Két bátyám van?!

#70 Ajándék

Amikor beléptem a ház ajtaján hat szempár méregetett mérgesen.

- Sziasztok! - széles vigyorra húztam a számat.

- Hol a fenében jártál?! - csapott a combjára a konyhai rongyával.

- Ne haragudj anya. - mondtam komolyan és fáradtan.

- Ne haragudjak? Ott vártam rád órákig, körbe jártam négyszer a temetőt a zuhogó esőbe és ha nyolcvanszor nem hívtalak, akkor egyszer sem! - anya feje olyan piros lett, mint a felsője.

- Sajnálom. - mondtam őszintén - A barátnőm elment. Érted? - erőtlenül próbáltam megmagyarázni - Ryannek szüksége volt rám. - tekintetem már -már könyörgőre váltott.

- Azért felvehetted volna a telefonodat. Azért van nem? - kérdezte gúnyosan majd vissza ment a konyhába mosogatni. Nagyot sóhajtva néztem a két fiúra, akik ugyan úgy néztek, mint amikor bejöttem a nagy fa ajtón.

- Mi az? - kérdeztem.

- Tudom, hogy nagy veszteségben szenvedsz most. - kezdte John és felém lépkedett - De ez nem mentség a viselkedésedre. Szeretném, ha össze kapnád magad és oda figyelnél a körülötted lévő emberekre is, ameddig még van erre lehetőséged. - anya után ő is eltűnt a konyhában. Miért ilyen nehéz elfogadni, hogy most nem a legszebb pillanataimat élem? Könnyek mardosták a szemeimet és már csak egy lehetőségem maradt. Ránéztem Jamesre és reménykedtem, hogy ebben a házban legalább ő megérti, hogy min megyek keresztül és hogy időre van szükségem. James csak megingatta a fejét és hozzám lépett, majd a karjaiba vont. Szorosan magához ölelt és megcsókolta a fejemet. Annyira jó érzés volt, hogy elsírtam magam. Elkezdtem zokogni. Ismeritek ezt az érzést? Amikor valaki megkérdezi, hogy jól vagy -e és te egyből elsírod magad. Pontosan ilyen érzés volt megölelni Jamest.

- Annyira egyedül érzem magam. - suttogtam és próbáltam mélyeket lélegezni.

- Tudom Amy. Itt vagyok rendben? - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen - menj fel fürödj meg, mindjárt utánad megyek. - fogta kezébe az arcom és adott egy puszit a homlokomra. Bólintottam egyet és felrohantam az emeletre, hogy lemoshassam magamról a mai napot. Meleg víz alá álltam, mivel az esős nap után kicsit fáztam és nem szerettem volna megfázni. A hajamat is megmostam, majd kiszálltam a kádból és a törölközőmbe csavartam magam. Ezek után elővettem a kedvenc levendulás arclemosómat és megtisztítottam a bőrömet a sminktől. Bementem a szobámba és szerencsére James még nem volt bent. Gyorsan felvettem egy kényelmes francia bugyit és egy óriási pólót, amit még Jamestől csórtam régen.

- Szia! - nyitott be és elmosolyodott, amikor megfordultam.

- Szia! - köszöntem vissza.

- Hát megtartottad? - mosolya a füléig ért.

- Mindent megtartottam. - vontam fel a vállam és őszintén szólva valamiért nagyon zavarban éreztem magam.

- Minden rendben? - váltott komolyra.

- Igen. - vágtam rá - Azt hiszem. - gondolkoztam el - Nem. - néztem mélyen a szemébe.

- Gyere! - ölelt át újra és ettől kicsit megnyugodtam. Richárd fel sem hívott a történtek után, ahogy Nancyre sem számíthattam. Nem tudom mi történt velük. Nem tudom, hogy időt akarnak -e hagyni nekem, vagy csak nem érdeklik, hogy jól vagyok -e.

- Figyelj.. - tolt el magától és az ágyba vezetett. Befeküdtem a nagy paplan alá és végig vezettem a tekintetemet Jamesen, ahogyan megkerüli az ágyat és befekszik mellém - Tudom, hogy milyen most neked. - köszörülte meg a torkát. Ekkor eszembe jutott, hogy ő érthetne meg a legjobban, hiszen Dominik elvesztése szörnyen megviselte - Nem tudom, hogy ilyenkor mi a jó. - nevetett fel - Nem tudom, hogy az ilyen helyzetekben mit kellene csinálnod. Hagynom kellene, vagy egész nap azon kellene lennem, hogy feldobjalak.. De szeretném, ha tudnád, hogy az én szobám itt van a tiéd mellett öt lépésnyire, - mutatott egy ötöst - és az ajtóm mindig nyitva áll előtted. - mosolygott rám.