Két bátyám van?!

#34 Visszakaptalak?

Nemsokára éjfél és partner nélkül maradtam. A tömegben észrevettem néha Victoriát, aki egész jól átmulatta az estét és Nancyt is láttam már vagy hét pasival smárolni valamelyik sarokban vagy a kanapén. Amikor észrevett csak gúnyosan rám mosolygott, mondván neki bejött az élet, nekem meg nincs semmim amit felmutathatnék. Bár nem tudom, de én nem dicsekednék azzal amit ő leművel a mindennapokban.

Nem tudtam mihez kezdhetnék magammal éjfélkor. Nem egy ismeretlent akartam megcsókolni, hanem őt. Illetve őket. Ebből sosem fogok jól kijönni.. Túl sokat szeretek és Richárdnak igaza volt. Gyenge vagyok ahhoz, hogy nemet mondjak. Mindenki szeretetére és odafigyelésére van szükségem addig, ameddig meg nem kapom egy valakiét. De kiét? Richárdét? Jamesét? Egyikkel sem lehetek együtt. Azt hiszem nincs min gondolkozzak..

Pár perc múlva éjfél, ezért kimentem a kertbe, ahol már nagyban gyülekeztek a többiek és tüzijátékoztak. A tömegben keresni kezdtem egy ismerős arcot de senkit nem találtam. Elfogadtam, hogy szörnyen fogom kezdeni az évemet és még egedül is.. A visszaszámlálás elkezdődött. Jamest láttam meg velem szemben, aki egyenesen felém indult. Amikor elhangzott a nulla a visszaszámlálásban, James megragadta a csípőmet, magához húzott és heves csókolózásba kezdett. Belementem és visszacsókoltam puha meleg ajkait. Átkaroltam a nyakát és még közelebb húztam magamhoz. Mikor befejeztük csak mélyen meredtünk egymás szemébe.

- Csakhogy tudd.. Ez a csók nem jelentett semmit. - azzal letörölte szájáról a nyomainkat és elviharzott. A szívem darabokra hullott. Az alkohol és a széttört kis világom miatt forogni kezdett velem a világ. Próbáltam elmenni a kert egy olyan szegletébe, ahol nincs senki, de alig bírtam a lábaimon állni. Végtagjaim feladták a szolgálatot és összecsuklottak alattam. Valaki azonnal a segítségemre sietett mert nem érkeztem a földre. Erős karjaival felemelt és elindult valamerre. Ájult állapotban voltam, ahhoz sem volt elég erőm, hogy átkaroljam a nyakát. Fogalmam sincs ki volt a megmentőm és mire kideríthettem volna, elnyomott az álom.

Egy ágyban tértem újra magamhoz. Az ágy mellett égett egy kis éjjeli lámpa, ami majdnem bevilágította az egész szobát. A falak kellemes vaj színűek voltak, fa bútorokkal. Észrevettem egy fotelben ülni Ryant és hírtelen csak az jutott eszembe, hogy jaj ne. Ezt ő is észrevette, mivel a szememet forgattam.

- Ennyire nem örülsz nekem? - nevetett fel.

- Ne haragudj, csak hosszú estém volt. - mondtam neki a fejemet fogva.

- Elhiszem. Látom rajtad, hogy meggyötört vagy. Még a hülye is látja. - könyökölt rá a térdére és a szája elé emelte kezét, hogy elfojtson egy mosolyt.

- Min nevetsz? - kérdeztem gúnyosan.

- Inkább kin. - sóhajtott és odalépdelt hozzám. Leült az ágy szélére velem szembe és mélyen belenézett a szemembe - Hajnali négy van, úgy kiütötted magad. Már kezdtem unni magam, még jó, hogy teljesen feltöltött aksival jöttem. - mutatta nevetve a telefonját - Viszont ez alatt a négy óra alatt volt egy látogatód. - felcsillant a szemem - Richárd többször is bejött, reménykedve, hogy ébren talál. Ha gondolod és készen állsz rá, felhívom ide neked. Kint vár a nappaliban. - csak bólintottam egyet, Ryan pedig azonnal felpattant de mielőtt kiment volna nyomott egy puszit a homlokomra. Az ajtóban ismét megállt és vissza nézett - Ez igazi volt, Amy. Egy igazi új évi csók. Teljesen őszintén. - mosolygott rám amitől megkönnyebbülten vissza mosolyogtam.

- És hol marad a tiéd? - kérdeztem halkan.

- Ráér, ha te is készen állsz rá. - bólintott.

- Köszönöm. - suttogtam, majd kiment az ajtón. Vissza feküdtem az ágyba és vártam, hogy megérkezzen Richárd.

Órák teltek el, mire feladtam. Talán már nem akart velem beszélni, vagy csak tudni akarta, hogy élek- e még. Ránéztem az órára, ami még engedélyezte nekem az alvást, ezért megpróbáltam vissza aludni. Könnyen ment ennyi történés után.

