Bullyball

51.

[Jungkook POV]

-Szeretlek, Hyung! Hívlak, ahogy megérkeztünk.-öleltem meg szorosan. Reggel 5:25 volt. Mindenki kómásan beszélgetett a parkolóban, mikor megjelent a kisbuszunk a távolban. Yoongi és Jinki is tök jó kedvükben voltak, mellesleg én is, úgyhogy jó útnak néztünk elébe. Yungmin egyelőre nem szólt hozzánk. Igaz, köszönni se köszönt, de ezt el sem vártam. Az orrnyerge kissé zöld és kék színekben pompázott, de egy cseppet sem sajnáltam, szerintem érthető okokból.
-Én is téged! Jó utat!-veregette meg a hátam. Pár rövid szó után az éppen megálló jármű ajtajához szaladtunk a szerelmemmel, hogy miénk lehessen a hátsó négyes ülés. Sikerült elérni a célunkat. Ahogy végigterpeszkedtem, hogy lássák, az a hely már foglalt, utóbb említett visszament a csapatkapitányhoz, hogy segítsen neki felkászálódni a buszra. Az edző fogta a másik karját, így valahogy megoldották. Igazából abban a tudatban éltem, hogy Jinki fog középen ülni, de amennyire hülye voltam, nem gondoltam arra, hogy neki fel kell raknia a lábát. Így kitágult szemekkel néztem, ahogy Yoongi mellém huppan, amíg észbe nem kaptam. Megcsapott az utánozhatatlan illata, amitől kellemesen kezdett bizseregni a gyomrom.
-Jól van, fiúk! Javaslom, hogy még aludjatok egy kicsit ! A négy órás utat ne telefonozásra használjátok, hanem pihenésre, vagy beszélgetésre. Mindenki reggelizzen. Jó?-szólalt meg Kim úr.
-Igen!-válaszoltuk egyszerre. Mindhárman egyetértettünk az edzővel, úgyhogy eldöntöttük, hogy még alszunk. A fülest bedugtam a fülembe, integettem a bátyámnak, majd az ablaknak döntöttem a fejem. Lassan elindultunk. Mellettem mindkét fiú hamar álomba merült. Már én is majdnem ott jártam, mikor hirtelen valami kemény koppant a vállamnak. Nagyon megijedtem. Oldalra nézve Yoongi kék haját pillantottam meg. Nekem döntötte a fejét, valószínűleg nem direkt, viszont a közelségétől problémáim keletkeztek. Fészkelődtem egy kicsit, de így sem kelt fel, így muszáj voltam tűrtőztetni magam. A kínos területre raktam az egyik kezem, hogy senki se láthassa az erekciómat, majd visszahelyezkedtem eredeti pozíciómba, és nemsoká elnyomott az álom.

                             ***

Felébredtem. Már hét ágra sütött a nap. Éreztem, mert a fejemet égette, de még nem nyitottam ki a szemem. A buszban már sokan beszélgettek, köztük a mellettem ülők is. Hirtelen furcsa mondat csapta meg a fülem. Ez annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy úgy döntöttem, úgy teszek, mintha még aludnék. Hallgatózni kezdtem.
-Ma is tökéletes. A haja, az outfitje, mindene. Ahjj, Jinki, legszívesebben azonnal elmondanék neki mindent.
-Tudom. De várj estig, akkor sokkal jobb lesz. Oké?
-Oké...érezni akarom a puha ajkait, és...
-Jó, jó, elég lesz.-nevetett Jinki.-Nem kérek fülpornót.
Mi a francról van szó? Borzasztóan kíváncsi lettem, de nem tudtam mit tenni. Azt nem vallhattam be, hogy kihallgattam őket, viszont majd' megőrültem az izgalomtól. Semmit sem értettem. Végül azonban felnyitottam a pilláimat.
-Ó, jó reggelt, Jungkookie!-mosolygott a szerelmem. Ettől a kis ajándéktól már azonnal szép is lett a napom.
-Jó reggelt, hány óra van?-érdeklődtem.
-2 óra és megérkezünk.-mondták. Innentől fogva dumálni kezdtünk, de egyszerűen nem tudtam elfelejteni a beszélgetésüket. Kiről beszélt Yoongi? Úgy éreztem magam, mint aki egy rejtély közepébe csöppent.

                             ***

-Wow! Ez sokkal jobb, mint a múltkori szállás!-szólaltam meg a szobánkba érve. A falak itt is fehérek voltak, de az ágyak ezerszer kényelmesebbek tűntek, a szekrények óriásiak voltak, a kilátás pedig gyönyörű volt. Egy kis hűtő is volt bent.
-Igen.-értett egyet velem a szerelmem.
-Nekem is tetszik.-támasztotta le a mankóit Jinki.-Ki hol alszik?
Én az ajtó felőli, a csapatkapitány a középső, Yoongi pedig az ajtó felőli ágyat nézte ki magának. Kipakoltuk a cuccainkat, a ruháinkat meg a kajákat, majd Kim úr jelent meg az ajtóban.
-Egy óra múlva kezdünk. Mostmár ne nagyon egyetek semmit. Fél óra múlva átöltözve legyetek az aulában.
-Rendben.-bólnitottunk. 10 percet használtunk fel arra, hogy teszteljük a matracok kényelmességét, majd öltözéket váltottunk Yoongival. Szegény csapatkapitányunknak fájt a bokája, így gyógyszert kellett bevennie. Ahogy készülődtünk az első meccsre, egyre izgatottabb lettem. Végre láthatom a busani haverjaimat, meg a régi csapatomat. Alig vártam már. Ezt a hírt elújságoltam a szobatársaimnak is. Terveztem, hogy majd bemutatom őket, legalább a barátaimnak. Felsóhajtottam. De jó lenne, ha a pasimként mutathatnám be Yoongit!