Bullyball

66.

-Drágám, ne haragudj, rengeteg dolgom volt mostánaban.-mondtam, bűntudatot érezve.-Őszintén sajnálom.
-Persze, Jungkookkal? Ápolgattad megint a lelkét, ugye?-ütött szavaival a mellkasomba felháborodottan.
-Őt hagyd ki ebből, rendben?
-Nem, Jin! 18 éves lesz, tisztában vagy vele? Örülök, hogy szeretitek egymást, de nem szorul 0-24-es felügyeletre. Annyira, hogy rám se írj.-magyarázott. Tudtam, hogy van benne igaza, elhanyagoltam, de mégsem mindenben értettem vele egyet. Azonban megszólalni sem hagyott, máris folytatta.
-Mióta gondjai voltak, csak róla van szó. Ott hagysz a lakásotokban egyedül, hogy a segítségére siess. Mikor eltűnt, nem tudtunk rendesen beszélgetni, mert sírtál a hülyesége miatt. Holott magának csinálta a bajt, elszökött, csak mert nem tudott összejönni a kis barátjával. Képtelen értelmes, felnőtt döntést hozni, és ez...
-ELÉG!-kiáltottam fel ingerülten. Ideges lettem, amiért az öcsémre akarta kenni az én figyelmetlenségemet. Ráadásul...
-Beismerem, hogy hibáztam. Tényleg. Fel kellett volna hívjalak, találkoznunk kellett volna, ígérem, ez sosem fog mégegyszer előfordulni. De! Te nem akartál velem jönni Kookért, mikor szétverték, és persze, hogy segítek neki, mert a testvérem! Sokkal több oka volt annak, hogy elment, nem csak Yoongi ügye. Olyanok, amiktől más inkább öngyilkos lenne. Ő az értelmesebbik megoldást választotta. És mi az, hogy nem tud normálisan dönteni? Tegnap Yungminnak éppen vért adott, hogy megmentse őt a haláltól, miközben ezzel elvesztette a lehetőségét, hogy egyszerű módon bejuthasson álmai egyetemére!-soroltam fel pár nyomós érvet, amik reméltem, hogy megakadályozzák Jungkookie ostromlásában. Szegény még jó, hogy ezt nem hallotta, mert képes lett volna magára venni az egészet.
-Már megint nem a problémára koncentrálsz, csak róla áradozol!-csattant fel jogtalanul. Betelt nálam a pohár.
-Jiwoo, ezzel kezdtem! Elnézést kértem, megmondtam, hogy hülye voltam, viszont az időt visszaforgatni nem tudom. Mit tehetek még? Tényleg sajnálom.
-Válaszhatsz, például. Én, vagy Jungkook.-jelentette ki határozottan. Leesett az állam. A saját barátnőmet hallom? Nem ismertem ezt az oldalát. Tisztában voltam vele, hogy néha makacs és erőszakos, de erre nem számítottam tőle.
-Hogy kérhetsz ilyet?-suttogtam megdöbbenten.
-Úgy, hogy elegem van, nem akarom, hogy más személy legyen a téma, akárki is az. Na?
-Nem lehetne, hogy abban maradjunk, hogy nem beszélek Jungkookról, ha veled vagyok?-érdeklődtem reménykedve, de a dühtől és a csalódottságtól már égette a szememet a sírás.
-Nem. Idővel ugyanide jutnánk. Ha engem választasz, mikor együtt vagyunk, nem mehetsz el, nem veheted fel, ha hív, úgyis ideje megtanulnia megvédenie magát.-hallatszott a vonal másik végéről. Nem bírtam, lecsordult az első könnycsepp az arcomon. Mikor változott meg ennyire? Akkor, abban a pillanatban is szerelmes voltam belé, de nem volt más választásom. Túl sokat kért. És a legkevésbé sem szépen.
-Őt választom.-motyogtam remegő hangon. Síri csend következett.
-Hogy mi? Komolyan mondod?-sipákolt.-Jungkookot HELYETTEM?-így, hogy kimondta, még biztosabb lettem benne.
-Igen.
-Akkor most ennek itt vége. Pont olyan vagy, mint az agyatlan öcséd. Nem tudsz értelmes döntést hozni. Nekem érettebb férfira van szükségem. Szakítok veled, Jin.-mondta jól érthetően. Egy percig még reméltem, hogy visszajön az esze, de nem, hiába vártam. Letette a telefont, én pedig szipogva bámultam magam elé, amíg ki nem robbant belőlem a zokogás. Nem hangosan, visszafojtottam, mert rajtam kívül tízen voltak még a házban, és mindannyian aludtak. Némán, hevesen rázkódó vállal ültem a csempe kövén. Valóban én rontottam el? Hirtelen kivágódott a fürdőszoba ajtaja, amire kicsit sem voltam felkészülve, szóval hatalmasat ugrottam. Párás szemeimmel alig látva néztem fel a váratlan vendégre. Körvonalaiból egy mozdíthatatlanul izmos testalkatot és a fiú mélyen szemébe lógó hajtincseit véltem felfedezni.
-Úristen, Seokjin! Mi a franc van?-jött közelebb Jinki suttogva. Folytattam a bőgést. Elgondolkodtam, hogy röviden összefoglaljam-e neki a történteket. Arra jutottam, hogy megteszem, mert megbízok benne, fantasztikus személyiség, és talán jól is esne egy kis támogatás.
-É-énh...a b-barátnőm hívott, h-hogy n-nem foglal-foglalkhozokh eleget vele. I-igaza volt, bocsánat-tot is k-kértem és v-változást ígértem, de e-elkezdte szidni K-Kookot, hogy miatta hanyagolom, meg n-nem szép jelzőkkel illettehh. N-nem hallgatta meg, mikor k-kértem, hogy hagyja k-k-ki ebbhől, a-aztán megkért, h-hogy válasszak kettejük közül. A-azt mondtha, hogyha ő-őt választom, m-mikor együtt vagyunk, nem csak ho-hogy nem beszélhetek Kookshiróh-ról, de fel sem vehetem a t-telefont, ha hív. Ezért Jungkookiet v-választhottamh. É-és szakított v-velemh. P-pedig még-még r-rohadtul sz-szeretem.-adtam ki magamból a feszültséget. Letöröltem az arcom, hogy lássam a reakcióját. Szigorú tekintettel bámulta a földet, majd leguggolt elém, és gondolkodás nélkül, szorosan megölelt. Simogatni kezdte a hátam, amíg egy picit le nem nyugodtam a karjai között. A kellemes illatok mindig segítenek ilyenkor, rajta pedig a férfitusfürdő és a citromos parfümillat keveredett, harmóniát alkotva. Mélyeket lélegeztem.
-A legjobbat tetted. Ne haragudj, de nem érdemelt meg egy ilyen jó embert, mint amilyen te vagy. Ha rólad vagy Kookról bárkinek is van egy rossz szava, akkor a személy valamit nagyon benézett.-nézett a szemembe. Iszonyatosan jól estek a szavai, így újra zokogásba kezdtem.
-Valami rosszat mondtam?-ráncolta össze a szemöldökét ijedten.
-D-dehogyishh. K-köszönömh, hogy most i-itt vagy. Sz-szükségem volt rádh.