Két bátyám van?!

#97 Méreg

- Szóval mi a terved? - kérdezte James, miközben sétáltunk hazafelé a parkból.

- Mi az, hogy mi a tervem? - rökönyödtem meg és próbáltam visszatartani a röhögést.

- Mi lesz Ryannel? - nézett rám és rögtön lekerült a vigyor az arcomról.

- Mégis mi lenne? Boldogan élünk ameddig.. Ameddig fent megírták. - győzködésnek hangozhatott, mert Jamest nem sikerült meggyőznöm.

- Amy.. - mosolyodott el - Nem verheted át.

- Nem verem át!

- Két embert szeretsz. Egyet szerelemből, egyet pedig csak szeretetből. Ryannel vagy együtt, mégis ő az, akit csak szeretetből szeretsz. - állt meg mellettem és keresztbe fonta nagy karjait.

- Honnan tudod, hogy együtt vagyunk? - néztem az égre.

- A gyűrűből amit hordasz. - Egy Jamesnek. Sőt. Mindenben igaza volt.

- Nézd. - adtam meg magam - Richárd az, akit szerintem mindig is szeretni fogok. - ingattam a fejemet. - Akit sosem fogok elfelejteni.. - suttogtam, miközben belegondoltam minden egyes közös percünkbe. - De ez már a múlt. - néztem rá magabiztosan. - Richárd se tiszteletet se odafigyelést nem szánt nekem az életéből. Ami azt illeti ő volt az, aki a legjobban bántott.

- John után.

- Nem James. - néztem rá. - Lehet, hogy John a kórházba küldött és 2-3 hónapig azon voltam, hogy teljesen felépüljek, de ez közel sem volt annyira fájdalmas, mint amit Richárd okozott.

Jamest megleptem a válaszommal és azt hiszem kezdte összerakni a képet. Richárd egész kicsi korom óta az életem része, és mindig mellettem volt. A bátyámként tekintettem, aki úgy óvott a széltől is, mint egy apa. Az más kérdés, hogy a saját javára, de úgy foglalkozott velem, mintha csak is az övé lennék és én ettől biztonságban éreztem magam. Persze idővel rájöttem, hogy a kapcsolatunk mérgező, de addigra már túl késő volt. Olyan lettem mint egy drogos vagy egy alkoholista. Teljesen függő lettem arra, amit Richárd nyújtott akkor, amikor vele voltam.

- A lényeg az, hogy Richárd iránt azért lesznek örökre érzelmeim, mert vele nőttem fel és miatta éltem át a legfájdalmasabb időszakaimat. A fájdalom miatt szeretem. - nyeltem nagyot - De Ryan az, akivel le szeretném élni az életem hátralévő részét. - bólintottam.

Azt hiszem Jamest időközben sikerült meggyőznöm és elfogadta az érzéseimet, így már nem kérdezősködött róluk. A téma egyébként teljesen leszívta az energiámat és csak haza szerettem volna menni Ryanhez, hogy megölelhessem és a nyakába fúrhassam a fejemet.

A kertben levettem Hope pórázát, majd bementünk az ajtón. Fáradt voltam ezért csak hanyagul leejtettem az egyik kis kosárkába a nyakörvet. Mikor megláttam Ryant, azonnal felébredtem.

- Hát te? - örültem meg neki és a nyakába ugrottam egy gyors ölelésre.

- Siettem haza amint tudtam, hogy veled tölthessem a nap hátralevő részét. - mosolygott rám és egy csókot nyomott a homlokomra. Mikor elváltak az ajkai a bőrömtől, mégjobban felnéztem rá, hogy az ajkaimat az övére tapaszthassam. A gyengéd csókcsatánkat az ajtón való hangos dörömbölése zavarta meg. Ryan felnyögött egyet és ment ajtót nyitni. Az ajtón két nem várt vendég toppant be. Ryan anyja és az én apám, John.

A kanapén ülve vártuk Ryannel a magyarázatot arra, hogy mégis mit keresnek a házunkban, azon kívül, hogy beengedtük őket.

- Gondolom felmerült bennetek, hogy mit keresünk itt. - szólalt meg elsőnek Ryan anyja, mire Ryan biccentett egyet.