Bullyball

15.

-Te meg mit csinálsz?-nézett rám felvont szemöldökkel. A kezeiben két tányért fogott, mind a kettőn telecsöpögtetett, óriási szelet kenyerek voltak zöldségekkel. Úristen! Hozott nekem vacsorát?
-Én...én csak...ne haragudj. Meg...láttam ezt a képet.-mutattam felé az általam szorongatott darabot.
Közelebb lépett, bár a szomorú pillantásából szerintem egyből tudta, hogy mit tartok a kezemben. Az arca eltorzult, a szemembe nézett.
-Minek kutakodsz a dolgaim között?-vetett rám szigorú pillantást. Mi van? Ne! Csak Yoongival ne vesszek össze!
-Bo...bocsánat...csak...-remegett meg a hangom, és nyeltem egyet.
-Nehogy komolyan vedd már.-bökött oldalba játékosan. Tágra nyíltak a szemeim, majd megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Hála az égnek! A tekintete a fényképre vándorolt. Sokáig bámulta azt, aztán hirtelen elfordult és ökölbe szorította a tenyereit. Azt hiszem, igyekezett visszatartani a könnyeit, amit nem bántam, hiszen ha akkor Yoongit sírni látom, azt teljesen betette volna a kertkaput aznapra. Kis idő múlva megszólalt.
-Erről még nem tudok beszélni. Eszünk?-mutatott a házhoz érkezett kajámra, ezzel témát váltva. Megértettem. A gyomrom már korgott, mellesleg nagyon jól esett ez a gesztus tőle. Egy pillanatra átjárt a kellemes érzés. Rohadjon meg Yungmin, ha ennyire idióta. Nem a természetemhez illő gondolat, de szívből utáltam. Nekiláttunk felfalni a műanyag tál tartalmát. Már nem folytak a könnyeim, csak a szemeim égtek és a fejem fájt a folyamatos zokogástól. Semmi másra nem vártam, csak az alvásra. Eszembe jutott, hogy mivel kicsit megnyugodtam, Jin és Jinki is megérdemelnének egy telefont, úgyhogy beszéltem először a bátyámmal evés után. Megnyugtatott, hogy otthon minden rendben, meg hogy ha visszajöttünk, akkor szétveri Yungmint. Igazán reméltem, hogy így fog történni. Ezután a csapatkapitányunk következett.
-Kihangosíthatom Jinkit?-fordultam szobatársam felé.
-Aha.-egyezett bele, majd mellém mászott az ágyra. A közelségétől végigfutott a hideg a hátamon.
-Ó, sziasztok!-nyomta be a videochatet a sérültünk. Kicsit hezitáltam, hogy engedjem-e, mert a felpuffadt arcom meg a kisírt szemeim látványát senkinek sem kívántam. Ránéztem a kiszemeltemre, aki erre apró bólintással reagált. Rákattintottam a kamerát ábrázoló ikonra.
-Jaj, Kook, annyira sajnálom.-vett egy nagy levegőt Jinki, ahogy megpillantott.-Nem így terveztem.
-Tudom.-motyogtam. -Nem baj.
-Ha ott lennék, a mankómmal ütném agyon.-mosolyodott el keserűen, mire én is ezt tettem.-De sajnos még két hetes fekvőgipszem lesz, ha kiszabadulok innen. Pedig már most megőrülök.
Megígértük neki, hogy hétfőn délután együtt megyünk be hozzá a kórházba. Ennek a tervnek már csak a gondolatára is izgalomba jöttem rossz kedvem ellenére, hiszen számomra igen nagy dolog a Yoongival töltött idő. Még ha eddig nem is nagyon történt semmi köztünk.
-Hogy telik az este? Suga, nem vagy a többiekkel?-folytatta Jinki. Cukor? Hát ez meg milyen elnevezés? Kíváncsi voltam, de ezt nem említettem meg. Gondoltam, majd egyszer csak megtudom, miért hívta így Yoongit.
-Nem.-felelte az említett szűkszavúan. Ezután hosszas csönd következett, ami először úgy gondoltam, hogy a téma kifogyásának volt köszönhető, viszont néhány perc múlva észrevettem, hogy ezek ketten a szemükkel kommunikálnak valamiről, amit én nem érthetek.
-Hé, ez nem ér!-csattantam fel kisfiúsan.-Avassatok be a beszélgetésbe!
Felnevettek.
