Két bátyám van?!

#40 Az igazság

Felmentem a szobámba, ami akkorra már üres volt. Nem nagyon érdekelt merre van James, sőt, örültem is neki, hogy nincs itt és nem kell cseverésznem vele. Átvettem a ruhámat valami csinosabbra és melegebbre, mert megbeszéltük, hogy kimegyünk a városba. Január közepe fele van, szóval az időjárás még nem a legmelegebb. Megmostam az arcom, begöndörítettem a hajam és feldobtam egy kis sminket, ezután kimentem az ajtón amit bezártam magam után és bedobtam a kulcsot a táskámba. Lementem az előtérbe és ott vártam Josht. Egy alakot láttam a folyosón végig jönni. Elegáns öltözetben tért vissza, de az arcát csak akkor láthattam meg, amikor már majdnem előttem állt. Azonnal lehervadt a mosoly az arcomról.

- Te mi a francot keresel itt? - kérdeztem Jamestől idegesen, aki ettől még jobban érezte magát.

- Tudod, még a családba tartozom és veletek jöttem. - hajolt le hozzám az ujjával mutogatva. Így pont úgy nézett ki, mintha a jó báty fegyelmezné a kis húgát.

- Nem vagy vicces. - csaptam az ujjába, hogy végre letegye.

- Kár hogy így gondolod, szerintem remekül fogjuk érezni magunkat. - mosolygott rám miközben kiegyenesedett, és megfogta a bőrkabátja két szélét és meghúzta.

- Mit mondtál az előbb? - esett le, hogy mit is mondott.

- Nagyon jól hallottad. - kacsintott egyet és egy őrjítően édes félmosolyra húzta a száját. Utáltam, amikor ezt csinálja.

- Joshhal megyek, nem veled. Szépen menj vissza Lalácskához. - forgattam a szemem, mire felnevetett - Mi olyan marha vicces? - förmedtem rá.

- Hogy féltékeny vagy.

- Mire lennék én féltékeny? - nevettem fel, de a hülye is észreveszi, hogy színészkedésből egyes vagyok.

- Féltékeny vagy arra, hogy ő hamarabb végzett az ágyamban mint te. - jött közelebb egy lépéssel.

- Tévedsz. - mosolyodtam el és én is közelebb léptem, mert tudtam, hogy ezt a vitát én fogom nyerni. - Őt csak megfektetted. Pár nap múlva elfelejted, kitörlöd az emlékezetedből. - mosolyogtam - Rám viszont örökre emlékezni fogsz, James. Sőt, fogadni mernék, hogy miközben őt dugtad, egész végig rám gondoltál. - Súgtam a fülébe és éreztem, ahogy James minden egyes porcikája megfeszül. Ezzel a gondolattal hagytam magára az előtérben. Útnak indultam, hogy megkeressem Josht, de mintha elnyelte volna a föld. Persze nem nézhettem meg mindenhol és óriási ez a szálloda, de egy próbát megért. Visszamentem az előtérbe, ahol James helyet foglalt az egyik kanapén.

- Hogy hogy vissza jöttél, nem találtad a lovagod? - kérdezte szemtelenül.

- Nagyon vicces. Már itt kellene lennie.

- Amy. - állt fel a kanapéról és elém állt - Nem fog jönni. - mosolygott rám lemondóan.

- Miről beszélsz? - értetlenkedtem.

- Ha tudni szeretnéd, akkor nyiss be egy szobába. - kacsintott rám majd elment mellettem úgy, hogy meglökjön a vállával. Mi van?!

Nem tudom miért mondta ezt, viszont rögtön az jutott eszembe, hogy mi történik akkor, amikor én kinyitok egy ajtót. Nem foglalkoztam ezzel a gondolattal, ugyanis nem jelent sokat. Ma haza megyek és semmi kedvem enyelegni mással és semmi közöm nincs ahhoz, ha éppen mással van egy szobában.. Na jó igazából kurva szarul esik még így is, pedig nem tudom az igazat. Sóhajtozva mentem fel egy óra várakozás után a rumlis szobámba, hogy össze pakoljak az útra. Megpróbálom megbeszélni anyával, hogy hadd mehessünk haza Jamessel korábban, arra hivatkozva, hogy otthon vár a sok tanulni való, amit egyébként pont leszarok. Jó tanuló vagyok, csak négyesem és ötösöm van.

Bekopogtam anyáék szobájába, mire anya kinyitotta az ajtót.

- Mond édesem. Jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel. Ekkor jutott eszembe, hogy kicsit rájátszhatnék.

- Igen, csak nagyon fáj a fejem és fáradt vagyok. - úgy néztem ki, mint aki 40 fokos lázban szenved és mindjárt összeesik - Szeretnék előbb hazamenni. - mondtam halkan, szinte könyörögve.

