Bullyball

18.

Végigaludtam az utat. Szerencsére utoljára csak indulás előtt a busznál hánytam (amit Yungmin vigyorogva nézett végig), így hazafelé nem kellett Yoonginak a szenvedésemet néznie.
-Megérkeztünk.-suttogta a fülembe, mikor a járművünk leparkolt a Seoul-i Sportcentrumnál. Álmosan nyitogattam a szemeimet, és csalódottan konstatáltam, hogy még mindig kettőt látok mindenből. Feltápászkodtam az ülésről, de rögtön vissza is estem.
-A rohadt életbe.-sóhajtott fel a kiszemeltem ingerülten. Felkapta a cuccomat a sajátjával együtt, majd belém karolt, és kivonszolt az esti levegőre. Hát, nem tett jót. Folytatódott a hazaút előtti állapotom. Pedig nem akartam, hogy Jin így lásson. Viszont meglepetésemre nem csak ő volt ott. Előre tudtam, hogy anyáék aznap éjszakásak, de a bátyám kocsija mellett Tae, Jimin és Namjoon is várt engem. Mindannyian ijedten rohantak oda hozzám, mikor a legközelebbi kukára görnyedtem.
-Ebből elegem van!-kiáltott fel a tesóm. Tekintete cikázni kezdett a csapaton. Tudtam, hogy Yungmint keresi, aki nem fog hazamenni épségben. Azonban mindenek előtt az edző lépett oda hozzánk.
-Jó estét! Történt egy kis verekedés...Jungkooknak valószínűleg agyrázkódása volt, délután 4 óta szinte folyamatosan hányik, szédül, fáj a feje, az úton aludt. Fiúknál természetes szerintem a néhai összecsapás, de ezt meg kéne nézetni egy orvossal.-magyarázott.
-Néhai összecsapás?! MAGA NORMÁLIS?-ordított rá Jin.-Súlyos testi sértésnek hívják! Ennyire képtelen kezelni egy ilyen helyzetet? Tűnjön innen, amíg ki nem rúgatom a munkahelyéről!-sziszegte idegesen. A szemem sarkából láttam, ahogy Namék elkapják Yungmint és nem engedik el. A haverjai leléptek. Csodás  igaz barátok lehetnek.
-Én...inkább megyek.-bólintott az a hülye Kim úr.-Jó éjszakát! Jobbulást.-tette hozzá, mintha kötelező lett volna.
Ezzel elhagyta a parkolót, majd kocsiba pattanva távozott a helyszínről. Yoongi még mindig ott volt. Visszasétáltunk a többi hozzánk tartozóhoz, ahol Yungmin éppen arról beszélt, hogy nem csinált semmit. Mekkora nyuszi!
-Semmit, mi?-lökte meg a bátyám.
-Ekkora kretén vagy?-csatlakozott hozzá a kiszemeltem.-Csak akkor mered bántani, ha senki sem látja?-ezzel egy óriási pofont adott neki.
-Ez milyen érzés?-verte gyomorszájba Jimin.
-Fájt?-kérdezte Tae, miután erőből orrba vágta. Ezután Nam térden rúgta. Yungmin ekkor felszívta magád, és nekiindult Jinnek, aki azonban lefogta a kezeit, majd csavart egyet rajtuk.
-Ennyi lett volna.-vigyorodott el az utóbb említett.-Nyugi, nem terveztünk megölni, vagy kórházba jutattni, mint ahogy azt te tetted most az öcsémmel.-pillantott rám.- Csak szerettük volna tudatni veled, hogy ennyien -mutatott körbe- állunk Jungkook mellett. Mégegyszer hozzáérsz, és nem úszod meg szárazon.-fenyegette meg. Utat engedtem a mosolygásnak, hiszen öröm volt nézni, ahogy semmit nem tud tenni, bár ettől az arcmozdulattól újra felkavarodott a gyomrom. Ezután a -többségben fogalmazva- barátaim elengedték az idióta csapattársamat, aki a sporttáskáját megfogva, dühösen indult a buszmegálló irányába.
-Jól vagy, Kook?-fordult felém Taehyung.
-Nem igazán.-nyögtem ki.-Köszi srácok.
-Köszönjük a segítségedet mindenben, Yoongi.-fogott kezet vele a bátyám.-Igazán rendes volt tőled.
-Természetes.-mondta az aggódva. Megint gyönyörű volt. Úgy éreztem, hogy a hétvége alatt sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, és elterveztem, hogy mikor másnap meglátogatjuk Jinkit -mert meglátogatjuk, akárhogy leszek -,megkérdezem őt, hogy mi a helyzet a csókkal. Ezután bemutatkozott a többieknek is.
-Bocsi, de most megyek, apám vár.-kezdte szemével keresni az autójukat.-Majd szóljatok, mi volt, a holnapot meg meglátjuk, oké?-erre bólintottam.- Jobbulást, Jungkook. -ért hozzám, mire végigfutott a hátamon a hideg. Elköszönt, majd ott hagyott minket, én meg folyamatosan bámultam utána, mintha a pillantásommal elérhetném, hogy soha többé ne mozduljon el mellőlem.
-Gyere, Kookshi, megyünk a kórházba.-ragadta meg hirtelen a karomat a testvérem. Megint. Egy héten belül másodszor kell látnom azt a nyomorult helyet Yungmin miatt, ráadásul valószínüleg ez alkalommal ott is tartanak. Megint öklendezni kezdtem. A barátaink jobbnak látták, ha indulnak. Még hálálkodtam nekik egy sort, amennyit ki tudtam préselni magamból, majd szinte teljes testsúlyomat Jinre bízva megindultunk a kocsija felé. Jövünk, fehér falak, infúzió, egyenruhás orvosok!