Két bátyám van?!

#58 Pótolhatatlan

Teltek múltak a napok és te köddé váltál. Olyan voltál mint az eső a meleg nyári napon. Az ember várja, de soha nem jön. Ez jó hasonlat. Hisz te sem jöttél soha. Vagy mégis?

Az ebédlőben voltam egyedül, mivel Nancy barátnőm egy csodálatos helyen meresztette a formás kis fenekét. Utáltad, amikor nélküled ment el valahova, mert a saját életednél is jobban féltetted. Ez aranyos volt.

Amikor befejeztem az ebédet - amit mellesleg meg sem kóstoltam, csak széttúrtam a villámmal -, hátra toltam székem, megfogtam a tálcám, és kicsit gyorsabban fordultam meg, mint kellett volna.. A tálcám tartalma mind ráborult Richárdra. A mai menü kifejezetten olyan színeket hordozott magával, mint mondjuk egy jó pörkölt. Richárd hófehér inge szerintem soha többé nem lesz ugyan olyan. Akárcsak a kapcsoltunk.

Mindenki minket bámult és megfagyott körülöttünk a levegő. Richárd várta, hogy megölhessen, a többiek várták, hogy mikor ölnek meg, én pedig vártam, hogy megöljenek. Az ideges fiú megragadta a csuklóm, ezáltal kiesett a tálca a kezemből. Magával rángatott a mosdóba és közben magában dühöngött. Nem tudtam megszólalni, pedig bocsánatot akartam kérni tőle. De a szám résnyire sem nyílt ki. Behúzott a férfi mosdóba, ahol két srác épp végezte volna a dolgát, de Richárd nagyon nagyon szépen megkérte őket, hogy húzzanak ki. Mivel a srácok elsősök lehettek, szinte azonnal el is tűntek. Akkor jöttem rá, hogy egyedül maradtam azzal a sráccal, akit nyakon öntöttem.. A csengő már megszólalt, így nem sok mindenkit lehet látni a folyosókon.

- Én, én sajnálom Richárd.. - dadogtam de ő csak felemelte a mutatóujját, hogy hagyjam abba. Az ingét kezdte el kigombolni és levetette. Beledobta a kukába, majd próbálta kiszedni fekete nadrágjából is a maradékot.

- Máskor figyelhetnél jobban! - mondja unottan, mintha nem érdekelné.

- Mondtam, hogy sajnálom. - magyarázkodtam.

- És szerinted a sajnálatodtól tiszta lesz az ingem? - fordult felém és szinte kérdőre vont a tekintetével.

-Nem. - forgattam a szemeimet.

- Még ne neked álljon feljebb! - egy csúnya nézés után megfordult és a mosdókagylóra támaszkodott.

- Oh de neked állhat feljebb ugye? - csapkodtam és látszott, hogy Richárd mindjárt kitépi a csapot a helyéről a hajával együtt.

- Rám öntötted az ebédedet baszki! - dühöng.

- Igen, rád öntöttem az ebédemet, ezért éhen fogok halni és ezért fizettem ki! Baszki! - üvöltöztem.

- Te jó ég! - nevetett ki - Hogy lehetsz ennyire gyerekes? - nevet kínjában rajtam.

- Az egyetlen gyerekes ember ebben a mosdóban te vagy. - mutattam rá majd kinyitottam volna az ajtót de nem engedte.

- Ha ki mersz menni azon az ajtón esküszöm kitépem a helyéről és utánad hajítom a csappal együtt. - mondta és tátott szájjal fordultam vissza hozzá.

- Te normális vagy? Mi a franc ütött beléd?! - léptem közelebb hozzá.

- Na és te? - lépett közelebb ő is.

- Nem. Nem vagyok normális, hogy beléd szerettem. - ingattam meg a fejem, majd feltéptem az ajtót és becsaptam magam után. Szemeimet a könnyeim marták vérvörösre. Elindultam az osztálytermünk felé, de nem bírtam ki és összeestem a folyosón. Csak sírtam és sírtam, ameddig már nem tudtam.