Bullyball

43.

"Nyugodtan várhatsz ma a kocsiban, Yungmin nincs itt."
Ezt az üzenetet írtam a bátyámnak.  Ez egy égi áldás volt, még az hiányzott volna, hogy ő is kikészítsen. Kicsit elkéstem, már hárommegyed óra eltelt az edzésből, mire odaértem, úgyhogy út közben már próbáltam lenyugtatni magam. Nem nagyon sikerült. Rekordidő alatt átöltöztem, és még néhányat sóhajtottam, mielőtt beléptem a terembe. Gyerünk, Kook, ha ezt a 45 percet kibírod, nem kell tovább visszatartanod az érzéseidet. Lenyomtam a kilincset.
-Gyere, Jungkook! Pakolj le, aztán állj be Minsungék csapatába dobni!-kaptam egyből az utasítást az edzőtől. Tettem, amit kért.

                              ***

Lehet olyat mondani, hogy Yoonginak a rosszfiús kinézet mégjobban állt? Kék-zöld foltok, horzsolások, kezeletlen sebek. (Nem tudom, a szülei nem veszik észre? Nem szólnak, hogy ápolja le őket? Vagy csak így ennyi?) Mellé kék haj fehér hajpánttal. Attól függetlenül, hogy furcsán éreztem magam a közelében az azelőtti nap miatt, elég volt ránéznem, hogy elolvadjak. De ez csak pár pillanatig hatott rám. Egyébként egész edzésen nem ment ki a fejemből Taetae, aki amíg én jól elszórakoztam, rácsok mögött ült. Végig kerülgetett a sírhatnék, többször majdnem kirohantam a teremből, de csak sikerült tartanom magam. Mikor végeztünk, az öltözőbe vettük az irányt. Belekortyoltam a kulacsomba, majd ekőhalásztam a telefonom és rápillantottam.

Jungkookie! Elveszik a telefonomat, nem fogok tudni jelezni, ne aggódj, majd beszélünk. Szeretlek.

Ezeket a sorokat kaptam Taehyungtól. Menthetetlenül összeszorult a szívem. Hirtelen éreztem, hogy egy percig sem bírom tovább, ezért gyorsan berohantam a zuhanyzókhoz, és becsuktam magam mögött az ajtót. Tudtam, hogy nem sokat számít, hiszen minden ki fog hallatszani, de legalább nem láttak. Kitört belőlem a zokogás. Miért írtam a bátyámnak, hogy maradjon kint...most itt lehetne velem. Nem akartam elhinni, hogy mi történik. Óvadék vagy nem óvadék, most rossz helyen van a barátom, ráadásul a tárgyalás dönt el mindent majd. Börtönbe is kerülhet! A földre kucorodtam, felhúztam a térdeimet, majd köréfontam a karjaimat és lehajtottam rájuk a fejem. Hirtelen látogatóm érkezett. Nem néztem fel, hogy ki jött be, ugyanúgy maradtam. Hallottam, ahogy a titokzatos személy mellém ül, aztán pedig arréb téve a lábaimat, megölelt. Éreztem a jellegzetes illatot. Egy percig sem tudtam tovább haragudni rá. Abban a percben nagyon szükségem volt valakire, Yoongi pedig szó nélkül bejött, hogy segítsen rajtam. Erősen szorítottam rázkódó vállal, majd az ő vállának döntöttem a homlokom.
-Akarsz róla beszélni?-suttogta a fülembe. Átgondoltam. Végülis...teljesen mindegy, ha megtudja, mi van. Úgy döntöttem, beavatom.
-Csak...a-a-a baleset miatth...a-a barátomh, aki v-vezetetthhh...előzeteshbe került mah, és ez...ezt ne-nehéz elviselnih, fő-főleg, hoogyhh börthönbe i-is csukh-csukhatják.-szipogtam hangosan. Ennyit tudtam magamból kipréselni, de szerintem éppen elég volt.
-Uhhh...sajnálom. Azt is, hogy összezavartalak. Nem terveztem.-simogatta a hajam. Hirtelen kipattant a szemem. Ez most egy bocsánatkérés volt? Nem tagadom, nagyon jól esett, nem hittem volna, hogy valaha ilyet hallok tőle. Még szorosabbra fogtam az ölelésem. Kihasználtam az alkalmat, hogy a szerelmem karjaiban tudhatom magam. Tegnap pont beszéltem Jinkivel, nem tudta elérni Yoongit, amin felidegesítettem magam és alig aludtam valamit. Szívesen megkérdeztem volna, hogy vele mi a helyzet, de valahogy nem találtam megfelelőnek az alkalmat. Váratlanul egy lágy puszi cuppant a fejem tetején, amitől összerezzentem. A kellemes érzéstől végigfutott rajtam a hideg, majd felpillantottam.
-Ee...ezt nem azért csináltam, hogy megint felkavarjalak, csak szeretnélek megvigasztalni, és így gondoltam jónak.-fejtette ki.-Baj?
Bőgve elmosolyodtam a cukiságán, ami elég furán nézhetett ki, de nem baj.
-N-Nemhh.-ráztam meg a fejem. A következő pillanatban hangos kiáltásra lettem figyelmes.
-JUNGKOOK! ITT VAGY?-szólalt meg a tesóm hangja. Jin! Ahh, de jó, hogy itt van! Be is nyitott.
-Jaj, bocsánat.-húzta óvatos mosolyra a száját.-Csak az egyik csapattársadat megkérdeztem, hogy bent vagy e még, és közölte, hogy igen, meg hogy úgy hallotta, mintha sírnál.-lépett közelebb. Felpattantam, majd a nyakába borultam, és ismét zokogásba kezdtem. A hátamat simogatta, miközben Yoongihoz kezdett beszélni.
-Köszi a segítséget. Nem túl könnyű most Kooknak.-fogott vele kezet.
-Hát, látom.-válaszolt a szerelmem.-Semmiség.
-Azt hiszem, most megyünk.-folytatta Seokjin.-Kend be azokat a sebeket, mert soha az életben nem fognak így elmúlni.-figyelmeztette Yoongit.
-Oké.-ígérte meg az, majd kisétáltunk a zuhanyzóktól, és amíg a bátyám összerakta a cuccaimat, leültem a padra. Kiszemeltem köszönéssel elhagyta az öltözőt, lassan pedig mi is ezt tettük.

Sziasztok!
Csak meg szerettem volna köszönni a 3000 megtekintést és a sok kommentet! Fantasztikusak vagytok!😭😭❤❤
Szép napot mindenkinek!❤