Bullyball

67.

-Nyugodj meg Tae, minden rendben lesz.-szorítottam meg a kezét. Jimin az egereket itató barátunk másik oldalán ült az ágyamon, és a hátát simogatta. Az volt a tárgyalás előtti utolsó nap, és szegény iszonyatosan félt. Már egy órája küzködött a könnyeivel, nem akarta kimutatni az érzéseit, de végül mégis eltört nála a mécses. Két hét telt el azóta, hogy a bátyámmal szakított az a liba. Igaz, hogy a gyengeségem ismét megmutatkozott mikor kihúztam Jinből a részleteket, hiszen sírógörcsöt kaptam, de sok győzködéssel sikerült neki, Yoonginak és a haverjaimnak elhitetniük velem, hogy nem az én hibám volt. Azóta viszont esküszöm, hogy furcsa dolgokat véltem felfedezni, mivel pedig teljesen kombinálós fajta vagyok, le sem állt az agyam. Jinki és a tesóm. Azt tudom, hogy előbbi találta meg Hyungot a fürdőszobában zokogva és segített neki helyrerázódni, de mióta ez megtörtént, valami megváltozott. Bár, ahogy gondolkodtam, rájöttem, hogy talán már előtte is voltak jelek. Folyton együtt voltak, mikor nagyobb társaságban voltunk, ráadásul mindig mindenben egyetértettek és érdeklődtek egymás felől rajtam keresztül. Viszont a szakítás óta a találkozások alkalmával egyre többször érnek egymáshoz, és néha nincs otthon a bátyám, olyan időpontokban, amikben eddig mindig a házban tartózkodott. Biztos, hogy Nammal is sokat van, de mindig tuti nem, hiszen kiskoruk óta barátok, mégsem futottak össze sosem 4-szer vagy 5-ször egy héten az egyetemen kívül. Ja, és kivétel nélkül boldogan jön haza ilyen alkalmakkor. Érdekes. Lehet én gondolom túl. Egyébként Yoongival minden rendben. Olyan már itthon, mint egy családtag, szinte minden hétvégét nálunk tölt. Hihetetlen fordulatot vett, beszélget az emberekkel, mosolyog, nevet, és állítja, hogy ez miattam van. Óriási örömet okoz végignézni, ahogy lassan teljesen kitör a depresszióból. Yungmin felépült, bejött a tervem, bár egyelőre a szüleinél hiába próbálkozott, nem ért el semmit (egyszerűen nem értem, sosem bánnék így a gyerekemmel, akármit csinál), viszont a barátai -vagyis leginkább a családjuk- vállalta hetente felváltva az elszállásolását. Nem mondom, hogy barátok lettünk, de az utálat már nem jellemezte a kapcsolatunkat. Ő baromira hálás nekem, én meg elengedtem a múltat. Na, de térjünk vissza Taehyunghoz.
-Nem...n-nem akarok börtönbe kerülni.-nyögte fájdalmasan. Mi sem akartuk. Senki sem akarta. Az összes reményünket az ügyvédbe vetettük, meg abba, hogy a sokat számít majd a feljelentés hiánya.
-Mindannyian imádkozunk érted. Ne add fel!-biztattam, akármennyire tört is össze a szívem a patakokban folyó könnyeinek látványától. Az én szemeimet is égették a sajátjaim, és jól tudtam, hogy Jimin sincs jobb állapotban, de mindketten szavak nélkül is egyetértettünk abban, hogy úgy tudjuk felkaparni egy picit barátunkat a földről, ha kivételesen mi maradunk erősek. Egyébként úgy volt, hogy aznap egész nap a városban leszünk a srácokkal, de mivel Tae elbőgte magát beszélgetés közben, eljöttünk hozzánk.
-K-köszönöm.-motyogta gondterhelten. Hirtelen hallottam, ahogy lent kinyílik az ajtó.
-Ki jött?-kérdezte Chim fülelve.
-Tuti Jin az.-sétáltam a szobám bejárathoz.
-Egyedül van?
Ez egy jó kérdés volt. Elhallgattunk.
