Két bátyám van?!

#42 Nancy

Felmentem az igazgatónőhöz és magammal vittem Nancyt, hogy legyen bizonyítékom arra, hogy haza kell vinnem őt. Az igazgatónő azonnal hazaküldte a barátnőmet, vele együtt engem is, mert úgy gondolta elkaptam tőle a fertőzést. Bár nem tudom milyen fertőzést, amikor csak lelki problémái vannak, de ahhoz, hogy vele mehessek muszáj volt csöndben maradnom.

Miközben kifelé sétáltunk a suliból, odarendeltem az épület elé egy taxit, mivel jobb ha nem Nanc vezet, de lehet még jobb, ha nem is én. Semmi nem maradna a kocsiból, belőlünk meg főleg nem.

Nanc csendben ült mellettem az út alatt. Mielőtt kiszálltunk volna odaadtam a pénzt a taxisnak és kisegítettem Nancyt a kocsiból. Bementünk az üres házba, ahol óriási kupi volt és nagyi szag. Barátnőm ettől a látványtól még lejjebb süllyedt, ha ez még lehetséges és lerogyott a földre. Talán azért mert ezt mind neki kell összetakarítania. Rengeteg kérdés kavargott a fejemben és semmire nem kaptam választ. Nem értettem semmit.

- Nanc.. - suttogtam két szipogása között - Mi történik itt? - kérdeztem és leguggoltam hozzá.

- Segítesz összepakolni? Richárd hamarosan hazajön és nem szeretném, ha ezt látná. - állt fel rám sem nézve, csak a kupira volt képes koncentrálni.

- Hát persze. - álltam fel én is és próbáltam elérni, hogy rám nézzen, de hiába.

Egy órával később a ház jobb volt mint újkorában, Nancy még halottabb egy halottnál. Én pedig még mindig érthetetlenül álltam a dolgok előtt.

- Mi ez az egész Nanc? - kérdeztem miközben leültünk egy bögre teával a kanapéra. Csak a bögre tartalmát nézegette és elmerült a gondolatai között, amik sírásra kényszerítették gyönyörű szemeit.

- Az anyám. Rákot diagnosztizáltak nála, de már túl késő. Végső stádiumú és anya nagyon rosszul kezeli, ahogy mi is, bár Richárd nem sokat vesz észre anya szenvedéseiből. Ő azt hiszi anya jól van csak gyenge.

- Szóval ezért vagytok ennyire furák mostanában. - suttogtam ledöbbenve, mire Nancy egy aprót bólintott. El sem tudom hinni, hogy egy ennyire törékeny nőben hogyan lehetett annyi erő, hogy ezt a házat egy csatatérré változtassa. Aztán rájöttem. Pont a törékenység és a félelem váltotta ki belőle ezt. Fél a haláltól és nem maga miatt, hanem a gyerekei miatt. Nancnek és Richárdnak nincs senkijük az anyjukon kívül, az apjukat elvesztették egy autó balesetben, mikor kicsik voltak.

- Ehhez köthető a töri tanár is, igaz? - kérdeztem pár perc néma csend után.

- Én csak szerettem volna, ha valaki mellettem marad. - kezdett el sírni.

- De én ott lettem volna. - hajoltam közelebb hozzá, hogy végre felfogja, bár egy előrehajolástól szerintem nem lesz érthetőbb..

- Tudom én csak.. - nézett körül zavartan. - Azt akartam, hogy anya büszke legyen rám és ne úgy menjen el, hogy van egy bukott gyereke. - zokogott. - Szerettem volna egy felnőttet magam mellé, hogy ne legyek egyedül de elszúrtam. Hülyét csináltam magamból. - temette kezébe az arcát. Odaültem mellé és elkezdtem a hátát simogatni.

- Itt alszom veled. Nem lesz semmi baj. - dőlt az ölembe én pedig rá. Sajnáltam és tisztábban láttam ezek után a viselkedésének a mértjét. Nem tudom, hogy ebből mennyi igaz és mennyi nem, de úgy gondoltam elhiszem ezt az egészet.

Nem aludtam túl jól ezért felkeltem hajnalok hajnalán, hogy lemenjek egy üveg vízért és felfrissíthessem magam. Hideg vizet öntöttem a pohárba és találtam egy félbe vágott citromot is amit belefacsartam a pohárba. Csak bambultam a pohár felett amit szorosan a kezemen tartottam, egészen addig, ameddig ki nem tépték a kezemből. Richárd belekortyolt egy nagyot, majd azonnal ki is köpte az egészet és savanyú képpel nézett rám.

- Kevesebb citromot is tehettél volna bele. - törölte meg a száját és kiegyenesedett.

- Minek iszol bele a vizembe? - vontam kérdőre, mire rám szegezte a tekintetét úgy, mintha az én hibám lenne.

- Minek raksz bele annyi citromot, hogy megfulladjak?

- Pont ezért. - mondtam vigyorogva, mire már nem tudott mit mondani - Hogy vagy? - kérdeztem végül, az anyjára célozva.

- Tök faszán megvagyok! - vigyorgott mire lassan megráztam a fejem.

- Nem így értettem. - szívtam be az ajkaimat, mire lenézett rájuk és kifújta a levegőt.

- Tehát tudsz róla. - állt az egyik lábáról a másikra, mire bólintottam egyet. Annyi levegőt szívott a mellkasába, hogy azt hittem az arcomba robban, de szerencsére időre kifújta - Voltam már jobban is. - vont vállat mintha nem érdekelné, hogy az anyja kórházban fekszik és bármelyik percben elveszítheti. Komolyan néztem rá, hátha nem tartja előrébb a büszkeségét a valódi érzéseivel, de reménytelen volt. Richárd egy váll rántással lezárta a beszélgetésünket, amit Nancy is megzavart.

- A kórházból hívtak. - remegő hanggal nézett ránk. Richárd közelebb lépett a húgához és megállt előtte, hogy folytassa - Anya. Meghalt. - nézett Richárdra és zokogásban tört ki a bátyja vállán, aki szorosan magához ölelte. A konyhapult mögül néztem a két testvért, akik örökre egyedül maradtak. Akik mindent átvészeltek együtt, minden fájdalmat túléltek. De mi van ha ezt soha nem fogják? Semmi sem lesz ugyan olyan a számukra ebben a városban, mint régen.

Hétvégén Richárdék elmentek megszervezni a temetést, amire eljött a nagybátyjuk, de ő valahogy sosem volt a család tagja. Viszont segített elintézni nekik, hogy a házban maradhassanak egyedül, ő pedig segít majd fizetni a számlákat. Igyekszik ott lenni Nancynek és Richárdnak, de csak pénzileg. Talán jobb is így mindenkinek.

Az idő egyre lassabban telik mindenki számára. Ebben a városban mindenkinek az élete fenekestül felfordul és nem tehetünk ellene semmit.. Idővel elfogadjuk, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy eltervezzük őket. De muszáj felállnunk valahogy. Egyszer minden megoldódik, nem?

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!❤🐇
Tudom, hogy ez a rész nem épp a boldogságot szimbolizálja, de remélem ennek ellenére is tetszett nektek. Sok puszi nektek!😘