Bullyball

60.

A meccset megnyertük. Ezzel bejutottunk az országosra, úgyhogy hazaindulás előtt még beültünk egy cukrászdába ünneplésként. Annyit szurkoltam jókedvemben, hogy a végére teljesen elment a hangom. De legalább megtettem a tőlem telhetőt. A kéztörésemet próbáltuk viccesen felfogni. Jinki és az én gipszemre is ráírtuk, hogy #brokenteam. Nagyon szokatlan volt Yungmin beszólásai nélkül, viszont annál kellemesebb. Igaz, hogy nem beszéltünk egymással azóta egy szót sem, ez mégsem zavart. Kisírt szemei és a hangulata árulkodott arról, hogy tényleg őszinte volt velem. A hazafele úton mindenki nagyon hamar bealudt. Fogalmam sem volt, hány óra van, mikor a telefonom rezgésére ébredtem.
-Szia, Hyung!-ásítottam suttogva.
-Heló, Kookshi! Halknak kell lenni?-kérdezte.
-Igen. Alszanak a többiek.-mondtam. Mellettem Yoongi felkelt, mire bocsánatkérő pillantást vetettem rá.
-Oké.-susogta.-Nézted már ma a Zeneművészeti oldalát?-hallottam a hangján még így is, hogy teljesen izgatott. Az egyetem nevét meghallva én is meg a szerelmem is kíváncsian kaptunk fel a fejünket. Kicsit rossz volt a telefonom hangszórója, ezért közelről ő is hallhatta a bátyámat.
-Nem.-válaszoltam.-Miért?
-Figyelj! Kiírták, hogy ebben az évben a főtéren rendeznek egy koncert szerűséget, ahol a szeptembertől jelentekezni kívánók léphetnek fel. Lesz zsűri, és lesz a közönség. Minden szakra 2 embert vesznek fel: egy fiút és egy lányt. A közönség cetliken fog szavazni, és ezeket a szavazatokat a zsűri véleményével egyesítik majd. Ez alapján döntik el, hogy ki kerül be. Kook, tudom, rengetegen lesznek, és kevés az esély. De itt a lehetőség, öcsi! Meg kell próbálnod.-hadarta. Kikerekedtek a szemeim. Úristen! Ez fantasztikus! Igen, 0,000001 százalék, viszont annyim mégis van! Oldalra pillantottam. Látszott Yoongin, hogy próbál higgadt maradni, mégis ismertem már valamennyire, mert egyértelműen észrevettem, hogy majdnem elsírta magát az örömtől. Ez egy óriási alkalom volt neki, hogy ne kelljen kidolgoznia a belét is azért, hogy fizesse a díjat. Boldogan rámosolyogtam, amit rögtön viszonzott. Hirtelen beleszóltak a telefonba.-Hali, Jungkook, Nam vagyok. Itt vagyok nálatok, és majd kiugrik a szívem! Olyan hanggal, amilyen neked van, ott a helyed a koncerten. És itt, közöttünk, a Zeneművészetin. Egyébként gratulálok a barátodhoz. Remélem, majd bemutatod öregapádnak.-nevetett fel. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy mennyire hiányzott már Namjoon hyung hülye feje. És nálunk van! Szerelmem mosolygott a szavaira. Rájöttem, hogy ők ketten nagyon jól kijönnének. És ha esetleg egyszer együtt rappelnének...az tutira levinné a házakról a tetőt. Írtó híresek lehetnének, és...jó, egy picit előre szaladtam.
-Köszönöm szépen. Úgy lesz. Nálunk alszol?-kérdeztem reménykedve.
-Ha megígéred, hogy megpróbálod a versenyt, igen.-ajánlott fel kompromisszumot. Elvigyorodtam. Persze, hogyne tenném. Barátomra nézve, hang nélkül tátogtam neki, hogy: jössz velem?, mire az enyémbe fúrva a tekintetét, határozottan bólintott egyet.
-Oké. Elmegyek. És Yoongi is részt vesz.-válaszoltam Jin legjobb barátjának.
-Király! Várunk haza titeket, Kook.-mondta jókedvűen.
-Leteszem, mert Taehyung is hív.-néztem a folyamatosan pittyegő kijelzőre. Tuti ő is látta a hírdetést.
-Jól van.-válaszolta. Ezzel egyik hívásból átléptem a másikba.
-Szia, haver! Képzeld, mit láttam Facen!-vágott bele.
-Hogy a Zeneművészeti versenyt rendez.-fejeztem be a mondatát.-Seokjin most szólt.
-Wow! És?-kérdezte, miközben majd' kiugrott a bőréből.
-Megyek. És Yoongi is.-jelentettem ki.
-Azta! De király! Én és Jimin is.
Ettől a hírtől mindennél boldogabb lettem. Nagyon jó lesz. Képzeld el, ahogy ott éneklünk, a rengeteg ember előtt! Kook, erről álmodtunk!-elmélkedett. Megértettem. Pont ugyanazt éreztem, mint ő.-Megyek, mert még tanulnom kell, ennyit akartam! Itthon beszélünk.-köszönt el.-Jaj, már úgy izgulok.-tette hozzá.
-Én is, Tae. -mosolyogtam.-Jobban, mint valaha. Holnap tali.
-Holnap.-nyomta ki a hívást vidámam. Felsóhajtottam. Barátom óvatosan az kezemre csúsztatta az övét, majd összekulcsolta az ujjainkat. Rápillantottam.
-Hát, Jungkookie, ezt sem gondoltam volna soha.
-Én sem. De nagyon jól érzem magam.
-Azt hiszem, én is.-hajolt felém, továbbra is suttogva, mert senki más nem ébredt fel. Hosszas csókba merültünk. Összekuporodtam az ülésemen, hogy lefekhessek annyira, hogy az ölébe hajtsam a fejem. Simogatni kezdte a hajam, mire hamarosan újra álomba merültem.

