Két bátyám van?!

#41 Menj el

Amy szemszöge:

Arra ébredtem fel, hogy megállt alattunk a kocsi. Már kezdett sötétedni odakint és a hideg is átjárta a testem. Mire feleszméltem, már kint álltam Jamessel a járdán.

- Gyere menjünk be, nehogy megfázz. - karolt át, majd gyorsan kinyitotta előttem az ajtót. A házban sötét volt és nem túl meleg, de sokkal jobb idő volt mint odakint - Menj fel a szobádba, addig csinálok teát. - mondta kedvesen és bezárta a bejárati ajtót. Annyira fáradt voltam, hogy a testem semerre se mozdult és még el is bambultam. Csak néztem ki a fejemből pislogás nélkül.

- Jól vagy? - ölelt át hátulról, mire kirázott a hideg. Lassan szembefordultam vele és könnyes szemekkel meredtem rá.

- Azt akarom, hogy elmenj. - néztem a mellkasára, mert a szemébe nézni képtelen voltam.

- Micsoda? - érte sokként a válaszom. Kicsit eltolt magától, hogy jobban lásson. Próbált a szemembe nézni, de nem néztem rá.

- Nem lehetünk együtt. - néztem végül a szemeibe - De mindig bántani fogsz. - folyt végig egy könnycsepp az arcomon, majd követte a többi - Minden mondatodban benne lesz a gúny és a féltékenység. Mindig felfogod hozni, hogy megkapnék mindent, ha veled lennék, de nem hagyod. És engem hibáztatsz ezért. - nem válaszolt - Nem akarom többé, hogy fájjon. - néztem le a padlóra. James egy hangot sem adott ki. Ránéztem és csak a fájdalmat lehetett leolvasni az arcáról. Hátrébb léptem és elindultam volna, ha hírtelen nem fordít vissza magához.

- Ha kimondod, hogy nem szeretsz, elmegyek. - mondta a szememben idegesen. Válaszra nyitottam a számat, de hang nem jött ki rajta. Szemeiről lenéztem a mellkasára és kimondtam.

- Már nem szeretlek. - mondtam remegő és alig hallható hangon.

- A szemembe, Amy. - állt egyik lábáról a másikra. Felnéztem gyönyörű szemeibe, amikben aggodalmat véltem felfedezni. Minden fájdalma és bosszúsága kiült az arcára, és csak megakartam simítani az arcát és azt mondani neki, hogy nincs semmi baj, itt vagyok és megcsókolni dús ajkait. De túl sokat bántott ezekhez. Nem tudok mellette lenni, ha minden mozdulatával és szavával el akar lökni magától.

- Nem. Nem tudom kimondani. - dadogtam és próbáltam visszafolyatni a könnyeimet.

- Akkor nem megyek sehová. - simított végig az arcomon, ezzel letörölve az összes könnyem. Behunytam a szemem mert jó érzés volt az arcomon érezni meleg ujjait. Éreztem, ahogy közelebb lép hozzám és odahajol az arcomhoz, majd puha ajkait az enyémre tapassza. Viszonozom a lassú és szenvedélyes csókot, ami egyben annyira fájdalmas és szívszaggató is egyben. Gyengéden emelt fel, mire köré fontam a lábaimat, hogy tartsam magam. Felvitt az emeletre és bevitt a szobámba. Óvatosan letett az ágyra és felkapcsolta a kis égőimet, amik az ágy felett sárgás fényt szórnak szét. Csak csókolóztunk, de minden egyes csóknál kezdtem elfelejteni, hogy miért is akartam, hogy elmenjen..

Reggel a karjai között ébredtem. James álomba simogatott és be kell vallanom, ennél jobb érzés nincs a világon. Tudom, hogy nem lehet belőle semmi, mert el kell játszania a báty szerepet, de akkor sem bírtam ki ezek nélkül.

- Min gondolkozol ennyire? - könyökölt fölém James mosolyogva.

- Ugye tudod, hogy ezt nem csinálhatjuk. - néztem rá komolyan.

- Tudom. - hervadt le a mosoly az arcáról.

- Szeretném ha maradnál. De csak úgy, mint a bátyám. - ahogy kimondtam meg is bántam, de tudom, hogy ez volt a helyes döntés. James megértően bólogatott.

- Igyekezni fogok. De Amy. Megtennél nekem valamit? - kérdezte, és még jobban fölém hajolt.

- Mond. - fordultam felé.