Két bátyám van?!

#92 Akarom

A csókunkat a nappaliban folytattuk. Képtelenség volt elválni az ajkaitól. Annyira különleges volt minden amit csináltunk, az egész kapcsolatunk a különlegességre épült és bár teljesen más értelemben mint Richárddal, de attól függetlenül különleges volt.

A nappaliból a szobába estünk és bár kívülről úgy tűnhet, mintha falnánk egymást, nem így volt. Lassú volt, igazi és ennél nem kellett több. Ryan a tenyerébe fogta az arcom és próbált elválni az ajkaimtól, de mindig mikor megpróbálta felnyögött és inkább tovább folytatta. Levegő hiányában igencsak zihálni kezdtünk és bár már közel voltunk a fulladáshoz, szépen haltunk volna meg. Mikor sikerült elválnunk egymástól, nekidöntöttem a homlokomat az övének és próbáltam rendbe hozni a légzésemet. Ryan is hasonlóan szeretett volna cselekedni, de neki a légzése inkább gyorsult, mint megnyugodott volna.

- Minden rendben? - kérdeztem suttogva.

- Minden a legnagyobb rendben. - bólogatott. - Viszont.. - nyelt egy nagyot - Ez biztos jó ötlet? Megtörténhet ez közöttünk? - tette fel félve a kérdést.

- Nem tudom. - sütöttem le a szememet. Nem voltam biztos abban, hogy megéri -e. Úgy értem. Barátok vagyunk. És ki akarná tönkretenni a barátságot egy szerelemmel. Hát mi..

Ryan gyorsabban elhessegette a kérdéseit kettőnkről mint gondoltam, így pár másodperc múlva újra az ajkaimon éreztem az ajkait. Szorosan, mégis finoman magához húzott, amitől én belenyögtem a csókunkba. Ryan egy szempillantás alatt szabadított meg a pólómtól és dobta a szoba végébe én pedig imát mondtam magamban, amiért tegnap megborotválkoztam. Ryant kibújtattam a pólójából és követve az ő példáját félre dobtam az anyagot. Na igen. Amy úgy félre dobta azt az anyagot, hogy leverte a fél berendezést.

- Upsz - néztem vigyorogva Ryanre, aki csak a fejét csóválta.

- Nem is te lennél. - mosolygott rám, mire felnevettem.

Ryan leültetett az ágyra amin elfeküdtem, ameddig ő megpróbált kihámozni a nadrágomból. Nagyon fura érzés volt odaadni magam valaki olyannak, akivel még sosem voltam együtt. De persze ha most Richárd lenne az, aki nem tudja rólam lehámozni a ruhát, azt is furcsának tartanám sőt, lehet mégjobban izgulnék és ideges lennék.

- Ideges vagy? - hajolt fölém Ryan mire bólintottam. Feljebb csúsztunk az ágyon és mellém támaszkodott. - Nem kell megtennünk. Van időnk. - fogta tenyerébe az arcom.

- Akarom. - suttogtam és megcsókoltam. Ryan lassan és óvatosan felém kerekedett.

Azt hiszem nem volt ennél szebb és érzelmesebb együttlétem senkivel. Ryan mindenre figyelt illetve rám a legjobban és ettől volt tökéletes az egész. Figyeltünk egymásra és nem arról szólt, hogy rég voltunk valakivel. Ez azokról az érzésekről szólt, amiket éreztünk egymás iránt amiben benne volt a szeretet az összetartozás és a tisztelet is. Egyszóval szebb estém nem is lehetett volna.

A szeretkezésünk után elmentünk zuhanyozni és pizsamába bújtunk. Ryan volt az első így amíg én a fürdőben pepecseltem, ő csinált citromos teát. Mikor készen lettem kimentem hozzá és a kezembe nyomta a forró italt és leültünk a kanapéra. A házban mindenhol égtek sárgás fényű led lámpák és bennem kialakult a karácsonyi hangulat. Bár ez még messze volt, hiszen most léptünk a nyárba én már rettentően várom, hogy Ryan mellett tölthessem az estéimet.

- Remélem jól érezted magad. - mosolygott rám és átkarolt.

- Soha jobban. - ért fülig a szám és kaptam a homlokomra egy puszit.

- Mit szeretnél csinálni holnap? - kérdezte, mire az arcom komolyra és egyben szomorúra váltott.

- Haza kellene mennem. - mondtam szomorúan. - Beszélnem kellene az anyámmal. - néztem az előttünk lévő dohányzó asztalt.

- Nem félsz?

- Nem. John adta a legnagyobb pofont a házban. Annál nagyobbat nem kaphatok. - vontam vállat.