-Jungkookék nincsenek itthon. Éhes vagy?-feltételeztem, hogy a bátyám nem magában beszél, ezért biztos lettem benne, hogy vendégünk jött. Pár perc múlva hallottam is...Jinki hangját. Óvatosan elmosolyodtam, majd mindkét haverom így tett, még Taehyung is. Korábban beavattam őket az észrevételeimbe, és már ők is nagyon kíváncsiak voltak, mi is van pontosan. -Jó, n-nincs a legjobb kedvem, d-de megpróbálom abbahagyni a sz-szipogást, hogy megtudhassunk v-valamit. E-ez egy vissza nem t-térő alkalom.-suttogta az utóbb említett. Odamentem, hogy megöleljem, aztán ők hanyatt dőltek az ágyon, én pedig ismét a falhoz tapadtam. Már a lábuk dobogását hallottam a lépcsőn. Síri csendben voltunk.
-Milyen filmet nézzünk?-érdeklődött a tesóm.
-Láttad már a...-innentől nem értettem semmit az ajtó csapódásától. Tudtam, hogy azt Seokjin ágyán fogják tenni, ami viszont közvetlenül a birodalma bejárata mellett volt, ezért jobbnak láttam, ha kimegyek a szobájához.
-Nemsoká visszajövök.-nyomtam le a kilincset izgatottan. Jiminék bólintottak, így kiosontam a folyosóra, és a célpontnál a fejemet a gyenge mértékben hangszigetelt üveghez nyomtam. Elhelyezkedtem. Ki lehetett venni, ahogy a bátyám a laptop előhalászásával ügyködik, hamarosan pedig elkezdődött a számomra már jól ismert Trónok harca. A földre ültem. Fogalmam sem volt, hogy meddig kell ott várnom, hogy bármi is történjen, de képes lettem volna bármeddig kémkedni. Szerencsém volt. Mindössze 15 percig kellett hallgatnom százötvenedjére a cselekmény szövegét. Aztán hirtelen valaki leállította.
-Miért nézel folyamatosan?-nevetett fel Jin.
-Néztelek? Jaj, ne haragudj, csak...sosem láttam szebbet, mint egy rament evő, filmre teljes kíváncsiságából koncentráló Seokjin. De ha zavar, abbahagyom.
-Édes vagy. Nem zavar.
Majdnem felsikítottam, mégis vissza kellett fognom magam. Ez már egyértelműen utalt valamire. Kicsi csend következett, aztán megint a tesóm szólalt meg.
-Annyira sajnálom.-sóhajtott fel.-Látom azt a heves vágyat a szemedben, borzasztó, hogy csak miattam nem tehetünk meg mindent, amit szeretnél.
-Nem csak miattad.-vágta rá Jinki.-Hiába akarom annyira, valószínűleg a felénél leállnék. Ugyanúgy feldolgozás alatt áll még az én agyamban is, hogy beleszerettem egy fiúba, mint neked. Valószínűleg mentálisan egyelőre nem lennék kész rá, hogy lefeküdjek veled.
-Igen, ez nehéz. Köszönöm, hogy ilyen kitartó és őszinte vagy velem.-mondta megkönnyebbülten a bátyám. Lélegzet-visszafojtva, pislogás nélkül figyeltem. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem, de maradtam.-Viszont...azt hiszem, adhatok valamit. Valami apróságot, amire már felkészültem.-folytatta.
-Tényleg? És mi lenne az?-hallottam a csapatkapitány hangján a meglepettséget. Az adrenalinszintem az egekbe szökött, mert éreztem, hogy mi következik. Behunytam a szemem, hogy jobban elképzeljem a benti történéseket. Jin Jinki felé hajolt, és pár pillanat múlva már hallottam is, ahogy először finoman, majd végül egyre hevesebben falják egymás ajkait. A szám fülig ért örömömben, tagom pedig meredezni kezdett. Ó, hol van ilyenkor Yoongi, hogy kezelésbe vegye a dolgokat? Felpattantam a padlóról, és gyors léptekkel a saját szobám felé somfordáltam. Ahogy kinyitottam az ajtót, kíváncsi pillantások szegeződtek rám.
-CSÓKOLÓZNAK!-tátogtam boldogan, jól leolvashatóan.