Bullyball

9.

A pénteki napom úgy telt, hogy amikor felkeltem, minden ütésnyomomba egyszerre hasított bele a fájdalom. Ezért azt mondtam anyáéknak, hogy nagyon fáj a sebem, és nem szeretnék suliba menni, mert így képtelen lennék koncentrálni. Ilyenkor jó, ha laza szüleid vannak. Emellett azzal is érveltem, hogy a csapattársam eltörte a lábát, és szeretném meglátogatni. Ez viszont igaz volt. Először felhívtam Taehyungot, mindent elmeséltem neki. Rettentő ideges volt. Azt hiszem, komolyan gondolta, hogy felkeresi Yungmint, de igyekeztem ettől nem tartani. Épp elég volt nekem a meccstől izgulni. Magától a játéktól, meg attól, hogy vajon túlélem-e. Reggel 10 körül felhívtam a kórházat, hogy Jinki melyik szobában van, és hogy szerintük fogadóképes e. Szerencsére egy kedves férfi vette fel a telefont, aki kapcsolta az orvosát. Ő azt mondta, hogy a történtekhez képest egész jól van, úgyhogy ha szeretném, bemehetek hozzá egy kis időre. Úgy gondoltam, ezt megérdemli, mert nagyon rövid idő alatt baromi sokat tett értem. Attól függetlenül, hogy kicsit sem éreztem magam jól. Fogalmam sem volt, mit szeret, de egy csomó kaját összedobáltam neki a boltban, aztán elindultam a kórház felé.

*Később*
-Egy kicsit várnia kell, mert éppen elaludt.-közölte a nővér.-Üljön le nyugodtan.
Nem szeretem, ha lemagáznak 17 évesen, de eltűrtem. Borzasztó látvány volt. Csapatkapitányunk infúzióra volt kötve, a lába egészen fel a sípcsontjáig be volt gipszelve, és mindenféle csövek lógtak ki belőle. Hang nélkül helyet foglaltam egy kényelmesnek tűnő fotelszerűségben, majd bedugtam a zenét a fülembe. Még mindig nem nyugodtam le a történtek után, úgyhogy megpróbáltam kikapcsolni az agyam. Elhatároztam, hogy elmondom majd az esetet Jinkinek.

***
-Jungkook, te vagy az?-zökkentett ki egy álmos, mély hang az éppen Yoongiról fantáziáló gondolataimból. Összerezzentem.
-Igen.-mosolyodtam el.-Ugye nem baj?
-Jaj, dehogyis.-helyezkedett, hogy fel tudjon ülni.-Hogy kerülsz ide? Suliban kéne lenned.
-Hát, történt egy kis baj, ezért otthon maradtam. Viszont úgy gondoltam, megérdemled, hogy meglátogassalak. Hogy vagy?-kérdeztem, miközben kipakoltam a neki hozottakat.
Látszott rajra, hogy mennyire jól esett neki a gesztus, de az azelőttin nem tudott túljutni.
-Nagyon köszönök mindent. Kicsit jobban. Baj? Mondd, hogy nem...-kezdte.
-De.-biccentettem idegesen.-Tegnap legalább 10-szer verte a fejem kíméletlenül a falba, hasba rúgott, teljes erőből gyomorszájon ütött, aztán lelökött a földre.
Jinki eltátotta a száját.
-Jól vagy?-suttogta.
-Nagyjából. A bátyámnak tudtam írni, mikor kezdődött az egész, mert az egyik srác elterelte a figyelmét pár pillantra. Így pont mikor a padlóra kerültem, ő benyitott, pofon vágta Yungmint, aztán megfenyegette a rendőrséggel. Ezért elhúztak, én pedig hánytam, majd hazamentünk.-beszéltem őszintén.
Sokáig csak bámult maga elé, majd rám emelte a tekintetét.
-Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott veled egy jó ideig. Kitalálok valamit, megígérem. De te is ígérj meg nekem egy dolgot!
-Mit?-kérdeztem.
-Hogy ha hétvégén bármit csinál veled az a barom, szólj az edzőnek. Muszáj. Legalább tudjon róla, mi folyik a csapatában. Csak szólj, és ha valami kavarás lenne, hívj fel engem.
-Rendben.-vágtam rá, bár nem voltam benne biztos, hogy meg merem tenni.
-Egyébként neked van bátyád?-nyitotta tágra a szemeit, mint aki csak most dolgozta fel a hallottakat. Onnantól hosszas beszélgetésbe kezdtünk, amit az orvosok többször félbeszakítottak, de nem zavart minket. Voltak témák a tesók, a kosár, a suli, meg minden. Azért látszott rajta, hogy mennyire fáj a lába. Kb. 1-ig maradtam ott vele, aztán megérkezett hozzá a családja. Hosszú, fekete hajú anyuka, és világosbarna apuka. Jinki valahogy a kettő keveréke volt. A kezüket egy 2 éves tündéri kisfiú fogta, cumival a szájában, amit ahogy belépett, azonnal kitépett onnan, és a testvére nevét kiabálva odaszaladt hozzá. Bemutatkoztam nekik, majd jobbnak láttam indulni.
-Jungkook! Még egy valami.-szólt utánam a csapatkapitányunk.
-Igen?-fordultam meg.
-Yungmin meccsek előtti edzésekre sose megy, úgyhogy a mától ne izgulj.-vette ölébe az öccsét. Megkönnyebbülten elmosolyodtam.
-Ügyesen a hétvégén!-tette még hozzá.
-Úgy lesz. Majd beszélünk-bizosítottam, majd elhagytam a 206-os kórtermet.

Sziasztok!
Úgy gondoltam, hogy nem csinálok külön posztot ennek, ezért itt szeretnék válaszolni a kérdésekre.
Nagyon szépen köszönöm a díjat macskalany200-nak!❤

Kapott kérdéseim:
1. Mi a hobbid?
2.Szeretnél máshol élni felnőtt korodban?
3.Mi inspirál az íráshoz?
4. Van háziállatod?

Válaszaim:
1. Olvasás, zongorázás, gördeszkázás.
2. Egyelőre nem tervezek, esetleg másik városban (pl. Pest)
3. A barátaim biztatása és a pozitív kommentek.
4. Van egy kutyám.:)

Az én kérdéseim:

1. Mi a kedvenc filmed?
2. Ismered a Stray Kids-et? Ha igen, szereted őket?
3. A yaoit vagy a heteró történeteket szereted jobban?
4. Mióta hallgatsz k-popot?
5. Vannak olyan barátaid, akik rossz véleménnyel vannak a k-popról?

Kihívottjaim:
emchan012
fanfiction_home
KimHyeRie