- Elviszlek és veled maradok. - szorított magához, mire elmosolyodtam.

- Féltesz? - kérdeztem vigyorogva.

- Ne hülyéskedj. Amikor vissza engedtelek oda, a kórházba mentem érted. Többet ez nem fordulhat elő és ezt most nagyon komolyan mondom Amy. Elég a kórházból. - nézett rám komolyan, mire elszégyelltem magam, mert úgy éreztem, hogy ez az én hibám.

- Sajnálom. - szomorodtam el, mire Ryan az állam alá nyúlt a hüvelykujjával, hogy felemelje a fejem és a szemeibe nézhessek.

- Nem a te hibád. - próbált nyugtatni. - Csak biztonságban akarlak tudni. - tette le a bögréinket és szorosan magához ölelt. - Nem akarok újra ott találkozni veled.

- Nem fogsz. Ígérem.. - mondtam és reméltem, hogy betudom majd tartani - De muszáj beszélnem vele. - toltam el magamtól, hogy a szemeibe nézhessek. - Szüksége van rám. - bólogattam, mintha csak magamat próbálnám meggyőzni.

- Renden. De hadd vigyelek el. - nézett rám könyörögve, mire felnevettem és beleegyeztem abba, hogy hazavigyen és elhozzon onnan.

Reggel fél tízet mutatott az óra az autóban és már vagy tíz perce a kocsiban ültünk Ryannel, aki a kezét a combomon nyugtatta.

- Ugye tudod, hogy nem muszáj bemenned oda? Csak egy szavadba kerül és már itt sem vagyunk. - mondta, mintha abban reménykedne, hogy elgyengülök és haza akarok majd menni hozzá.

- Nem. Bemegyek. - fújtam ki a levegőt és kiszálltam az autóból. Bár jobban éreztem volna magam, ha velem jön a házba is, úgy éreztem ezt egyedül kell megoldanom. Behelyeztem a kulcsot a zárban és elfordítottam, így egy kattanásra kinyílt az ajtó. Félve beléptem rajta és körülnéztem. Anya a kanapén ült és meg sem moccant. Odamentem hozzá és eléálltam. Féltem, hogy sokkos állapotban találom, de szerencsére csak szomorkásan bámult maga elé. Mikor közelebb léptem hozzá rám emelte a tekintetét és elsuttogott egy sajnálomot. Megingattam a fejem és odaléptem hozzá, hogy megöleljem.

- Sajnálom. Igazad volt. - zokogott a vállamon én pedig próbáltam megvigasztalni. Nem voltam rá mérges. Nem haragudtam rá még akkor sem, amikor minden okom meglett volna rá. Lehet, hogy csak két percig fogja sajnálni és én minden másodpercet kiakarok élvezni ebből, ha ez azt jelenti, hogy van anyukám. Végül is a szerelem hülyét csinál belőlünk nemde?

Ryannel és anyával is megbeszéltem, hogy mindkét helyet az otthonomnak fogom tekinteni. A nyár igen gyorsan elrohant az orrunk előtt, mivel mindenki azon volt, hogy boldoggá tegyen valakit. Én próbáltam minden nap vigasztalni anyát, amiért John elment (bár bevallotta, hogy szörnyű ember volt) Én anya vigasztalásától néha teljesen magam alá tudtam kerülni, mivel lehúzott magával, ezért Ryan próbálta feldobni a hangulatomat.

A suli ugyan olyan unalmasan telt mint az előtt. Semmi megemlítendő nem történt, kivéve egyetlen egy másodpercet. Ebben a másodpercben történt az, hogy hosszú idő óta újra megláttam Richárdot. A szívem kihagyott egy ütemet, a gyomrom összeszorult és a torkomban egy csomó alakult ki. Igen.. Azt hiszem mindig így fogok reagálni rá.

Sziasztok!😊💕

Először is szeretném megköszönni mindenkinek a kedves kommenteket, nagyon jól esnek 💖

A következő részt jövőhét szerdán fogom hozni és ezentúl igyekszem minden szerdán kirakni egyet.

És ami igazából mellékes, de úgy gondoltam, hátha érdekel valakit az pedig az, hogy elkészült egy instagram oldal, amin igazából idézeteket fogok hozni a könyvből, esetleg információkat érdekességeket fogok megosztani (remélhetőleg veletek)

Igazából az oldal még gyerekcipőben jár és megpróbálom megtalálni hogyan lenne a legjobb de majd belejövök 😄

Remélem tetszett a rész és remélem, hogy néhányan rápillantotok az instagram oldalra (Ha van valami ötletetek ezzel kapcsolatban szívesen elolvasom sőt egyenesen örülnék neki)

Instagram: wattpad.misosy 📷