Bullyball

14.

-Mi a franc van?-dobta le a fejhallgatóját Yoongi. Képtelen voltam neki válaszolni, annyira sírtam, hogy levegőhöz is alig jutottam. Tudom, nem olyan nagy dolog, de borzasztóan rosszul esett. Yungmin miatt volt összevarrva a szemöldököm, miatta volt 2 nagy folt a szemem alatt, miatta voltam rosszul 2 napja, és miatta zsongott az egész fejem. Mégis kitől veszik el azt a pár órányi szórakozást és kellemes időtöltést a többiekkel? Hát tőlem. Kiszemeltem odalépett hozzám, aztán a hónom alatt fogva felemelt és ledobott az ágyra. Jézusom, milyen erős! Bevizezett egy törölközőt, majd megtörölte vele az arcomat.
-Szólj, ha tudsz beszélni.-mondta idegesen. Ott ültünk némán legalább 5 percig, miközben folyamatosan az egyenletlen szipogásomat hallgatta. Egy idő után már úgy éreztem, képes vagyok megszólalni, de nem tudtam befejezni a bőgést. Ha én egyszer elkezdem, annak sosincs hamar vége.
-Mihh....mindighh én szívokkhh mindenkhi miatthh!-tört ki belőlem újra egy nagyobb zokogás. Szobatársam felkapta a fejét. Igyekeztem folytatni.-Elmondtham azzhh...azh edződnek, ho-hogy mi volthh meccs előtth...és őhh...idehivatta Yungminth, a...akih azt mondtha, hogy ráhh...-nem tudtam rendesen befejezni a mondatot, és hátradöntöttem a fejem a párnára. Pár perc múlva megint összeszedtem magam.-Hogy rámásztam Jeongsirahh, aki utána ezt megerőshítetteh. Fe..felhívtam Jhinkhit, próbálkozott elmondhanih az igazat az...azhh edzőnekhh, dehh...nem hitte el. Ezérthh egész este nem mehetek kih. Pedig én árthatlanh vagyokh!!!-fejeztem be artikulátlanul. Örültem, hogy nem kell többet beszélnem, ezért utat engedtem az összes kicsorduló könnyemnek. Feltornáztam magam, hogy nekidőljek a háttámlának, mert kezdett a fejemnek rosszat tenni a fekvés. Yoongi felpattant, majd először zsebre dugta a kezeit. Fel-alá kezdett járkálni, aztán leült, majd felállt, végül pedig olyat vert a falba, hogy azt hittem, menten bereped. Nem tudtam felfogni, hogy ő miért mérges, de a szívem felét már a puszta jelenlétével is össze tudta forrasztani. Ezután nem igazán tudta, hogy mit kéne tennie, de aztán mellém ült a puha szivacsra, és egyáltalán nem várt módon átkarolta a vállamat, majd simogatni kezdte a hátam. A testem bizseregni kezdett, de mégsem sikerült rögtön megvigasztalódnom. Közben a telefonom folyamatosan rezgett. Ránéztem. Egyszer Jinki neve jelent meg a képernyőn, aztán pedig Jiné. Gondolom, az előbbi azt akarta tudni, hogy mi lett a beszélgetés eredménye, az utóbbi pedig azt, hogy milyen volt a meccs. Nem volt erőm felvenni.
-Majd én beszélek mindkettőjükkel, oké?-nyúlt a készülékért a mellettem lévő csodálatos fiú. Bólintottam, hisz bíztam benne. Ezután tárcsázta szerintem először Jinki számát, miközben kisétált az ajtón. Egyedül maradtam a szobában. Folyamatosan rázkódó vállal bámultam ki a fejemből, majd az orromhoz emeltem Yoongi törölközőjét, és mélyen beszívtam az illatát. Ez egy kis megnyugvást adott nekem. Nemsokára visszajött. Remélem, nem látta, hogy mit csináltam.
-Puszilnak mindketten. A bátyád, azt hiszem, szét fogja verni Yungmint, ha hazamegyünk. Lemegyek a többiekhez, éhes vagyok. Majd jövök.-jelentette ki. Felkapott egy pulóvert meg a cipőjét, aztán beletúrt a hajába, amitől kisebb szívrohamom lett. Kilépett az ajtón, én pedig csak néztem utána. Nem tudom, hogy remélhettem a szívem legmélyén, hogy ott marad velem, hiszen alig ismerjük egymást. Egyáltalán nem érdeklem. Felesleges dolgokon jár az eszem. Persze, fura lett volna, ha bejövök, aztán teljesen figyelmen kívül hagyja a kirohanásomat. Ezért kérdezte meg, hogy mi a baj. Elkezdtem zenét hallgatni, hátha az el tudja terelni a figyelmemet a történtekről. Fél órán keresztül énekeltem magamnak, viszont kivételesen ez sem nyugtatott meg. Járkálni kezdtem a szobában, hogy levezessem a feszültséget. Alaposabban körbenéztem, azonban akaratlanul megakadt a szemem valamin. A kiszemeltem ágya melletti szekrényen egy fénykép volt látható. Közelebb sétáltam. Egy sötétbarna hajú, körülbelül 10 éves kisfiú mosolygó arca volt a fotón. Egyértelműen Yoongi vonásait fedeztem fel rajta. Csodálatos gyerek. Ekkor azonban észrevettem egy apró, alig észrevehető feliratot a kép tetején. Ahogy elolvastam, egyszerre összeszorult a szívem, és választ kaptam Yoongi viselkedésére is. Ez állt rajta: "Nyugodj békében, testvérem. Szeretlek."
Így is teljesen ingerült és szomorú voltam, de a hirtelen rám zúduló meglepettségtől újra útnak indultak a könnyeim. Csak ott álltam, a kezemben a kisfiú fotóját szorongatva, és azon gondolkodtam szegénx Yoongi miken mehetett és mehet most is keresztül. Meg jogy milyen nyugodt életem lehetne, ha még mindig Busanban élnék. A kis értékű, de békés csapatomban, az ottani barátaimmal, a régi házunkban. Vissza akartam menni. Azonban hirtelen kinyílt az ajtó. Yoongi érkezett.