- Drágám, azonnal indulunk haza! - indult is volna bepakolni ha nem kiálltok utána.

- Anya nem kell! - mosolyogtam erőtlenül - Maradjatok, megérdemlitek csak intézzétek el, hogy hamarabb haza tudjak jutni. - mondtam, anya pedig bólogatott. Kihívta Johnt az ajtóba. Igazából fogalmam sincs miért beszélgettünk úgy, mint a szomszédok.

- Amy nem érzi túl jól magát szívem, és minél hamarabb haza szeretne menni. Megtudod oldani a fuvart nekik? Legyen mellette James is, nehogy útközben baja legyen. - simogatta John karját anya.

- Persze, nem gond. Menj be a szobádba pakolj össze én szólok a bátyádnak. - bólintottam és mindketten elindultunk. Mivel már összepakoltam, csak ledőltem az ágyra, de azonnal el is aludtam..

James szemszöge:

Benyitottam Amyhez, aki olyan mély álomba merülhetett, hogy azt sem hallotta meg, ahogy rárontok. Egy ideig néztem, ahogy csendesen szuszog. Álmában mindig sokkal vidámabbnak tűnik. Mintha nem szeretne a földön lenni, amit meg is értek. Egy angyalnak nem való a Földi élet. Túl törékeny hozzá.

Kizártam a fejemből ezeket a gondolatok, mikor meghallottam, hogy közeledik John.

- Nem akarom felébreszteni. Lehoznád a csomagjait? - kérdeztem tőle halkan, mire bólintott egyet és már itt sem volt. Furcsálltam, hogy nem kezdett vitába és nem harapta le a fejem. Óvatosan felkaptam Amyt az ágyról, aki csak dünnyögött egyet kettőt, de mintha semmi nem történne körülötte, úgy aludt vissza. Beültettem az anyósülésre, miközben John még pakolta Amy cuccait a csomagtartóba. Elköszöntem tőle, majd beültem a kormány mögé és elhajtottam onnan. John jobbnak látta, ha én viszem haza magunkat és nem kér meg rá senkit. Talán azért, mert így az út alatt semmi nem történhet közöttünk, bár amióta megjelent Amy anyja az életében, fenekestül megváltozott. Érdekelt, pontosan mi váltotta ki ezt belőle, de még azt is eltudom képzelni róla, hogy valami egészen mást tervez.

Már jöttünk egy ideje, de én minden percben rápillantottam a mellettem alvó lányra, így lassabban is haladtam és többnek is tűnt az idő, hogy az ő arcát nézhettem. Csodálatos volt..

- Hol vagyunk? - ébredt fel.

- Hazafelé tartunk, ne aggódj. - mondtam neki rá sem nézve. Nem tudtam belenézni smaragdzöld szemeibe amiben mindig megtalálom a mérget és a fájdalmat.

- Értem. - nézett el rólam és inkább az utat nézte. Éreztem a feszültséget közöttünk és ez ellen nem tudtam tenni. De muszáj volt vele beszélnem.

- Amy, én..

- James. Ne. - rázta meg lassan a fejét - Nem érdekel. - mondta és ezek a szavak szinte szíven szúrtak.

- Kérlek. - suttogtam, mire már nem válaszolt. Pár perc múlva azonban már nem bírtam és muszáj volt tisztáznom a helyzetünket - Tudom, hogy nem szeretnéd hallani, de akkor is tudnod kell. Nem tudok jó lenni hozzád. Mégsem tudlak elengedni. Nem akarlak folyamatosan bántani, csak ott akarok lenni melletted amikor szükséged van rám. És azt akarom, hogy megértsd, hogy szabadságra van szükségem. Nem bánthatlak többé. Nem tehetem miatta. - suttogtam az utolsó mondatom.

- Ki miatt? - nézett rám érthetetlenül.

- Dominik miatt.. - csak remélni tudtam, hogy hallja, és hogy Dominik tudja, miért bántom ennyire a húgát - Sok dolog van, amiért így viselkedek. Nem tudom, pontosan hogyan kezelhetném.

- Pszichológus? - kérdezte kis gúnnyal a hangjában.

- Nem így értettem, de lényegtelen. Csak azt akarom hogy tudd, itt vagyok és sajnálom amit veled teszek. Igyekszem Amy. Még ha nem is látszik.

- Rendben van. - nyelt nagyot és tudtam, hogy a könnyeivel küszködik. Lejjebb csúszott az ülésen és a karját az ablakhoz tette, majd ráhajtotta fejét. Csak szálljunk ki ebből a rohadt autóból, hogy végre a karjaimban tarthassam..