Két bátyám van?!

#60 Maradj!

Napokat sírtam át miattad. Nem jöttél oda hozzám, és én sem mentem oda hozzád. Úgy tettünk, mintha nem is ismernénk egymást. Ezt mindenki elhitte. Mindenki elhitte, hogy vége van mindennek és megszakítottunk minden kapcsolatot egymással. De amikor elmentünk egymás mellett éreztük. A testünk könyörgött egy utolsó érintésért. A szívünk egy utolsó ölelésért. Az ajkunk pedig egy utolsó csókért. Amikor elhaladtunk egymás mellett egyszerre érintett meg minket a vihar és a nyugalom.

Elakartam hinni, hogy te is ugyan azt érzed, amit én. De nem viselkedtél úgy cseppet sem. Átnéztél rajtam, ami nem volt nehéz a 158 centimmel.. Minden lányra ránéztél, csak rám nem. Nem tudtam, hogy azért, mert annyira szégyellnéd magad a történtek miatt, vagy mert ennyire nem érdekelt. Próbáltam tovább lépni rajtad. Igazán próbáltam.

Annyi érzelem kavargott bennem és megannyi kérdés, amit nem tehettem fel. De vajon ha lett volna rá esélyem feltettem volna őket? Lehet, hogy annyira féltem volna a választól, hogy inkább minden kérdésemet magamban tartom, hogy megvédjem magam a fájdalmas igazságtól. Hagytam volna, hogy teljesen szétmarjon belülről az a fájdalom, amit te okoztál nekem minden egyes nap azzal, hogy egy senki lettem a számodra. Egy idegen. De lehet, hogy még ennél is kevesebb.. És hogy mi a legviccesebb? Hogy fogalmam sincs mivel érdemeltem ezt ki.

Egyre több nap telt el és egyre kevesebbet gondoltam rád. Egyre kevesebbszer fájt látni téged a folyosón, miközben édesen mosolyogsz. Kevésbé hiányzott az érintésed a bőrömről. Az ajkaid az ajkaimról. Már nem sírtam át annyi éjszakát és már nem vártam, hogy online legyél Messengeren. Már nem vártam tőled semmit. Az egyetlen dolog amit vártam, az a felejtés volt. Hogy teljesen kitöröljelek a fejemből és az emlékezetemből. De ez lehetetlen igaz? Mert gondoskodtál róla, hogy sose felejtselek el. Sose felejtsem el az érintésed, ami annyi fájdalmat hagyott a törékeny testemen..

Az iskolánk egy híres rendezvényt szervezett a diákoknak, megannyi programokkal és nyereményekkel. Bármelyik terembe mehettél, hogy megnyerj egy versenyt és ez által pontokat kaphass, amit beválthattál valamire a büfénél, vagy talált tárgyak osztályán. Kifejezetten erre a célra gyűjtöttek össze a diákok olyan holmikat, amikre már nincs szükségük. Akár szép gesztus vagy egy jó buli is lehet belőle. Általában imádják ezeket a napokat a diákok, de engem valahogy sosem izgattak. Sosem tudtam mit kezdjek magammal, és mivel jó idő szokott lenni, mindig kint ültem az udvaron egy padon. Általában olvastam egy számomra izgalmas könyvet, vagy épp csak elfeküdtem a padon és zenét hallgattam, miközben néztem az eget. Most sem volt ez másképp.

Kimentem az udvarra és elsétáltam a kedvenc padomig. Kisajátítottam magamnak az egészet és elfogyasztottam rajta a reggelimet, amit anya csomagolt. Anya jó dolgokat csinált a konyhában. Lehet én is ott készültem?.. Csak viccelek. Engem biztos valahol nagyon messze csinálhattak, mert ilyen elcseszett embert még nem hordott senki a szíve alatt. Lefeküdtem a padra és néztem az eget. Néztem, hogyan haladnak el felettem a felhők és elképzeltem, hogy milyen lehet oda fent járni. Legszívesebben csak ráülnék az egyikre, és hagynám hadd vigyen jó messzire. Érezném, ahogy éget a nap és hallanám a sok szitkozódást amit a napozó emberek ordibálnak, mert eltakartam a napot. Annyi hülyeségre gondoltam csak azért, hogy ne kelljen egy hülyére gondolnom. Szerintetek ment? Dehogy is. Igen, azt mondtam, hogy egyre kevesebbet járnak rajta a gondolataim, és ez igaz is. De még mindig vannak mély pontjaim. Hogy tud valaki ekkora hatást gyakorolni a másikra? Hogyan képes ennyire semmibe venni és figyelmen kívül hagyni másik érzéseit? Annyi düh szorult belém, hogy már fájt. Fojtogatott és ettől még idegesebb lettem. Törni és zúzni lett volna kedvem. Szétverni Richárd fejét, eltörni rajta egy több milliót érő vázát, hozzá vágni több ezer paradicsomot és tojást. Hozzá vágni olyan szavakat, amivel egy kést döfnék a szívébe és beletipornék minden érzelmébe. Addig püfölném a tökéletes mellkasát, ameddig el nem fáradok. Ameddig ki nem zokogtam magam. Ameddig nem húz magához s nem nyugtat meg..