Bullyball

11.

-Milyen zenét hallgatsz?-kérdeztem tőle minden bátorságomat összeszedve negyed óra elteltével. Addig azon gondolkoztam, hogy miért ült mellém. A szívem egyértelműen arra szavazott, hogy ez valami jel, de az agyam próbálta lebeszélni erről. Yungmin szerencsére hátul aludt. Így olyan békésnek tűnt...
A kérdésemre válaszként Yoongi kivette a fülese egyikét, és felém nyújtotta. Elfogadtam. Éppen valami számomra ismeretlen rap szám ment, bár nem volt rossz. Mivel nem kérte vissza, kicsit nálam maradt a fülhallgató fele.  Ezután elővett egy füzetet, mibe meg-megállva jegyzetelni kezdett. A lap tetején kétszer alá volt húzva: Agust D. A sorok rímeltek, és már szavak hosszú sora díszelgett a papíron. Nagyon tetszett. Nem is vettem észre, hogy nézem, amit csinál.
-Dalszöveget írok.-szólalt meg halkan, megválaszolva a fel sem tett kérdésemet. Eltátottam a számat, mire elmosolyodott. Talán...először láttam ezt. A szőr felállt a kezemen, és egy pillanatra becsuktam a szememet, hogy újra lássam a csodálatos mosolyát. Belegondolva...beleszerettem egy fiúba, aki ügyesen kosarazik, baromira szexi, és dalszövegeket ír. Féltem, hogy ha ránéznék, elvörösödnék, ezért az ülést bámulva szólaltam meg.
-Ez...valami fantasztikus lett.
Éreztem, hogy jól esik neki, amit mondok, de nem válaszolt. Hirtelen ismerős szám következett. Kinéztem az ablakon, és azt hiszem, tudat alatt kezdtem el énekelni a jól berögzültt sorokat Roy Kim Only then című dalából:
-Nareul saranghaneun beobeun eoryeopji anhayo...
Egy ideig a kiszemeltem hagyott dudorászni, aztán hirtelen megszólalt, ami túl váratlanul ért, ezért megugrottam.
-Ilyen hanggal rég nem egy kosárcsapathoz mentem volna.-mondta. A testemen átfutott a hideg, majd óriási melegség öntött el, a szívemnek pedig minden sebe egyszerre forrt össze. Azt hiszem, úgy nézhettem ki, mint egy paradicsom, és egy hatalmas vigyorral díjaztam a rejtett dicséretét. Ekkor vettem észre, hogy az előttünk ülő négyes két tagja (megtanultam a nevüket! Hyunwoo és Minsung) hátrafordult, majd elismerő pillantást vetettek rám. Azt hiszem, megvolt az első kellemes élményem a csapatban.

***
Jó volt végre megérkezni. Kiszálltunk a buszból, és beszívtuk a friss, japán levegőt. Mindenki kinyújtózott, majd lepakoltuk csomagjainkat.
-Jól van, srácok, itt vagyunk. Csapatkapitány hiányában a helyettest kérem, hogy kísérjen el engem a recepcióra bejelentkezni és átvenni a szobakulcsokat. Maradjatok az aluában, jó?-beszélt hozzánk az edző. A legtöbben bólogattak, köztük én is, aztán ő Yoongival az említett helyre indult. Alig álltam meg egy pillanatra, hogy körbenézzek az ismeretlen kollégiumban, valaki erősen hátralökött, amitől a mögöttem lévő fotelre zuhantam. Yumgmin a támlájának nyomott. Azt hittem, szívinfarktust kapok, de bíztam benne, hogy az edző jelenlétében nem csinál velem semmi durvát.
-Csak szólni akartam, hogy azért, mert a bátyád reggel megfenyegetett, nem fogom ártatlanul nézni a hétvégi szerencsétlenkedésedet, Homó. Sok-sok kilométerre van most tőlünk ő is, és Jinki is. Úgyhogy készülj a kiképzésre.-fröcsögte önelégült vigyorral az arcán. Ezután elengedett, majd mintha mi sem történt volna, visszament a barátaihoz. Remegő testtel felálltam az ülőhelyről, és a lehető legmesszebbre sétáltam az idióta csapattársaimtól. Persze. Kapok néhány órányi boldogságot, de csak ennyi jár nekem. Utána jön a rémálom. Gyülekezőkor Yoongi a 108-as szoba kulcsát nyomta a kezembe.
-Pakolj be.-utasított, én pedig hallgattam a szavára. Kedvetlenül felballagtam a lépcsőn, majd kinyotottam a lakosztályom ajtaját. Két ágy, két szekrény és két asztal volt bent székekkel. Ledobtam magam az egyik puha szivacsra, majd hátradőltem rajta. Lehet, hogy inkább haza akartam menni.