                            ***

-Kookshi! Kelj fel!-éreztem meg Jinki kezét rajtam. Teljesen elgémberedett mindenem.-Itthon vagyunk!
Feltápászkodtam a szerelmem öléből, aki álmosan pillantott rám. Elmosolyodott. Megcsókoltam, majd leszedtem a táskámat a tartóról. Amíg a buszon összeszedtük a szemetet és a cuccokat, elmesélük a csapatkapitánynak a történteket.
-Jaj, fiúk, úgy örülök! Mindkettőtöknek akkora tehetsége van, hogy hihetetlen! Az tuti, hogy ott leszek a közönségben, és rátok fogok szavazni.
Felnevettünk. Lassan mindenki leszállingózott. Ahogy leléptem a járműről, megpillantottam a testvéreméket. Odarohantam.
-Végre, Kookie! Örökkévalóságnak tűnt, mire megérkeztetek. Hiányoztál.
-Te is, Hyung!-szorítottam magamhoz fél kézzel. Kis idő múlva átléptem Namhoz, miközben Yoongi a bátyámhoz lépett egy kézfogásra.
-Na, itt az öcsém barátja. Ahh, el sem hiszem, hogy ezt mondhatom. Vigyázz rá nagyon, oké?-nézett a barátom szemébe.
-Mindennél jobban fogok.-ígérte meg neki az.
-Yoongi, ő Namjoon, Nam, ő pedig Yoongi.-mutattam be őket egymásnak, amíg Jinki és Jin üdvözölték a másikat.
-Szia!-szorította meg szerelmem hosszú ujjait a tesóm legjobb barátja.-Sokáig nektek. Tényleg. Bocsi, hogy így egyenesen belevágok a témába, de Seokjin említette, hogy rappelsz, és ez nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mert én is.
-Komolyan?-tátotta el a száját Yoongi.-Nekem...sosem volt ismerősöm, aki igazán szerette a műfajt, nemhogy csinálta is!
Innentől kezdve beszélgetni kezdtek. Szakszavakat is használtak, szóval egy idő után elvesztettem a fonalat. Jin és Jinki is nagyban dumáltak, úgyhogy a parkoló másik végébe pillantottam. Yungmin és a haverjai kedvetlenül búcsúzkodtak egymástól. Összeszorult a szívem. Két hónap bizony sok idő, tuti hiányozni fog nekik edzésekről a barátjuk, még ha külön találkoznak is majd. De meg kell kapnia a büntetését.
-Tudom, hogy jószívő vagy, Jungkookie. Viszont így biztosra mehetünk, hogy tanul a hibájából. Kell neki egy kis észhez térítés. Még ha be is ismerte, hogy hülyeséget csinált.-tette a vállamra a kezét a bátyám, észrevéve, hogy kiket nézek.
-Így van.-helyeselt a csapatkapitány.
-Igen.-vettem nagy levegőt.-Igazatok van.
-Na, de!-csapta össze a tenyerét.-Azt hiszem, valaminek itt az ideje. Hagy kérjünk az ifjú pártól egy apró csókocskát!-szólalt meg Jin dramatikusan. Yoongi röhögve kapta ránk a fejét, majd nagyon közel jött hozzám. Pár szerelmes pillantással közvetítettük a másiknak, hogy milyen boldogak vagyunk, majd elmerültünk egymás szájában. Körülöttünk mindenki tapsolt. A barátaink, a testvérem, a még ottmaradt csapattagok (beleértve Yungminékat). Ez volt a legtökéletesebb zárása annak a napnak, amit valaha el tudtam volna képzelni. A kis jelenetünk után mindenki hazaindult.