Bullyball

69.

-Rendben. Ha mindenki megérkezett, ki is hirdetném a végeredményt.-nézett körbe a bírónő az egy órás megbeszélésük után. Borzasztó volt. Kínos csendben ültünk, ingerülten, egy mukkot sem szólva. Ugyan az én gyomrom valahogy kibírta, de a legjobb barátomé nem, ezért háromszor hányt az idegességtől, Jiminnel pedig segítettünk neki. Pedig ezen már hajnal 6-tól indulásig egyszer végigment. Sosem láttam még szegényt ennyire rossz állapotban. Úgy szorítottuk kezeit a végső döntésre várva, mintha kitudja meddig most láthatnánk őt utoljára.
-Tehát. A testület közös döntés alapján a vádlottat..............................................-hagyott szünetet. Direkt csinálja, hogy még el is ájuljunk?
-150.000 összegű pénzbírságra, és fél év jogosítványvesztésre ítéli. Szabadságvesztés nincs. A tárgyalást lezárom.-csapta le a kis kalapácsot, vagy nem is tudom mi az. Akkorát szédültem, hogy azt hittem, rögtön lefordulok a székről. MEGMENEKÜLT!!! URAM ATYÁM, NEN VESZÍTETTÜK EL!!! Fel sem fogtam a szavakat, elborította az agyam a köd. Ezt az állapotot Taehyung szíve mélyéről jövő, örömteli, megkönnyebbült és heves zokogása törte meg. Tenyerébe temetve az arcát rázkódott. Ahogy elmosolyodtam, a sírás szinte úgy robbant ki belőlem, mint egy frisssen felbontott pezsgő kupakja. Jimin is ugyanígy járt. Köztünk ülő haverunkra borulva bőgtünk ki több, mint egy hónapnyi félelmet és izgulást. Jihyun legalább annyira zokogott, mint mi, ezt érezni lehetett, ahogy átölelt hármunkat. Hihetetlenül filmbe illő pillanat volt. 10 percen keresztül meg sem moccantunk, akkor viszont eldöntöttük, hogy hazaindulunk -hozzánk- és megünnepeljük a szülőkkel és Yoongiékkal együtt Tae szabadon maradását. Az említett odaadta a bírónőnek a jogsiját, a pénzt pedig egy héten belül kérték. Senkit sem érdekelt, hogy sokat kell fizetni, vagy hogy fél évig nem vezethet. Csak az, hogy nem zárják be idióta, kegyetlen bűnöző emberekhez, akik megerőszakolnák, szétvernék és ki tudja miket csinálnának még vele. Ép marad és egészséges. Szebbet nem is álmodhattam volna. A kocsiba érve már mindegyikünk megnyugodott nagyjából. Amikor Jin ajtót nyitott a házunknál, szinte felé repült, hogy a nyakába ugorjon.
-Istenem, Kim Taehyung! Borzasztóan örülök, hogy most itt vagy a karjaim között.
-Én is, Hyung!-szorította a bátyámat, erősen igyekezve visszatartani az újabb könnyeit. Ahogy bementünk, Jinki is hasonlóképpen fogadta.
-Megjöttetek? Ó, mennyire örülünk neked!-léptek ki a konyhából az én és a Jimin szülei.-Ez valami csodálatos. Főztünk nektek ebédet.
-Hol van Yoongi?-pillantottam körbe.
-Hazaszaladt valamiért, nemsokára jön.-ölelte meg a tesóm hátulról a csapatkapitányt. Elvigyorodtam. A nagy események közepette ki is ment a fejemből, hogy mi van közöttük.
Összeráncoltam a szemöldököm, de rájuk hagytam. Yoongi nem hazudna, viszont másra sem vágytam, csak hogy megcsókolhassam, pedig előző előtti este lefeküdtünk. Hiányzott, minden pillanatban, mikor nem láttam. Gondoltuk, megvárjuk őt a kajával, úgyhogy beszélgetni kezdtünk a hihetetlen történésekről, miközben Jin és Jinki ismét eltűntek. Azt hittem, rosszalkodni mentek, de pár perc múlva egy sokkal váratlanabb dologgal tértek vissza.
-Van egy bejelentenivalónk számotokra.-doboltak a lábukkal a padlón. Biztosra vettem, hogy kijelentik, együtt vannak, én pedig végre hangosan örülhetek. Azonban arra nem számítottam, hogy sokkal jobban örülök majd annak, amit valójában mondtak.
-Taehyung...-húzott ki Seokjin egy borítékot a háta mögül. Mi lehet az? Fogalmam sem volt.-Leveled jött.
Barátom szemöldökét ráncolva vette át a csomagját. Ahogy kinyitotta, hatalmasra tágultak a szemei.
-Na, mi van benne? Mondd már!-sürgette Chim, akivel egyetértettem.

                    Kedves Taehyung!

Örömmel értesít téged a Zeneművészeti Egyetem tantestülete, hogy a szavazatok és a zsűri véleménye által felvételt nyertél az vokál szakra.

     Gratulálunk!
                                         

A végét már könnyeivel küszködve olvasta fel. Ismertem már, tudtam, hogy nem akar megint bőgni, hiszen mindig utálta kimutatni az érzéseit mások előtt. Nekem ez nem sikerült. Teljesen elfeledkeztem erről a tárgyalás miatt, bár szerintem mindannyian. Akkora boldogság tört rám, ahogy meghallottam, hogy bejutott, hogy azonnal elsírtam magam, de kivételesen nem én voltam az első, mert Jihyun és Jimin már a levél közepén elkezdtek szipogni. Taehez léptem, majd úgy magamhoz húztam rázkódó vállal, hogy akarattal sem tudott volna kitörni a karjaim közül.
-Engedd ki.-suttogtam alig hallhatóan. Pár másodperc múlva a nyakamba fúrva a fejét, hangosan felzokogott, másodjára. Ezzel elindított egy lavinát. Soha nem bőgtem még ennyit boldogságomban. Ez az az állapot, amikor már semmi mással nem tudod kifejezni az óriási örömödet. Nem gondoltam volna, hogy ennél szebb is lehet a  nap, de mindig vannak még meglepetések. Éppen a bátyám ölelgette Taet, mikor a bejárati ajtó kivágódott, és Yoongi jelent meg a nappalinkban. Teljesen beleillett a képbe, mert rohadtul sírt.
-FELVETHHHEKKH!-ordította el magát, saját borítékját a magasba emelve. A szám is tátva maradt. Egyszerűen annyira zokogtam már, hogy nem tudtam jobban, de rögtön odarohantam hozzá, majd a magasba emelve megpörgettem.
-Bü-büszkhhe vagyok r-r-rádh.-csókoltam le arcáról a sós könnycseppeket, míg ő ujjaival finoman simítgatta el az enyémeket. A két győztes ezután egymáshoz szaladtak, és remegő testtel gratuláltak a másiknak. Addig én Chimchimhez léptem.
-U-ugyehh nem vagy sz-szomorú?
-Dhh-dehogy.-törölte le szemeit felsője ujjáról.-T-Taehyunghhh megérd-demelthe, a-ahogy Y-Yoongi ishh. Baromira. Mi pedig m-majd együtthh megküzdünk azért, h-hogy bejussunk.-karolta át a vállam vidáman.