Bullyball

1.

[Jeon Jungkook POV]
6 hónapja költöztünk Seoulba, apa munkája miatt. Ennek én hihetetlenül örültem, mert évek óta szerettem volna a Seoul-i kosárakadémiára járni. Busanban játszottam már egy évet, de ott közel sem volt ilyen szintű az oktatás. Igaz, hogy ez suliváltással járt, meg minden, de semmi sem tudta elvenni a kedvemet a költözéstől. 17 éves vagyok, a bátyám, Jin pedig 20, de szerencsére még velünk lakik. Sokat veszekszünk, mégis néha nem tudom, mit kezdenék nélküle. De elég is volt a bemutatkozásból. Kezdjük a nappal, amivel a történetem indul.
-Majd mesélj, hogy milyen volt.-veregetett vállon az egyik új haverom, Taehyung a suliból kifelé menet az első edzésem napján. Az új osztályom nagyon jól fogadott szerencsére. Kb. mindenkivel elvagyok.
-Helyes fiúkat kívánok.-nevetett fel a másik barátom, Jimin. Ja, igen, a szexualitásom. Én, nos...a férfiakat szeretem, de igazából erről nem szeretek beszélni. Sokat szenvedtem már miatta. Itt Seoulban csak ők tudják a családomon kívül.
-Köszi, srácok.-vigyorogtam.-Már alig várom az estét.
Ezzel elindultam hazafelé. Rengeteget kutakodtunk már, mire megtaláltuk, hogy melyik kosárcsapatba tudnék bekerülni. Az akadémia U18 B-jébe kerültem végül, amit kicsit sem bántam, hiszen egyből az A-ba ugrani nagy lépés lett volna. Meg oda amúgy is nálam sokkal profibbak járnak.
-Megjöttem!-jelentettem be a lakásunkba érve. Farkaséhes voltam, és a konyhából mennyei illatok szálltak. Ez csak Jin lehetett.
-Szia Hyung!-köszöntem neki a konyhaajtóból.
-Ó, nem is hallottam, hogy megérkeztél, Kook. Izgatott vagy már?-kérdezte, miközben kiszedett nekem egy tányér gőzölgő kaját. Áldom az eget, hogy tud főzni.
-Nagyon.-mosolyogtam, majd lehuppantam a legközelebbi székre.-6-kor kezdődik az edzés.-mondtam neki.
Beszélgettünk, miközben letepertem az ebédemet. Ezután sajnos házit kellett csinálnom, de most még az is inspirált, csak hogy végre délután legyen már. A tanulnivaló után leültem filmet nézni, majd a kertben dobtam párat a házi kosárpalánknál. Aztán csengettek.
-Jó napot!-nyitottam ki a kaput a középkorú férfinak, aki egy nagy dobozzal érkezett a kezében. Végre! Kicsit korábbra terveztem az új cipőm érkezését, de legalább ideért. Átvettem a csomagomat, majd kifizettem az összeget és visszamentem a házba. Sötétzöld, vászon Nike, váltakozó árnyalatokkal. Fantasztikusan nézett ki élőben is. Beletettem a sporttáskámba, majd hozzácsomagoltam a fekete, nevemmel ellátott mezemet. Végre 5-öt ütött az óra.
-Lépek, Jin!-kaptam fel a kulcsomat, és vidáman indultam az ajtóhoz.
-Vigyázz magadra! Anya megy érted fél 8-ra.
-Tudom.-válaszoltam, ezzel elhagyva a lakásunkat.

