Bullyball

12.

Álmosan nyitogattam a szemeimet. Hol vagyok? Reggel lenne? Körbenéztem, és mikor megláttam, hogy nem vagyok egyedül, összeugrottam. Ó, délután van! Vajon mennyi az idő? Megint dörömböltek az ajtón.
-Yoongi, Jungkook, készüljetek! Fél óra múlva feketébe öltözve megbeszélés az ebédlőben.-hallottam az edzőm hangját.
Yoongi? Oldalra pillantottam. A kékhajú csoda a mellettem lévő ágyon fáradtan forgolódott, aztán integetett nekem.
-Te hogy kerülsz ide?-csúszott ki a számon.
-Nem maradt másik szoba. 6 kétszemélyes volt.
Ezt eddig is tudtam, de nem hittem volna, hogy pont Yoongival leszek együtt. YOONGIVAL LESZEK EGYÜTT! ÚRISTEN! Bár, ha belegondoltam, tényleg én maradtam ki csak a többiek közül.
-És kié a háromágyas szoba, ahova Jinki ment volna?
-Yungminéké. Csak nem gondolod, hogy majd pont velük alszok?-vágott fintort, mire felnevettem, de egyben elfogott a félelem is a csapattársam neve hallatán. El kellett kezdeni összeszedni magunkat. Gyorsan átcseréltük a ruháinkat. Újra Yoongi csodálatos felsőtestének látványa tárult elém, amitől azonnal erekcióm lett, majd rándultam egyet. Rögtön elfordultam, nehogy észrevegye a miatta keletkezett problémáimat. Mire újra ránéztem, csak egy alsó volt rajta. Úgy látszik, ő ilyen sorrendben szeret öltözködni. A boxeren keresztül kirajzolódott teljes mérete, így minden csak roszabb lett. Hirtelen észrevettem, hogy felvont szemöldökkel néz rám. Éreztem, ahogy elvörösödök, így megint a fal felé fordítottam a tekintetem, és felvetttem az atlétát, amit addig a kezemben tartottam. De ciki! Rajtakapott, hogy merevedéssel bámulom a farkát. Azonban nem agyalhattam ezen sokáig, hiszen nemsokára már a kajáldaban hallagattuk a kiselőadást.
-Akkor, srácok. Az ellenfél nem erősebb nálunk. Az első csapat Daegu. Körülbelül ugyanolyan szinten vagyunk velünk, tehát ha agyban, lélekben és védekezésben odateszitek magatokat rendesen, meg tudjuk nyerni ezt a meccset. Szerintem zónával kezdünk, tehát mindenki fejben vegye át a játékokat. Oké?
-Oké.-bólogattunk mindannyian.
-Most pedig szedjétek össze amire szükségetek van, aztán indulunk az arénába.-engedett minket utunkra. Yoongival a kuckónk felé vettük az irányt, de akkor eszembe jutott, hogy nem telefonáltam még senkinek. Gyorsan felhívtam anyáékat, Jint (akinek egyelőre nem szóltam a Yungminos dolgokról), majd Jinkit is. Utóbbinak viszont megemlítettem az aulában történteket.
-Figyelj, Jungkook, ahogy mondtam...ha bármit csinál, szólj az edzőnek, és ha az a barom kitalál valami vádat, hívj engem. Jó?-sorolta a teendőimet.
-Rendben.-mondtam, de most így is gondoltam. Miért ne szólhatnék, ha bántanak? Megvan a jogom hozzá.
-Sok sikert! Üdvözlök mindenkit. Tudod! Mindig legalább egy faultot harcolj ki! Ügyesen.-biztatott, ami adott egy kis önbizalmat. Megígértem, hogy így lesz, aztán megkérdeztem, hogy van. Azt mondta, unatkozik, és hogy még 3 napot bent kell lennie. Őszintén sajnáltam, és hiányoltam is. Ezután le kellett tennünk, mert lassan várt már ránk a busz. Szobatársam elment a mosdóba, én pedig elkezdtem zsepi után kutakodni. A következő pillanatban azonban nyílt az ajtó, mire  hátrafordultam. A francba.
-Szevasz, Homó! Izgulsz már?-lépdelt egyre közelebb hozzám Yungmin.
-Mit akarsz?-kérdeztem ingerülten.
-Egy kis löketet adni a játékhoz.-szorította a tenyerét a nyakamra. A szemébe néztem.  Hirtelen felindulásból lendült a karja, majd egy óriási pofont kaptam. Esélyem sem volt visszaütni, mivel erős kezeivel mozdíthatatlanul összeszorította a mancsaimat. Ezt követően ismét hasba vágott, majd bevert egyet a jobb, és  egyet a bal szemem alá. Fájdalmasan felnyögtem. Rúgni próbáltam, de az egyik lábával reflexből visszalökte az enyémet. Egy percre meglepődtem.
-5 évig karatéztam. Nem könnyű elfelejteni.-vigyorgott gúnyosan. Nem is volt időm felfogni a mondatát, mert a tarkómnál fogva a földre szorított, és alulról állon térdelt. Ebbe a mozdulatba az egész fejem beleremegett, aztán hallottam, ahogy valaki megérkezik a bejáraton.
-Mennünk ke....Yumgmin? Normális vagy? Ráadásul meccs előtt? Na húzzál vissza a helyedre!-sziszegte Yoongi idegesen. Annyira édes volt...de a fájdalom legyőzte a kellemes érzéseket.
-Remélem, jól esett, Homó. Találkozunk odalent.-kacsintott, majd elhagyta a lakosztályunkat. Felálltam, majd vettem néhány nagy levegőt, és pár pillanatra a hideg falnak döntöttem a homlokomat.
-Minden oké?-kérdezte a napom fénypontja.
-Aha.-suttogtam, majd ellöktem magam onnan, aztán elindultunk az első mérkőzésre.