Két bátyám van?!

#23 Kórház

Bár James itt volt mellettem, mégis kimondhatatlanul egyedül éreztem magam. Nem értettem Richárdot. Nem értettem, miért kell elmennie. Akkora űrt éreztem legbelül. Teljesen egyedül éreztem magam, hiszen Richárd most hagyott faképnél, Nancyről már azt sem tudom, hogy kicsoda.. Az anyámnak valami kimondhatatlanul gusztustalan titkai lehetnek, és ha már titkoknál járunk, azt se felejtsük el, hogy James sem az akinek gondoltam. Igazából senki nem az, akinek gondoltam. Tudtam, hogy James is ébren van, mivel elkezdett simogatni. Hagytam egy kicsit, mert reménykedtem abban, hogy ez majd segíteni fog bármiben is. Tévedtem. Gyorsan kikeltem az ágyból és elkezdtem felöltözni, hogy minél hamarabb elindulhassak a suliba. James nem értette mi ez a hírtelen hangulat változásom, ezért csak ült az ágyamon és figyelt.

- Mégis mit művelsz? - nézett rám álmosan de én csak mérges pillantásokat vetettem felé. - Mi a baj Amy? - kérdezte zavartan James.

- Semmi. - vágtam rá flegmán.

- Ha ezt mondod, akkor már biztos, hogy van valami. - nevetett fel, amin még jobban kiakadtam.

- Elegem van James! Ennyi az egész amit tudnod kell. - mondtam neki higgadtan, majd ott hagytam és elhagytam a házat. Semmi kedvem nem volt iskolába menni. Beülni újra a padba, nézni Nanc képét, keresni Richárdot úgy, hogy tudom nem fogom megtalálni. Mégis őt kerestem egész nap..

A sulit úgy jártam végig mint egy zombi, aki bár már így is halott.. Még jobban meg akar halni. Semmi életkedvem nem volt, ami azt eredményezte, hogy mindenkinek neki mentem és ezért mindenki anyázott. Persze, oké jogosan, de azért mégis..

A szekrényemhez mentem, hogy mindent lepakoljak amire nincs már szükségem és nem kell hazavinnem. Mikor becsuktam az ajtót egy alak állt a szekrény ajtaja mögött amitől megugrottam ijedtemben.

- Helló! - mondta boldogan Victoria - Már én is ebbe a suliba járok és megláttalak. Remélem nem baj, hogy idejöttem köszönni. - mosolya befedte az egész arcát, amin akaratlanul, de fel kellett nevetnem.

- Nem dehogy is! - vágtam rá kuncogva.

- Szuper! Kell egy fuvar? - kacsintott rám, mondván ez nem kérdés volt, hanem kérés. Persze elfogadtam.

Az út kellemesen telt. Mindketten csendben voltunk, csak néztük az utat és hallgattuk a rádióból kiszűrődő zenéket, amit Victoria nagyon átérzett mert dalolászott, sőt, amikor kifogtuk a piros lámpákat, neki állt táncolni.

Meglepetésemre nem hazavitt, hanem magához. Szerencsére nem futottam össze a fiúkkal, mert semmi kedvem nem volt. Egy csajos programra volt szükségem, és már az sem nagyon izgatott, hogy nem igazán ismerem Victoriát.

Vic nem okozott nekem csalódást. Romantikus filmeket néztünk, amit természetesen csajos módra végig bőgtünk. Aztán jöttek a horror filmek, amiket szintén csajos módon végig izgultunk és sipítoztunk. Popcornal és gumicukorral tömtük a hasunkat, és nem hagyhattuk ki, hogy ne dobáljuk egymás szájába. Úgy éreztem egy újabb legjobb barátra tettem szert.

Semmi kedvem nem volt haza menni, ezért írtam egy üzenetet Jamesnek, hogy ne várjon, nem megyek haza. James persze bombázott az üzenetekkel, hogy mégis kinél és hol alszok éjjel, de nem reagáltam se az üzeneteire, se a hívásaira. Nem voltam rá kíváncsi. Nem akartam pasi közelében lenni, csak ki akartam tisztítani a fejem, hátha tisztábban és nyugodtabban láthatok.

Éjjel arra ébredtem, hogy karok és lábak fonódnak körém amit nem igazán értettem, ráadásul majdnem meggyulladtam olyan melegem volt. Megpróbáltam kibújni Victoria mancsai közül és szerencsére az alvó lány meg sem moccant. Tűz forrónak éreztem a testem és miközben mentem le a lépcsőn igyekeztem nem pofával megérkezni a földre. Nagyjából sikerült is. Ez a ház a frászt hozta rám a száz csukott ajtajával, mert ki tudja mik vannak az ajtók mögött. Bár azt hiszem, én megtanultam, hogy nem nyitunk ajtót, mert szörnyű dolgok lehetnek a túloldalon.

