Bullyball

41.

-Mesélj.-csukta be az ajtót mögöttünk Seokjin a házba lépve.-Ha jól látom, nem bántott. Ugye?-nézett végig rajtam. Megráztam a fejem, de ezzel a lendülettel kirobbant belőlem a sírás. Magához szorított, átkarolta a vállam, pedig még nem is sejtette, mi bajom van.Felmentünk a szobájába, addig próbáltam rendezni a légzésem, majd az ágyára ülve akadozva elmeséltem neki a történteket pillanatról pillanatra. A Jinkiéknél történt csókot is megemlítettem.
-Fogalmam sincs, miért csinálja ezt. Örülök, hogy szembesítetted egy kicsit azzal, hogy mennyire rosszul esik neked az egész. Nem lehet, hogy Jinki kérte meg megint, hogy vigyázzon rád?-kérdezte. Elgondolkodtam egy kicsit. Lehet, hogy tényleg ez áll a dolgok háta mögött? Hát persze...ennyire egyszerű. Ezért nem mondta el, hogy miért védett meg, ezért jött utánam, mert rá lett bízva, hogy ne törje össze a szívem.
-De...azt hiszem, igazad van.-szipogtam.-Ez eszembe se jutott.
-Sajnálom, Kookie.-simogatta a hátam.-Ilyen ez a szerelem.
-Te olyan könnyen szerezted meg Jiwoot, mondd, hogy csináltad?-néztem rá tanácskérően.
-Hát, tudod, egy Worldwide Handsome-nak már csak így megy.-mosolygott rám, mire rossz kedvem ellenére felnevettem.-Amúgy az én esetem sok szempontból volt jóval könnyebb. De te csak ne add fel! És a hét maradék napjain bemegyek az öltözőhöz fél 8-ra. Aztán már úgyis jön Jinki.-látta, hogy szólásra nyitom a számat, viszont gondolataimban olvasva közbevágott.-Ne akarj egyik pillanatról a másikra felnőni. Meg fog történni, hogy majd vissza mersz neki ütni, de addig sem kéne hagyni, hogy bajod essen. Megbeszéltük?-nyújtotta felém a kisujját. A szemébe nézve olyan megnyugvásra találtam, hogy egyből rákulcsoltam az enyémet.
-Köszönöm.-suttogtam, ismét hálásan. Válaszul végigsimított a hátamon.
-Akarsz énekelni?-ajánlotta fel a jól bevált közös programunkat. Bólintott, majd felpattant a telefonjáért, hogy együtt keressünk valami zenét.

[Yoongi POV]

Ingerülten sétáltam hazafelé a sötétedő utcákon. Mindenem sajgott, rá kellett jönnöm, hogy az a nyomorult törpe nagyon erőseket üt. Borzasztóan éreztem magam lelkileg is. "Csak mert eddig nem nagyon érdekeltek az érzéseim." Ez a mondat csengett a fejemben. Annyira igaza volt. Jó, nem tudhattam, hogy Jungkook épp arra jön, de összességében mit gondoltam? Hogy ha miután kétszer megcsókolom, majd lát a barátnőmmel smárolni, aztán mégjobban összezavarva őt nekiugrok az ellenségének, akkor azzal jót teszek? Hát, nagyon nem. Idegességemben folyni kezdtek a könnyeim, amik marták a sebeimet. Egyedül akartam lenni otthon, habár tudtam, hogy a szüleim nem dolgoznak aznap este. Jinki hívott, de képtelen voltam összeszedni magam, hogy bárkivel beszéljek arról, mekkora idióta vagyok. Ráadásul magam sem tudtam, miért érdekeltek ennyire Kook érzései. Mégis látni akartam, és megmagyarázni neki mindent, pedig még nekem se volt fogalmam róla, hogy mit mondhatnék neki és mit miért csináltam. Ahogy így elmélkedtem, lassan felfedeztem a távolban a retkes lakásunk épületének retkes környékét. Szedni kezdtem a lábam, hiszen egyre több ember bámult meg az utcán. Persze nem lepődtem mem. Ki ne nézne hülyének egy magában bőgő szétvert fiút? A fejemre húztam a kapucnim, és úgy mentem tovább. Hamarosan odaértem, de abban a pillanatban nem várt meglepetés fogadott a háztömb előtt. Kivételesen nem vágytam a barátnőmre, viszont pont akkor kellett ott lennie. Mit keres itt?Mélyet sóhajtottam, majd letöröltem a szemem, viszont a könnyeim nem akarták abbahagyni az arcomon való száguldozást. Király.
-Yoongi!-szaladt oda hozzám.-Úristen, mi történt veled?-kérdezte aggódva.
-Mit...hogyhogy itt talállak?-próbáltam kedvesen beszélni hozzá.
-Jesszusom! Miért sírsz? Ez ijesztő, még sosem láttalak sírni, és...
-Hyemin, előbb hadd tudjam meg, miért jöttél...-kezdtem elveszteni a türelmemet. Ha rossz kedvem van, hamar felkapom a vizet, de nem akartam, hogy ennek ákdozatul essen a szerelmem.
-Öhhmm...csak...egy kicsit rosszul esett, hogy annyira pillanatok alatt ott hagytál, mindig még elköszönés után párszor rám nézel, integetsz meg ilyenek, most meg csak úgy elrohantál. Elég furcsa arcot vágtál, mikor megláttad azt a fiút...tudni szerettem volna, hogy mi volt a baj. Vele verekedtél?-hadarta. Nem értettem, miért érdekli őt annyira minden. Nem akartam elküldeni, de az igazságot sem tudhatta meg. Nagy lélegzetvétellel igyekeztem röviden válaszolni neki.
-Én...tisztáznivalóm volt vele, ezért gyorsnak kellett lennem, hogy még edzés előtt elkapjam. Ez meg-mutattam az arcomra- csak egy kis balhé volt. Összekaptam az egyik csapattársammal.-vontam meg a vállam a lehető legegyszerűbb magyarázattal előállva. Tulajdonképpen nem is hazudtam. Sajnos ezzel nem lett vége a beszélgetésnek.
-Mi volt olyan fontos, hogy nálam fontosabb legyen, és negyed hatkor azonnal le kellett tudni? És min veszekedtetek, aminek ez lett a vége? Én nem így ismerlek.-fonta keresztbe a karjait. Azt hiszem, kezdett elszakadni a cérna. Sosem láttam eddig a barátnőmnek ezt az oldalát, de több volt a soknál ez a kérdezősködés. Azért a privát szféra előtt is húzni kell egy határt.
-Úgy látszik, én sem ismerlek jól téged...-forgattam meg a szemem.-Ne haragudj, de ez magánügy, és most szeretnék felmenni, mert elfáradtam, jó? Majd beszélünk.-szedtem minden erőmet össze, hogy még mindig normális hangnemben maradjak.
-Nem. Addig egy lépést sem teszek, amíg mindent ki nem fejtesz nekem pontosan.-nézett a szemembe. Kész. Itt telt be a pohár. Alapból elég volt nekem az a nap, de Hyemin új viselkedése csak hab volt a tortán.
-Akkor itt fogsz éjszakázni, mert én egy percig sem maradok tovább. Gondolkozz már el egy kicsit, légyszi. Jóéjt!-kerültem ki, mire dühösen utánam kiáltott, viszont nem fordultam hátra. Meg se álltam az ajtónkig, egy gyors 'sziasztok' után pedig vacsora nélkül viharzottam a szobámba, aztán magamra zártam az ajtót és az ágyam alatt kezdtem kotorászni.

Attól az estétől fogva a dolgok elkezdtek szép lassan, de gyökeresen megváltozni.