Később arra keltem, hogy mellettem besüpped az ágy és egy meleg kéz cirógatja az arcom és söpri arrébb a kósza tincseimet. Csak morogtam egyet, mert nem volt kedvem kinyitni a szememet.

- Ébresztő hercegnő! - suttogta a fülembe - Készen van a reggeli és jó lenne ha ennél. - bár nem láttam, biztos voltam benne, hogy mosolygott. Kinyitottam a szemem, ami egyből Richárdéba meredt - Még így is gyönyörű vagy. - mosolygott rám és ez a kijelentése valamiért megnyugtatott. Felültem az ágyra és megláttam a nagy tálcán lévő reggeliket. A tálcát igazából már nem is láttam a sok kajától.

- Wáow. Ez jó sok. - fintorogtam.

- Lehet, de muszáj enned valamiből. Ezért csináltam mindenből egy kicsit, hogy tudj válogatni.

- Szóval ezért nem jöttél fel.

- Igen ezért. - bólintott és a fülem mögé igazított egy hajszálat.

- Miért vagy velem ilyen kedves? - kérdeztem félve a választól.

- Miért ne lennék? - kérdezte, mintha nem értené mire gondolok és közben bekapott egy kis sütit a tálcáról.

- Mert tudod, hogy érzek. - vontam vállat, majd belenéztem szemeibe.

- Tudod Amy. Nincs okom mérgesnek lenni rád. - sóhajtott fel - Elkövettem azt a hibát, hogy itt hagytalak téged a problémáiddal és persze Jamesnek. - vont vállat - Neked kéne mérgesnek lenned rám.

- Oh hidd el, az is vagyok. - fontam össze karjaimat.

- Tudom. Csak úgy mint a kocsiban amikor haza hoztalak, igaz? - kérdezte és kezét a térdemre téve.

- Nem, Richárd. - ráztam meg lassan a fejem - Ez más. - szomorodtam el.

- Mire gondolsz? - húzta össze szemöldökét.

- Akkor minden más volt. - néztem rá - Minden egyszerűbbnek tűnt. - sóhajtottam. - Csak barátok voltunk némi extrával, és James nem volt a képben. Aztán idejött és mindent felforgatott. Kiderült, hogy a bátyám, aztán az is kiderült, hogy ez hazugság mert az én bátyám már nem él. John, az apám visszatért a képbe és minden napom egy rettegés. Te sosem csókoltál meg úgy, ahogy szerettem volna. - néztem mélyen a szemeibe.

- Okkal Amy. Annyi mindent nem tudsz még. Nem tudod mi történik körülötted, és jobb, ha ez így is marad mindaddig, ameddig ez lehetséges.

- Nem akarok hazugságok között élni.

- Igazsággal jobb? - vonta fel a szemöldökét és nem jött válasz. Nem tudtam, mit válaszoljak, mert igaza volt. Ha nem tudsz róla semmit, akkor az nem fájhat. Ha pedig mindent tudsz az túl sok fájdalommal járhat.

- Elfáradtam, Richárd. - mondtam és hátra dőltem volna, ha hagyta volna.

- No no no. - cuppogott az ajkával - Még egy falatot sem nyeltél le, addig nem mehetsz aludni.

- Nem vagyok éhes. - szenvedtem a gondolattól, hogy ennem kell.

- Ne mondj ilyet. Tudod mennyit szenvedtem, mire ilyen jó reggelit dobtam össze neked? - akadt ki, megjátszva magát.

- Akkor etess meg. - dünnyögtem.

- Mivel? - mosolygott perverzen, mire elvettem tőle a tálcát és az ölembe tettem. Kinéztem egy kis csokis sütit, de ahogy a számhoz emeltem, elment tőle az étvágyam. Erős hányinger, majd öklendezés fogott el, amit Richárd észre is vett és kivette a kezemből a sütit - Inkább nézz valami mást. - mosolygott erőtlenül, mintha félne, hogy semmit nem fogok tudni magamba tuszkolni. Bólintottam egyet és megakadt a szemem a tojáskrémes szendvicsen. Tudom, talán nem ez a legjobb választás másnaposan, de ez volt az egyetlen a tálcán, amiből akár többet is ettem volna. A tálcán csak kettő ilyen szendvics foglalt helyet, így jó ízűen megettem mindet, amit Richárd mosolya kísért.

- Látom ízlik. - mosolygott rám még jobban.

- Igen. Nagyon finom volt, köszönöm. - mosolyogtam vissza rá - De azt hiszem erre kelleni fog egy rágó is. - nevettem fel kínosan.

- Nem kell mindig tökéletesnek lenned. - tette tenyerét az arcomhoz, és a hüvelykujjával simogatott. egyből eszembe jutott, amikor James mondta, hogy a tökéletlenség is lehet tökéletes..