-Kicsi Kookshi kíváncsi.-vigyorgott csapatkapitányunk, mire kiszemeltem is így tett. Csodás látvány volt. Többet akartam ilyet látni, de úgy vettem észre, hogy ez csakis a barátja közelében történik meg nagy részben. Igaz nem mondták el, hogy miről társalogtak fejben, de ezután még sokáig szórakoztattuk egymást. Őszintén sikerült jobb hangulatba hozniuk, amiért mindkettőjüknek nagyon hálás voltam. A vonal másik végén sajnos lámpaoltás következett, mert a kórteremben egy idős bácsi csak csendben és sötétben tudott aludni, így le kellett tennünk a telefont. Elköszöntünk, biztosítottuk, hogy holnap hívjuk, majd először Yoongi, aztán én mentünk el zuhanyozni. Végignéztem rajta, mikor felváltottuk egymást. Laza ruha, mosott haj. Ismét tökéletes. Azonban valamit kiszúrtam, amit nagyon nem akartam látni. A jól megszokott csuklószorítót levette a kezéről, gondolom, a fürdés miatt. Viszont nem gondoltam volna, hogy a kis anyagdarabbal megannyi mély, félig-meddig begyógyult vágásnyomot takar. Kirázott a hideg. Eddig elítéltem az ilyet, mert sokan már csak azért csinálják, hogy felhívják magukra a figyelmet, de az aznap felfedezettek alapján volt nyomós oka a depresszióra. Szegény. Megfogott ez a látvány, de mielőtt túl sokáig bámultam volna,  inkább elfoglaltam a fürdőszobát. Mikor kiléptem, épp zenét hallgatott. Érkezesemre összecsukta a fejhallgatóját, majd az éjjeli szekrényre helyezte azt.
-Álmos vagy?-kérdezte.
-Igen.
-Jó, mert én is.-állt fel, majd lekapcsolta a villanyt.-Aludjunk. Jó éjt.-intézte el ennyivel.
-Neked is.-válaszoltam, majd bebújtam a takaró alá. Yoongi 10 perc múlva már egyenletesen szuszogott, résnyire nyitott szájjal. Fél órája még alig tudtam nyitva tartani a szemem, de annyira szép volt a kilátásom, hogy  már sehogy sem tudtam lecsukni őket. Megállás nélkül gyönyörködtem benne, aztán másfelé terelődtek a gondolataim. Fejemben a nyelvem bejutott az ajkai közé, mire felébredt, és viszonozta a csókot. Erre valójában rándultam egyet. Tovább folytattam az elmélkedést. Lassan fölém mászott, puszikkal lepte be a testemet. Olyan kemény lettem, hogy a pizsamaalsóm elveszítette az eddigi kényelmességet. A kezét a férfiasságomra vezette, és lassan köré kulcsolta az ujjait. Nem bírtam magammal. A mancsomat óvatosan csúsztattam a nadrágomba, és minden mozdulatot elvégeztem helyette. Hevesen smároltunk. Ütemesen dolgozott mindkét tenyerével, majd hallottam apró, férfias hangjait. A francba. Elképzelni is elég volt ahhoz, hogy küszködnöm kelljen a csendben maradásért. Makkomat kezdte cirógatni, aztán puszit lehelt a tagom hegyére. Megállás nélkül munkálkodott. Már nagyon közel voltam a csúcshoz. Felmászott a kulcscsontomhoz, és szívogatni kezdte, végül pedig újra megcsókolt, és hevesebben mozgatta az ujjait. Hirtelen jutottam a csúcsra. Behunytam a szemem, felemeltem a csípőm, és szorosan vájtam a körmeimet a tenyerembe, nehogy megnyikkanjak. Hát, nem jött össze. Hangos nyögés kíséretében óriási erővel robbantam hasfalamra. Zilálva fújtam ki a levegőt, majd lassan felnyitottam pilláimat, de ekkor kisebb szívrohamot kaptam. Yoongi tényleg felkelt, és engem nézett. Vajon mióta? Rekordgyorsasággal csuktam vissza a szemem, de nem észrevehetően kiláttam alóluk. Tudtam, hogy menthetetlen a helyzet, és rajtakapott, hogy magánpartiztam. Be is bizonyosodott, hisz perverzen elvigyorodott, majd másik oldalára fordulva tervezett visszaaludni. Sóhajtva letöröltem magam egy zsepivel, aztán én is tettem, amit ő. Nem először égettem le magam előtte.