Két bátyám van?!

#67 Hope

Victoria szemszöge:

Kayla alakja eltűnt a viharos esőben és a sötétségben. Az érzés, hogy most láttam őt utoljára teljesen felemésztett. Ott maradtam egyedül a gondolataimmal a szakadó esőben. Szerencsére nem láttam magam kívülről. A sminkem szétfolyt az arcomon és az arcom színe így csupa fekete lett. Szerettem a fekete szint a szemeimen, de ez most nem a legjobb választás volt. A park üvöltött az ürességről és én voltam szerintem az egyetlen idióta, aki már fél órája nem mozdult el a helyéről és nem rohant haza. De nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy bőrig ázom a tavaszi záporban, ahogy az sem érdekelt, hogy a sminkem szanaszét mászott az arcomon. Senki nem fogja tudni, hogy sírtam és szenvedtem, hiszen ráfoghatom az esőre. De én tudni fogom.. Tudni fogom, hogy mennyit sírtam, míg el nem áztam teljesen. Én tudtam, hogy mennyi fájdalom ért pár óra alatt és bárcsak meglenne az a képességem, hogy elfelejthessem. Ezek azok a dolgok, amikre az emberek nem akarnak visszagondolni, mert túl sok fájdalmat hordoznak maguk után. Viszont talán van jó oldala is. Ha ügyes vagy nem mész bele következőleg egy ugyan olyan vagy hasonló hibába. Talán a sok fájdalom meg is erősíthet, de nem hinném, hogy engem megtudna. Pedig azt hittem. Azt hittem én erősebb vagyok ennél és a holnapi napomat is mosolyogva fogom végig csinálni. De most csak egy dolog lebegett a szemem előtt.

Mi értelme az életnek? De tényleg. Egy olyan embernek mint nekem, mi értelme van? A szüleim kitagadtak a másságom miatt, ami egyenlő azzal, hogy nincs családom és otthonom. Az egyetlen lány akit szerettem elköltözik a világ végére és pár órával ezelőtt láthattam a szemében a ridegséget és azt, hogy nem jelentek a számára semmit. Az egész iskola zaklatásnak és bántalmazásnak tesz ki és bár tudom, hogy mindenki számára pokol oda bemenni, de azt hiszem nekem tényleg a poklok poklát kell megjárjam. És hogy mit csinál egy ennyire sérült lány? Elköveti az élet legnagyobb tragédiáját. Megpróbálja megölni saját magát..

Mikor hazaértem senki nem volt kint a konyhában vagy a nappaliban és ennek én nagyon tudtam örülni. Mindenki békésen aludt azzal a tudattal, hogy az egyik család tagjuk valahol kint kószál a zuhogó esőben. Sokszor Maxet és Ryant sem érdekeltem eléggé, néha viszont átmentek abba a báty szerepbe, akik túl aggódnak mindent. De lényegre térek, szóval keresem tovább az eldugott gyógyszereket és a pulcsim zsebébe raktam mindent, ami a kezembe került és gyógyszer formája van. Minden rejtekhelyet felkutattam a konyhában és miután végeztem ezzel, átmentem a fürdőszobába. Anyának rengeteg nyugtatója maradt meg Hope elvesztése után. Depressziós lett és tonnával szedte a nyugtatókat és az antidepresszánsokat. sokszor vittük kórházba túladagolás miatt. Én mindig mellette voltam és háttérbe szorítottam a saját gyászomat az övét pedig előtérbe helyeztem. Azt akartam, hogy jól legyen és miután kilábalt a gyászból én is belezuhanhatok és összetörhetek anélkül, hogy észrevennék.

Anyának még mindig nehéz, de évek óta nem tudok róla semmit, mivel nem beszél velem.. Egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy beszédre bírjam. És hogy én túl tettem e magam rajta? Egyáltalán nem. A gyászolás az életem része maradt és örökre az is marad. Engem senki nem vigasztalt és a baráti köreimben sem tudta senki sem. Soha nem beszéltem Hope -ról és a tragédiájáról. Megőriztem minden fájdalmat magamnak és hamarosan meglátogatom.

Miután minden gyógyszeres dobozt és flakont összegyűjtöttem felsiettem az emeletre és lepakoltam őket az ágyra. Egyenként dugdostam a párnám alá a rengeteg gyógyszert és bevallom őszintén féltem. Egy narancssárga flakont hagytam csak magamnál, aminek szemügyre vettem a tartalmát. Letekertem a kupakját és kiöntöttem a tenyerembe pár szemet. az asztalomon lévő vízre emeltem a tekintetemet és felsóhajtottam. A kezemben lévő pirulákat kidobtam a kukába és kimentem a fürdőbe, hogy levegyem a vizes ruháimat. A tusolóba dobtam a ruháimat majd beleültem a kádba és hideg vízzel töltöttem fel azt. Csak ültem a kádban és vártam, hogy megteljen. A víz csak növekedett körülöttem és a hideg érzés megfagyasztott belülről. Kellemetlen mégis kellemes érzés volt a hideg víz, ahogy beteríti a testem. Nem tudom mi célom volt ezzel. Talán az, hogy hátha ettől majd észhez térek és nem fogok hülyeséget csinálni.