Egy óriási és nagyon szép épületbe kellett mennem, amit tele volt tornatermekkel. Ahogy beléptem, egyből meghallottam a rengeteg cipőcsoszogást, futáshangot, labdapattogást, edzői ordibálást. Kellemes melegség lepte el a testem. A porta felé vettem az irányt.
-Jó estét! Meg tudná mondani, hol edz a kosárakadémia U18 B csapata?-kérdeztem az ott ülő nőtől.
-1. emelet, 24-es terem.-mormogta.
-Köszönöm.-hagytam el a helyet. A teremhez tartozó hatalmas öltözőn is elcsodálkoztam. Odabentről beszéd és nevetés hallatszott. Nagy levegővétellel lenyomtam a kilincset. Megfagyott a levegő.
-Öhhm...-sziasztok.-néztem szét általánosságban.
-Te ki vagy? Ide idegeneknek nem lehet belépni.-sétált felém köszönés nélkül egy számomra kicsit sem szimpatikus srác. Barna haja oldalra fésülten lógott -a koreai kultúrátúl eltérően -, közepes méretű volt  és nagyon izmos. Sütött róla a nagyképűség.
-Én...ide fogok járni.-jelentettem be.
-Egy ilyen szerencsétlen?-horkantott fel.-Nézzetek már rá!-a legtöbben felnevettek, mire lehajtottam a fejem. Valahogy nem ilyennek képzeltem a belépésemet.
-Yungmin, már megint nem tudod befogni a szádat?-jött ki a - feltehetőleg- mosdóból egy magas, mély hangú fiú. Férfias vonásai tökéletesen mutatkoztak az arcán Elsőre azt hittem volna, hogy legalább 25 éves. Dús, fekete haja kócosan, szinte teljesen takarta a szemét.
-Hagyjad már magad, Jinki. Gyerünk, vedd csak a szárnyaid alá a kis újoncot!-vigyorgott gúnyosan, a hallottak alapján Yungmin.
-Ne haragudj.-tolt ki a vállamnál fogva a zuhanyzókhoz a normálisnak tűnő srác.-Mindig ilyen volt, és mindig ilyen lesz. Csukd be a füled. Van egy kisebb harleme, mint látod, de velük sem kell foglalkozni. Yungmint már rég ki kellett volna rakni a csapatból, csak erre nem lehet rávenni az edzőt, mert szerinte nem a csapat a fontos, hanem a játék. Ő pedig sajnos túl jól játszik. Lee Jinki vagyok, a csapatkapitány.-nyújtotta felém a kezét. Jól esett, hogy valaki legalább látszólag örült nekem.
-Jeon Jungkook.-szorítottam meg azt.-Köszi.
-Szólj, ha van valami. De ne az edzőnek, nekem. Őt nem fogja érdekelni.-rázta meg a fejét.
-Oké.-vágtam rá. Még váltottunk pár szót, aztán visszamentünk az öltözőbe.
-Na, kipletyiztetek?-változtatta el a hangját nyávogósra az a bunkó. Egyikünk sem válaszolt, csak elkezdtem átvenni a ruháimat, de Yungmin nem hagyta abba a szívózást. Nagyon rosszul esett minden szava. Eldöntöttem, hogy azt az edzést kibírom, aztán pedig sosem jövök többet. Az mentett meg, mikor a csapat elkezdett beszállingózni a terembe, majd az edző megjelent, és tömören közölte a többiekkel, hogy innentől a csapat része vagyok. Ezt egy fújogás követte, amiért viszont csak egy szigorú pillantás járt a hülye csapattársaimnak. Kicsit még beszélt, miközben a padon ültünk. Már épp kezdődött volna a melegítés, de egyszercsak kinyílt az ajtó...nekem pedig elakadt a lélegzetem. Egy tejfelszőke, izmos, de nálam alacsonyabb srác lépett be a terembe. Tűzpiros atlétát és fekete nadrágot viselt, fekete és szürke színekben váltakozó Jordan cipővel. A jobb alkarján sárkányt ábrázoló tetoválás húzódott végig. Lerakta az üveg vizét a többi közé, és unottan felénk sétált. Iszonyatosan szexi volt.
-Yoongi! Esetleg egy bocs, hogy késtem, vagy hasonló?-fonta a karjait keresztbe az edzőnk sóhajtva.
-Bocs, hogy késtem.-ismételte meg a szavait a fiú, majd leült közénk.