Két bátyám van?!

#32 Viszlát James!

James becipelt a házba és letett a konyhapultra. Tovább csókolta ajkaimat és egy percre sem akart elválni tőlük.

- Ez lesz életem legjobb karácsonya. - motyogta a nyakamba gyorsan, hogy folytatni tudja amit elkezdett. Puha csókokat lehelt a nyakamra és a vállamat is behintette vele. Meleg volt és felszabadító érzés. Nem törődtem semmivel. Semmilyen problémára nem volt időm gondolni James karjai között.

Levettem a kabátját és a pólóját is és ledobáltam őket a földre.

- Téged sem láttalak még ennyire fürgének. - vigyorgott mire elnevettem magam.

- Olyan régen nem bújhattam hozzájuk. - fogtam meg a mellizmát, mert tudom, hogy arra nagyon érzékeny, főleg, hogy hideg volt a kezem. Azonnal arrébb ugrott és támadásra készült. Vissza lépett hozzám és levette a pólómat, majd ő is a szintén hideg kezét rárakta a derekamra, de vele ellentétben én meg sem rezzentem.

- Ez nem ér! - duzzogott mint egy öt éves kisfiú aki nem kaphatja meg amit akar.

- Ne duzzogj már, édes. - hergeltem tovább.

- Én nem duzzogok. - vont vállat hanyagul - De te viszont fogsz majd, ha nem kaphatod meg amire vágysz. - kacsintott.

- Ezt mégis hogy értsem? - vontam fel a szemöldököm és közelebb hajoltam hozzá.

- Úgy ahogy csak szeretnéd. - mosolygott és megcsókolt puha ajkaival - Erre vártam, mióta itt vagyok és megláttalak. Annyira gyönyörű voltál abban a ruhában. Lélegzetelállító volt újra belenézni azokba a smaragdzöld szemekbe és újra elveszni bennük. - az arcom a tenyerében pihent és fürkészve néztem szemeibe. Vágyat és hiányt véltem felfedezni bennük. Lassan közelebb hajoltam dús ajkaihoz és óvatosan beleharaptam. Végig húztam a fogaim az ajkán, miközben ő jólesően felnyögött. Jó sokáig nem is tért magához ettől, amin kuncognom kellett.

- Mit kuncogsz? - mosolygott rám édesen.

- Édes vagy, amikor nem bírsz magaddal. - suttogtam a fülébe vidáman.

- Én veled nem bírok. Nem bírok veled betelni. - dünnyögte és közelebb húzott magához, így érezhettem, hogy valami nagyon fészkelődik a nadrágjában.

- Nagyon ki akar szabadulni a helyéről. - kuncogtam bele a nyakába.

- Azért mert nem az a helye. - csókolt bele a nyakamba, amitől kezdtem teljesen elveszíteni az eszem.

A kulcs megfordult a zárban, amitől azonnal leugrottam a pultról. James gyorsan magára kapta a pólóját és a kezébe fogta a kabátját. Távolabb álltam tőle és gyorsan elkezdtem narancslevet önteni az előttem lévő pohárba. Felnéztem és anya állt az ajtóban egy férfival. Johnnal.. Sokkot kaptam de nem csak én. James majdnem összeesett mellettem. A narancslé már rég kifolyt a pohárból, de én csak öntöttem tovább. Olyan érzésem volt, mintha anya most engedett volna be egy igazi szörnyeteget a házunkba. És ez igazából így is volt. Rettegtem, hogy mi lesz a következő lépés.

Négyen ültünk az asztalnál, pont ugyan úgy, ahogy az első találkozásunknál is. Fogalmam sincs, hogy a kettő közül melyik a leggázabb.

Kipirulva ültünk az asztalnál. Én azért, mert az előbb majdnem lefeküdtem a "bátyámmal", James pedig az apja miatt akart majdnem megfulladni. Megértem. John úgy méregette Jamest, hogy én az ő helyzetében már rég öngyilkos lettem volna és leugrottam volna egy háztetőről. Az ő feszültsége rám is kihatott. Féltettem őt és ugyanakkor fogalmunk sem volt arról, hogy miért van itt ez a szörnyeteg.

- Drágáim, tudom, hogy ez egy kicsit gyors és talán hihetetlennek tűnik, hogy miért van itt apátok, de a napokban rengeteget találkoztunk és arra gondoltunk megpróbáljuk újra. - mosolygott anya, majd miután letette az ételt az asztalra, egyesével nézett ránk. Még jó, hogy épp semmit nem ettem vagy ittam és annak is örülök, hogy ültem.. Jamesen ez sem segített.. Láttam, ahogy egyre rosszabbul lesz és elsápad.

