. Anyád úgy pörög, ahogy én mondom. James is egy irányítható puhapöcs. Téged pedig könnyebb volt elüldözni mint hittem. - húzta széles mosolyra a száját - Bár néha még vissza tévedsz.. - konyult le a mosolya - De ez is megoldható lesz hamarosan.

- Miért, mit fogsz tenni? - összeszűkült szemekkel meredtem rá és minden szavára éheztem.

- Jaj Amy. Annyi mindent megtehetnék. A legviccesebb az, hogy te sehogy sem jönnél jól ki belőle és mindig én nyernék. - tárta szét a karját felvont vállal.

- Mégis miért?

- Nos. Ha én elmegyek akkor anyád összeomlik és bár vissza költözhetsz, ő téged fog hibáztatni. Én persze eljátszom neki a hőst és mégjobban belém szeret. A végén feladod. Elmész én pedig vissza jöhetek.

- Miért jó ez neked? - kérdeztem halkan.

- Kell egy család.

- Akkor miért bombázod szét?