Két bátyám van?!

#91 Kövesd el!

Másnap reggel Ryan elment kávéért a sarki kávézóba, ameddig én reggelit készítettem. Nem gondolkoztam azon, hogy mi menne a kávéhoz, mert mi mindig külön ittuk a reggelitől, így szabadon engedhettem a fantáziámat. Toastot csináltam, amit teli pakoltam rántottával és baconnal. Isteni illatok árasztották el a házat és alig vártam, hogy Ryan megérkezzen és hangot adjon a tetszésének. Bár csak pár napot éltünk együtt, úgy viselkedünk mint a házasok, csak veszekedések és szerelmi élet nélkül. Viccesnek tartom ezt a szituációt és valahol nagyon élvezem, mert szeretek Ryan közelében lenni.

Ajtó nyitódásra lettem figyelmes és gyorsan megpördültem, hogy láthassam Ryan arcát amikor megcsapják az illatok. Csakhogy nem Ryan jött be az ajtón..

- Oh. - hökkent hátra Ryan anyja.

- Én is ezt mondom. - mondtam unottan.

- Hol van a fiam?

- Elment kávéért. - bólintottam.

- Az nem a te dolgod lenne? - mutatott végig rajtam.

- Én reggelit csináltam.. - ezt a nőt úgy hajítanám ki az ablakon mint a huzat.

- Ezt? - mutatott undorodva a toastokra, majd elvett egyet a tányérról és beleharapott.

- Igen azt, de nem magának. - sziszegtem.

- Nem rossz. - vont vállat és visszahajította Ryan tányérjára - De lehetne ennél sokkal jobb is. A fiam jobbat érdemel ennél a kotyvaléknál. - mutatott körbe az asztalon.

- Az enyémet legalább megeszi. - mosolyogtam rá arra utalva, hogy Ryan utálta az anyja főztjét. Ezt a beszólásomat egy szúrós pillantással díjazta.

- Mikor ér vissza? - kérdezte türelmetlenül.

- Hamarosan. De ha nincs időd megvárni azt is tökéletesen megértem. - mosolyogtam rá gúnyosan.

- Mikor fogsz fizetni a lakásért? - folytatta a csatát és ezzel a kérdéssel nyert is, ugyanis nem tudtam ere választ adni. Nem tudok beszállni az anyagiakba, hiszen suliba járok és bár itt a nyár de utána újra abba kellene hagynom. A következő évben érettségire kell készüljek és mindenki tudja milyen nehéz év is az. Viszont nagyon elszégyelltem magam, amiért ingyen élek Ryannél és az ujjamat sem mozdítom.

- Semmikor, ugyanis ha fizetne se fogadnám el tőle. - jött be Ryan és a kezében egy egy papírpoharat tartott, amiben a reggeli kávénk volt.

- Annyira hülye vagy fiam, hogy az már fáj. - fogta a fejét a hívatlan vendégünk.

- Akkor minek jöttél? - tette le a poharakat az asztalra és mellém állt. Közelsége valahol megnyugtatott, valahol pedig idegessé tett.

- Nem fogom hagyni, hogy ingyen élősködjön itt. - akadt ki.

- Akkor minden nap itt fogsz élősködni rajtunk? - karolta át a vállamat Ryan és közelebb húzott magához.

- Egyszer csak megunjátok. - vont vállat.

- Áh. Majd neked is hozok kávét. - mosolygott Ryan és a kávékra mutatott, mire a anyja teljesen kiakadt a fián és jobbnak látta, ha elhagyja a házat.

- Kifizethetném, nem lenne nagy gon..

- Ne. - vágott közbe - Nem hagyom, hogy fizess. - csókolt a hajamba. - Örülök, hogy itt vagy és hogy férfinak érezhetem magam melletted. - nevetett fel kínosan. - Olyan ez mint egy házasság nem? - kérdezte és leült az asztalhoz.

- De.. - mondtam szomorúan, de neki nem tűnt fel. A napokban egyre több mindent kezdtem érezni ez iránt a fiú iránt, valami mégis meggátold. Nem érzek úgy mint Richárdnál. Nem táplálok olyan intenzív érzéseket iránta, mégis kezdek teljesen belehabarodni.

Miután megreggeliztünk Ryan ragaszkodott ahhoz, hogy menjünk el valamerre és ne üljünk itthon. Egész út alatt próbáltam kiszedni belőle, hogy mégis hová megyünk, de nem mondta el. A végén nem is kellett, hiszen ismerős volt a környék.

- Azt hittem vidámabb elfoglaltságot találtál. - szálltam ki a kocsiból.

- Csak bízz bennem. - mondta és elindult a kapu felé. Gyorsan utána siettem és mögötte szedtem az apró lábaimat.

- Miért jöttünk ide? - kérdeztem, mikor megálltunk Vic sírjánál.

- Tudod. Vic nagyon sokat jelentett nekem és tudom, hogy neked is. - nézte a sírkövet, míg én az arcát fürkésztem. - Ezért kellett a néma beleeggyezése abba, hogy szerethesselek. - nézett rám, mire leesett az állam. - Nem tudom, hogy szabad -e vagy sem.. De talán már nem is annyira érdekel. - vont vállat és felém fordult én pedig automatikusan követtem. - Ami érdekel az egy személy, méghozzá te. És tudni akarom, hogy hogyan érzel. - söpört ki egy tincset az ijedt arcomból.

- Én. Nem is tudom. - habogtam össze vissza.

- Amy?

- Igen?

- Lehet, hogy most elkövetem életem legnagyobb hibáját. - hajolt közelebb és a tenyerébe fogta az arcom. - Állíts meg ha nem akarod, hogy elkövessem.

- Nem foglak megállítani. Azt akarom, hogy elkövesd - suttogtam az ajkaira és alig vártam, hogy az enyémen érezhessem.

Sosem gondoltam, hogy csókolózni fogok vele, azt meg főleg nem gondoltam volna, hogy a temetőben Vic sírjánál. De végül is.. Az a csók engem is odaküldött.

Sziasztok srácook! 💕

Tudom, hogy ezért a részért ezer évet kellett várnotok és nagyon sajnálom, de ez volt életem legnagyobb írói blokkja. Az egyik dolog ami megakadályozott az írásban, az az volt, hogy a terv szerint haladjak -e vagy sem. Arra jutottam, hogy nem a terv szerint fogom befejezni a könyvet, ami azzal is jár, hogy hamarosan a végéhez érünk, de legalább boldog befejezést kap ez a kis könyv.

Ma elértük a 100K -t amiért külön köszönetet szeretnék mondani nektek! Hihetetlen érzés, hogy elértük ezt a számot. Köszönöm, hogy vagytok nekem imádlak titekeet!!💖☀