- James. Jól vagy? - kérdeztem a könnyeim között aggódva.

- Igen persze, csak. Elég meleg van idebent. Ki kell mennem. - állt fel azonnal és láttam Johnon, hogy ez nagyon nem tetszik neki, mégis örül annak, hogy ilyen hatást ért el nála. Nem törődve semmivel mentem James után egy száll semmibe ki a téli fagyba.

Fehérség lepte be az egész várost. Még mindig esett a hó, nem kis pelyhekben, én pedig vacogva kerestem Jamest.

- Megfogsz fázni Amy. - mondta komoran úgy, mintha rám is haragudna, mintha mindez az én hibám lenne.

- Utánad kellett jönnöm. Látnom kellett, hogy jól vagy-e. - aggódva mentem oda hozzá, de ő távolodott tőlem - Mi a baj? - kérdeztem könnyes szemekkel.

- Mindent abba kell hagynunk Amy, és tudom, hogy még el sem kezdtük. De többet nem érhetek hozzád, nem lehetek veled, nem keveredhetek bajba, az apám minden mozdulatomat figyeli. - a végén már üvöltötte, a könnyeim pedig egyre jobban folyni kezdtek. Ezektől a mondatoktól még jobban kirázott a hideg - Itt a kabátom, nehogy megfázz.

- Nem kell! - mondtam idegesen és nem fogadtam el tőle.

- Ne gyerekeskedj, hanem vedd fel! - ordítozott.

- Nem! Úgy beszélsz velem, mintha mindenről én tehetnék, mintha én hívtam volna ide őt! - mutogattam a házra, célozva ezzel Johnra.

- Amy, ne csináld ezt. - váltott nyugodtra - Tudod, hogy mi történt Johnnal és velem. Nem akarom újra átélni.

- Persze, felfogtam.. - csak álltunk egymással szembe én már zokogtam James pedig a sírás küszöbén volt - Viszlát James. - mondtam majd megfordultam és vissza mentem a házba.

Hülyeségnek hangzik, hogy ezt mondtam neki, amikor ugyan ott lakunk és minden áldott nap látni fogjuk egymást. De már semmi nem lesz ugyan olyan mint régen. John visszatért az életébe, ami James számára azt jelenti, hogy meglettek számlálva a napjai. Nekünk Jamessel pedig már nincs közös napunk..

Mérges voltam anyára, hogy visszament az apámhoz, de nem mertem egy rossz szót sem szólni, James érdekében. Féltem, hogy azt feltételezné, hogy James mondott nekem valamit, amitől ennyire ellenszenves lettem és nem fogadok szót neki. Féltem, hogy bántaná, ezért inkább befogadtam a szörnyeteget az otthonomba és apaként néztem rá és hívtam. Mindezt egy emberért, akit a világon a legjobban szeretek. James miatt tettem mindent.

Nem beszéltem vele, nem mentem oda hozzá, csak akkor ha muszáj volt, vagy erre kértek. Azáltal, hogy John visszajött vissza kaptam az anyukámat, aki mindig mellettem volt ezek után, és szinte csak velem foglalkozott és az új családjával. Boldog volt, hogy John visszajött és újra egy család vagyunk. Én viszont elvesztettem a családom..

Talán így megy ez.. Elveszítesz egy embert, hogy visszakaphass valakit, és visszakapsz valakit azért, hogy elveszthess egy másikat.

- Jó reggelt! - üdvözöltem mindenkit az asztalnál, majd helyet foglaltam anya mellett. Velem szemben James ült mellette pedig John. Nem néztem rá, mert tudtam, hogy engem néz, és próbál valamilyen kapcsolatot teremteni. Én is szerettem volna, de nem akartam bajba sodorni. Elengedtem és túlléptem rajta. Túlléptem rajtunk és azon, hogy ezentúl nem lehet semmi sem közöttünk.

- Itt vannak a palacsinták tegyetek rá bátran bármit. - mindenki mosolygott, mindenki boldognak mutatta magát, de senki nem volt az.

James azért, mert újra visszatért a sötétség az életébe, és nem tudta, mikor csattan újra a hátán a szíj. John csak azért jött vissza, hogy ellenőrizzen minket, vagyis inkább Jamest. Engem elválasztottak Jamestől és bár sok közöm nem volt Johnhoz, mégis féltem tőle. Nagyon..

Egyedül anya volt boldog ebben a házban, hisz egyesíteni tudta a családját, mert vissza tért élete szerelme, gyerekeinek apja.

Hisz nincs ennél jobb nemde?