Bementem a konyhába és öntöttem magamnak egy kis narancslevet, ami az asztalon volt. Bár kicsit meleg volt és nem volt valami finom, főleg hogy csípte a kiszáradt ajkaimat. Letettem a poharat a pultra, majd megtámaszkodtam mindkét kezemmel a végén, mert azt hittem azonnal összeesem. Nem tudom mitől éreztem ezt. A testem lángolt, rosszul voltam, és úgy éreztem magam mint aki napok óta nem ivott. Éheztem, mégis hányingerem volt.

- Jól vagy? - kérdezte mögülem egy férfi hang, de nem tudtam azonosítani. A hallásom a látásommal együtt kezdett romlani. Óvatosan megfordultam és kellett pár másodperc míg rájöttem, hogy Ryan az.

- Igen. Vagyis nem. Mármint jól leszek. De nem biztos. - hadartam össze vissza, majd éreztem, hogy a lábaim felmondták a szolgálatot és összerogyok. Szerencsére Ryan azonnal elkapott, így nem koppantam a földön. Azt hiszem az fájt volna.

- Hé, mi van veled? - hangja aggódóbbá vált, amit más helyzetben nem értettem volna de mosolyogtam.

- Egyre gyengébbnek érzem magam. - suttogtam, és abban sem voltam biztos, hogy Ryan meghallotta. Óvatosan felkapott, és lerakott a kanapéra. Éreztem izmos felső testét és erős karjait, amivel tartja nehéz testem, mert tele van szenny kajákkal. Az illata egyben megbódított, de meg is részegített annyira, hogy még gyengébbnek éreztem magam, főleg a gyomrom.

- Nagyon rosszul.. - nem bírtam befejezni a mondatom. Elkezdtem izzadni és nehezebben venni a levegőt. Úgy éreztem mintha ült volna valaki a mellkasomon. Úgy éreztem pár perc múlva teljesen elvesztem az eszméletemet. Hallottam, ahogy Ryan telefonálni kezdett a mentősöknek, de a telefon beszélgetés végét nem hallhattam, mert elnyomott az álom..

Arra ébredtem fel, hogy egy kórházi ágyban fekszek a kórházban, és mindenfélére rá vagyok kötve. Sajgott a fejem és kellett még pár perc, hogy tisztán láthassam, ki van velem a teremben. Egyből anyát kerestem, de hiába. Miért is lenne itt..

- Nincs itt. - néztem aggódóan Jamesre. Tudta kit keresek - Felhívtam, de nem akarta felvenni. Majd mikor végre felvette, mondta hogy nem ér rá és mennie kell. - könnyek szöktek a szemembe és a levegő vétel is nehezemre esett.

- Jobban vagy már? - kérdezte Ryan.

- Én csak.. Inkább összezavarodott. - hunyorogtam és fogtam a fejem a sajgó fájdalomtól - Mi történt? - néztem rájuk, mikor bejött egy nővér a terembe.

- Jó reggelt Amy! - mosolygott rám egy 30 év körüli nő. Odajött hozzám és megnézte a papírjait - Hogy érzed magad?

- Nagyon fáj a fejem. Megtudhatnám, hogy mi történt? - néztem rá.

- Nos, az egyik barátod hozott be a kórházba. - mutatott a tollával Ryanre -  Bizonyára elájultál. Viszont sajnos többet én sem tudok, de nem sokára bejön hozzád a doktor úr és ő biztos több információval tud majd szolgálni. - mosolygott rám, majd elhagyta a termet. Nem telt sok időbe, megjelent a doki aki már egyáltalán nem volt barátságos.

- Jó reggelt! - köszönt komoran - A vizsgálatai véget értek és délután már haza is mehet. Még &megfigyelés alatt tartjuk, gondolom ugyan olyan pocsékul érzi magát mint éjjel. Az eredmény arra enged következtetni, hogy semmi baja nem volt, csak elkapott valami vírust és így ment át magán. - bólintott majd kiment az ajtón.

- Ez hülye. Mármint nem vagyok orvos, de ez hülye. - mondtam flegmán mire a többiek megkönnyebbülve nevetni kezdtek.

- Látom újra a régi vagy. - nevetett fel James.

- Szerintem flegmább lett. - nevetett Ryan mire kinyújtottam rá a nyelvem.

James haza vitt délután és rögtön el is aludtam a kanapén, ahová letett.

Nem tudom, mi történt velem, de az biztos, hogy nem csak egy sima vírus volt. Bár nem tudom..Nem vagyok orvos de azért valljuk be.. Ez azért furcsa volt.

Igyekszem minél hosszabb és minél érdekesebb részekkel jönni nektek. Remélem azért így is élvezhetőek a részek 😊