Két bátyám van?!

#35 Újra

Pár órával később lementünk a földszintre a nappaliba. A tegnapi nap folyamán bulizó emberek lepték el a földet. Próbáltam senkire sem rálépni, miközben Richárddal kimentünk a kertbe. Mindketten rágyújtottunk és leültünk egy hintaágyra ami üresen állt a kert egyik sarkában. Hideg volt és az éjjel egész végig havazhatott. Miközben szívtam a gyilkos eszközt, azon gondolkoztam, hogy mit kellene tennem.

- Nincs jó választás, Amy. - mondta és kezdtem elhinni, hogy kutakodik a gondolataimban.

- Te miért ne lennél jó? - néztem rá.

- Nem vagyok kiszámítható. Túl sokszor bántottalak én már ahhoz, hogy bízz bennem. - pöckölte le a cigijéről a hamut.

- De én tudnék. - suttogtam.

- De én nem magamban. - suttogta vissza erőtlenül. Felvont szemöldökkel meredtem rá.

- Ezt mégis hogy érted?

- Nem hiszem, hogy jó tudnék lenni.

- Még miattam sem? - kérdeztem könnyek között, elcsukló hangon.

- Még miattad sem. - hajtotta le a fejét.

Felálltam a hintaágyról és elindultam volna, ha Richárd nem húz vissza.

- Kérlek. Tudod, hogy szeretlek! - mondta könnyes szemekkel.

- Tényleg? - folytak végig az arcomon a könnyek - Tényleg szeretsz? Akkor mégis miért nem tudsz miattam változtatni? - zokogtam.

- Ez bonyolult.. - hajtotta le a fejét.

- Persze. - nevettem fel fájdalmasan, majd kitéptem a karom a kezéből és befutottam a házba. Nem jött utánam, legalábbis nem hallottam. Bementem az egyik fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Be akartam ülni a kádba, de sajnos már foglalt volt. Nancy drága csücsült benne teljesen kiütve.

- Ribanc. - suttogtam, majd odamentem a csaphoz és megmostam az arcom. A fogkefék között megpillantottam egy alkoholos filcet és rögtön egy remek ötlet jutott eszembe. Odamentem Nancyhez és teli firkáltam az arcát és az egész testét. Rajzoltam és gyönyörű dolgokat írtam rá.

- Csodásan nézel ki Nanc. Így már biztos találsz magadnak valakit. - beszéltem magamban, hiszen tudtam, hogy nem hallhat engem. Mi annyira jó abban, ha annyira lerészegedsz, hogy nem is emlékszel rá. Mi a fene jó abban? Sosem értettem és szerintem nem is fogom..

Az ajtón dörömbölt valaki és mivel gondoltam, hogy Richárd az, ezért kinyitottam neki az ajtót.

- Mit akarsz Richárd? - forgattam a szemeimet.

- Nem tudom ki a szar az a Richárd, én csak hányni jöttem. - lökött arrébb egy csaj aki a hasát fogta. Odament a kádhoz, letérdelt és mindent kiadott magából, ami nem oda való volt. Az elején szólni akartam, hogy az nem jó ötlet, de szerintem jól döntöttem, hogy nem szóltam.

Fogalmam sincs, hol vagyok és hogy merre kellene mennem. Richárddal nem akarok beszélni, James valószínüleg szóba sem áll velem. Azt hiszem örökre itt ragadtam.. A telefonomban néztem meg, hogy merre is kéne haza jutnom és miután kezdtem rájönni, hogy a világ végén vagyok, úgy gondoltam ideje lenne elindulni. Már vagy fél órája sétáltam és kezdtem érezni, hogy abban a két szendvicsben nem sok energia volt, illetve ha volt, már elhasználtam.. A magas sarkú cipőmet a kezemben vittem és annyira gyengének éreztem magam, hogy még azt is majdnem elejtettem. Mellettem egy piros színű autó állt meg és mikor lehúzta a vezetője az ablakot, akkor pillanthattam meg, hogy a kormány mögött Richárd ül.

- Ha így haladsz reggelre sem érsz haza. Gyere szállj be, haza viszlek. Fáradtnak tűnsz. - mosolygott erőtlenül.

- Nincs az az isten amiért én beszállnék a kocsidba. - mondtam flegmán, rá sem nézve.