Bullyball

20.

-De jó, hogy itt vagytok!-vigyorgott boldogan Jinki, mikor leültünk Yoongival az ágya szélére.-Hogy vagy, Jungkook?
Hát mit is mondhattam volna...sem testileg, sem lelkileg nem voltam túl fényesen. Mióta megemlítettem a csókot, kiszemeltemmel egy szót sem váltottunk.
-Jobban.-feleltem kurtán.- És te?
-Én is. Két nap múlva legalább már otthon folytathatom tovább a szenvedést. Neked meddig kell bent lenned?-érdeklődött.
-Nem tudom, de ahogy érzem, szerintem még ma itt altatnak.-tűnődtem.
Szomorúan nézett rám, majd folytatta.
-Na és, egyébként hogy érezted magad a hétvégén?-érdeklődött.
Mesélni kezdtünk, a meccsekről legfőképp. Próbáltam kikerülni a Yungmin nevet, mert még kedvem sem volt arra az idiótára gondolni, aki miatt súlyos agyrázkódással kerültem kórházba. Jól elvoltunk, már hiányzott a vele való mindig kellemes beszélgetés. Azonban a téma egy idő után nem túl jó helyekre terelődött.
-És minden úgy ment, ahogy megbeszéltük? Vigyáztál Kookra?-nevetett fel Jinki Yoongihoz szólva, aki erre elmosolyodott.
-Igyekeztem megtenni a tőlem telhetőt.-hangzott a válasz. Rossz érzés uralkodott el rajtam. Hogy mi? Egész végig csak azért kaptam a törődést, mert a csapatkapitány helyett kellett mellém valaki? Én meg elhittem, hogy lehet valami?
-Mellette ültem a buszon, egy szobában voltunk, és fent voltam vele, mikor a többiek szalonnát sütöttek.-sorolta a kiszemeltem a feladatait.
-Köszi, Yoongi.-mondta Jinki.-Legközelebb már ott leszek én.
Kezdtem úgy érezni, hogy úgy beszélnek, mintha ott sem lennék. Jó, oké, akkor ezt nagyon túlgondoltam...de mégis. Az, hogy lesmárolt, továbbra sem illik a képbe. Azt nem lehet kérésből megtenni...ráadásul miért kért volna ilyet a csapatkapitányunk? És miért akarja Yoongi elfelejteni? Egyre jobban összezavarodtam. Már nem is figyeltem a társalgásukra, mert az agyam folyamatosan kattogott. Egy kósza mondat azonban megütötte a fülemet.
-Mi van Hyemin-nel? Mikor találkoztatok utoljára?-említette Jinki egy lány nevét. Megráztam a fejem, hogy a kellemetlen gondolatok messze szálljanak, de sajnos a válasz inkább csak elmélyítette bennem azokat.
-Pénteken. És délután újra fogunk.
Nem, biztos nem! Jungkook, ki van zárva, jó? Magamat próbáltam nyugtatni, de láttam, hogy egy percet sem bírok tovább maradni, mert ha bármi többet megtudok, annak nem lesz jó vége. Pedig alig negyed óra telt el.
-Én azt hiszem...most megyek.-álltam fel a szivacsról.
-Ó, miért? Rosszul vagy?-kérdezte a csapatkapitányunk csalódottan.
-Nem!-vágtam rá, aztán rögtön elátkoztam magam, mert az lett volna a legegyszerűbb megoldás, ha igent mondok.-Csak...-kerestem a kifogást.-Mindjárt vizsgálatom van.-nyögtem ki. Ez volt a leghülyébb indok, amit mondhattam, hiszen Yoongi pontosan tudta, hogy meddig maradhatok. Mindegy. -Még meglátogatlak.-tettem hozzá, majd megindultam kifelé. A szédülés továbbra sem múlt el, így nem futhattam, de próbáltam szedni a lábaimat, hogy ne jöjjön Yoongi utánam. Bár miért is jönne? Csak Jinki kérésére törődött velem...az udvarra értem, de nem volt kedvem felmenni a szobámba. Nekikezdtem egy pad keresésének, hogy elmerülhessek a gondolataimban. Reméltem, hogy egy orvos sem veszi majd észre az egyedüllétemet.

***
A varratszedés megtörtént. Szerencsére ott nem volt semmi baj, úgy tűnt, hogy legalább azt a pontot kikerülte Yungmin az ütéseinél. A vizsgálatokon is átestem, beletelt a délelőtt maradék része, viszont még nem tudhattam meg egyből az eredményüket, ezért visszamentem a szobámba. Látogatóim jöttek.
-Szia, haver!-pattant fel Jimin. Kezett fogott velem, majd Tae is így tett.
-Sziasztok!-mosolyodtam el. Őszintén örültem nekik egy ilyen rosszul kezdődő nap után. Szívem szerint elmeséltem volna nekik a történteket, de valahogy nem jött a számra, így mindent magamban tartottam.
-Hogy vagy?-kérdezték szinte egyszerre.
-Megmaradok.-kacsintottam.
-Akkor jó.-vigyorgott Chim.-Képzeld! Ma felszedtem egy csajt! Este jön hozzám.-büszkélkedett.
-És hozza a barátnőjét.-tette hozzá Taehyung önfeledten.
-Na látjátok! Megy ez nélkülem is!-veregettem vállon őket nevetve. Jó volt látni, hogy minden rendben velük, és hogy ők legalább a megszokottan laza, gondtalan életüket élik tovább. Közben hozták az ebédemet, Jiminék pedit ott voltak amíg megettem. Ezután beszélgettünk értelmetlen dolgokról, majd lassan menniük kellett a házik miatt.
-Szólj majd, hogy mikor jöhetsz haza!-búcsúzott Tae.-Talán lesz egy kis meglepetésünk.
-Ajaj.-húztam fel a szemöldököm szórakozottan. Tudtam, hogy ha ők kimondják a "meglepetés" szót, akkor annak előbb-utóbb ivás lesz a vége. Imádták az alkoholt, és hiába vagyok néha félénk vagy lányos, én is így voltam ezzel.-Mindenképp hívlak.-ígértem meg.
Nem sokkal később elhagyták a kórtermet, én pedig teljesen egyedül maradtam. Elfáradtam, úgyhogy eldöntöttem, hogy megpróbálok aludni, gondolván, hogy legalább addig sem Yoongin jár az eszem. Ráfeküdtem az ágyra, majd lehunytam a szemem. Már majdnem sikerült is, amikor azonban valahol az asztal környékén megcsörrent a telefonom. Félálomban nyúltam érte. A kijelzőn Jinki neve virított.
-Haló?-szóltam bele a készülékbe fáradtan.
-Szia, Kook.-üdvözölt a csapatkapitány.-Aludtál?
-Majdnem.
-Ahh, mindig a legjobbkor hívlak. Bocsi. Csak azt akartam kérdezni, hogy miért nem mondtad el az igazat megint? Kezdem azt hinni, hogy valamit rosszul csinálok, hiszen most éppen kitalált indokokkal léptél le a társaságunkból.-sóhajtott csalódottan. A francba, Yoongi, miért kellett ezt is elmondanod neki? Most mit mondhatnék Jinkinek?
-Yoongi is veled volt, igyekezett támogatni a hétvégén, pedig ez nem könnyű neki, hiszen fél éve alig szól emberekhez. Te meg csak úgy ott hagysz minket egyik pillanatról a másikra! Próbálok segíteni, de már másodjára érzem azt, hogy titkolsz valamit előlem. Nem bízol bennem?-kérdezte. Az agyam kizárta a szavai egy részét, és rájött, hogy mekkora szemét vagyok. Egy olyan ember előtt titkolózok, aki a kezdetektől fogva segített nekem. Hát hol maradt belőlem az értelem?
-Jungkook! Válaszolnál?-emelte fel a hangját türelmetlenül. Lassacskán bepárásodott a szemem, és úgy robbant ki belőlem az igazság, mintha kilőtték volna.
-Hogy miért mentem el? Mert Yoongi a hétvégén foglalkozott velem, mellém ült, egy szobában voltunk, aztán azt hittem, hogy magától csinálja. Aztán mint kiderült, ezeket te kérted tőle. Utána meg valami lányról kezdtetek dumálni, ami hirtelen sok lett az agyamnak. És tudod, miért? Mert rohadtul szerelmes vagyok Yoongiba.-motyogtam könnyeinmel küszködve. Hosszú, hosszú néma csönd következett a vonal végén. Hallottam apró hangokat, de nagyon sok időbe telt, amíg Jinki megszólalt. Kíváncsi lettem volna az arcára.
-Öhhhmm...erre...erre igazán nem számítottam, ne haragudj. Figyelj...Yoongi...Yoongi heteró. És barátnője van. Sajnálom, Kookshi.-nyögte ki halkan.